A beszélgetés egy gyakori módja, ami boldogtalanná tesz: kerüld el, ha teheted
Az emberek egyre kevesebb időt töltenek valódi beszélgetéssel, de, ahogy mondani szokás, mindennek ára van.
Sok-sok évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a lakóközösségek tagjai napi munkájuk végeztével megosztották egymással ügyes-bajos dolgaikat időjárásról, szomszédokról, munkáról, miközben kémlelték az utcát, és üdvözölték az arra járókat.
Ez a rituálé mára szinte teljesen kihalt, hiszen, ha körülnézel, többnyire csak a telefonjukba belefeledkezett embereket láthatsz. De vajon milyen hatással van a boldogságunkra az, hogy lényegesen kevesebb időt szánunk a valódi kommunikációra? A kutatások szerint nem túl jó hatással.
Csevegés vagy tartalmas beszélgetés?
A Psychological Science tudományos folyóiratban publikálták a pszichológus Matthias Mehl és kollégái kutatását: a tanulmány során egyetemistákat vizsgáltak négy napon át egy, a gallérjukra rögzített mikrofonnal, ami naponta többször bekapcsolt, és összesen 12 és fél percnyi - fél-fél perces egységekben - részletet rögzített a a beszélgetésekből.
A kutatók csoportosították a fél perces részleteket aszerint, hogy inkább könnyed csevegések -időjárásról, filmekről - vagy tartalmasabb beszélgetések - vallásról, politikáról - voltak. A szakemberek ugyanakkor nemcsak felszínesen vizsgálták a párbeszédeket: ha az alanyok, tegyük fel, tévéműsorokról beszélgettek, ám többségében az egyik szereplő személyiségfejlődését taglalták, az már mélyebb beszélgetésnek számított.
Eredményeik szerint az eszmecserék egyharmada tartalmas beszélgetésnek, egyötöde pedig csevegésnek minősült. Némelyik - a ki vigye le a szemetet és hasonló hétköznapi dolgok - azonban nem illett igazán egyik csoportba sem.
Így hat a boldogságérzetre a párbeszéd minősége
Mehl-t és csapatát ugyanakkor más is érdekelte, nevezetesen, hogy milyen hatással van a fiatalok boldogságérzetére a párbeszédeik minősége. Ezért a kísérlet során az életükkel való elégedettséget vizsgáló kérdőíveket töltettek ki.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A végén kiderült, hogy a legboldogabb tanuló párbeszédeinek 46%-a mély beszélgetésből állt, vagyis többnyire kétszer annyi tartalmas beszélgetést folytat, és mindössze harmadannyi csevegést, mint leginkább boldogtalan társa, aki mindössze 22%-ban folytat tartalmas beszélgetéseket.
Mehl szerint a kísérlet további kérdéseket is felvet, hiszen nem egyértelmű, hogy a mély beszélgetés tesz boldoggá, vagy a boldog emberek azok, akik szívesebben bonyolódnak ilyen párbeszédbe. Az mindenesetre bizonyos, hogy az ember társas lény, ennélfogva ösztönösen kutatja az összefüggéseket, keresi az élet értelmét. Így a tartalmas beszélgetések elégedettebbé teszik, mint a felszínes csevegés.
Nézd meg ezt is - Házi készítésű borzalmak: bárcsak viccnek szánták volna
A neten látott, kreatív és egyedi ötletek mindenki fantáziáját megmozgatják, az alábbi furcsaságok viszont inkább bizarrak, semmint praktikusak. Készítőik nem kicsit túlgondolták őket, végtelenül egyediek és különlegesek akartak lenni, elnézve az eredményt viszont elgondolkozunk, ki van-e mind a négy kerekük az alkotóknak.
Képek: Pixabay.
OLVASD EL EZT IS!
- katasztrófa
- anonymus
Tudod, mi a déja vu ellentéte? Nagyon érdekes az érzés és a szó is
- tudomány
- intelligencia