Elkészült az ország boldogságtérképe: hol élnek a legboldogabb magyarok?

A 2018-as felmérés eredményei változásokat hoztak: íme, Magyarország legfrissebb boldogságtérképe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
A 2018-as felmérés eredményei változásokat hoztak: íme, Magyarország legfrissebb boldogságtérképe.

Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért szint.

A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt. Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét egy internetes vizsgálat eredményei alapján. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

Így készült Magyarország boldogságtérképe

A vizsgálatban 17-88 éves férfiak és nők vettek részt. A felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A kutatócsoport a teszt alapján 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét 7506 főtől származó adatok felhasználásával. Kiegészítésként arra vonatkozóan is gyűjtöttek adatokat, hogy mi az, ami örömet okoz Magyarország felnőtt lakosságának.

A legboldogabb megyeszékhely Szombathely

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a World Happiness Reportban (2018) közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint az idén megkérdezettek minden régióban meghatározóan boldogabbnak mondják magukat, mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, és Békés megyében is jelentős, Közép-Magyarországon pedig a legkisebb mértékű.

Mi jellemzi a legboldogabb magyarokat?

A 2018-as vizsgálat is megerősítette, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbnak vallják magukat: mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak. Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat, azok jelentősen boldogabbak, de ide tartoznak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők is. A legboldogabbnak a négy vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők, valamint a 36-50 évesek vallják magukat.

Az iskolai végzettség fokozata komoly együtt járást mutat a boldogság, a megküzdő képesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, a legboldogabbnak a diplomával rendelkezők mondják magukat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Kistelepülésen boldogabb az élet

A kistelepüléseken élők a felmérés szerint boldogabbak, mint a városiak, és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Magyarország boldogságtérképe minimális átrendeződést mutat. Változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a Nyugat-Dunántúlon lakók vallják magukat a legboldogabbnak. A megyeszékhelyek közül a Szombathelyen élők vezetik a listát, a Közép-Magyarország területén élők boldogságszintje ugyanakkor a magyar lakossági átlag alá került.

A boldogság a Dunántúlon továbbra is jelentősebb, a nagyvárosok rangsorát is Győr vezeti. Nógrád megye változatlanul a legkevésbé boldog, és Salgótarján is a megyeszékhelyek rangsorának utolsó helyét foglalja el. A friss adatok alapján a budapesti lakosok boldogságának, mentális egészségének és pszichológiai immunitásának a szintje alacsonyabb Magyarország nagyvárosban élő lakosainak átlagos szintjénél.

Első helyen a szakmai karrier

Az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a mért változók közül a pozitív orientáció, a megküzdési kapacitás, az anyagi helyzet és a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége járul hozzá meghatározóan az egyes egyének boldogságához. Magyarország felnőtt lakosainak boldogságháztartása a vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint első helyen a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a barátokkal töltött idő, a vásárlás és ajándékozás, valamint az önfejlesztő és sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

Ezt is szeretjük