Brutális szél és zivatarok jönnek! Kiadták az elsőfokú riasztást ezekben a vármegyékben

Ilyen időjárás várható a hét második felében!

Időjárás, március 13–16.
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Változatos időjárás vár az egész országra a hét második felében. Csütörtökre és péntekre sok vármegyére kiadták a citromsárga riasztást erős szél és zivatar miatt.

Időjárás, március 13– 16.

Az Időkép előrejelzése szerint csütörtökön kezdetben az ország északi-északkeleti felén lehet esőre és záporra számítani. Napközben délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a napsütés mellett gomolyfelhők képződhetnek, melyekből a déli-délnyugati tájak kivételével többfelé előfordulhatnak záporok, sőt zivatarok is. Sokfelé erős, viharos lökések kísérik majd a délnyugatira forduló szelet. A maximumok 1422 fok között alakulnak.

A HungaroMet elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki széllökésekre Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével az összes vármegyére, valamint zivatarra Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre.

időjárás (2)
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Pénteken is marad az erősen felhős, borongós és csapadékos idő. Kezdetben főként a Dunántúlon lehet csapadékra számítani, majd egyre északabbra, északkeletebbre tolódik a csapadék, délután már az ország nagy részén esős, záporos idő várható, helyenként az ég is megdörrenhet. Az élénk, erős szélben 921 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, északon, északnyugaton lesznek a legalacsonyabb maximumok. Hajnalban 19 fok közötti értékekre lehet számítani.

A HungaroMet péntekre elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatar miatt az egész országra Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye kivételével.

A cikk az ajánló után folytatódik

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Március 15-én, szombaton is sokfelé várható eső, zápor, délen és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Csupán a nap második felében válhat délen, délkeleten szakadozottabbá a felhőzet. Egy hidegfront hatására feltámad majd az északi-északkeleti szél is. Az ország nagy részén 513, délen, délkeleten még 1422 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Vasárnap még szórványosan kialakulhatnak esők, záporok, és az ország nagy részében továbbra is a felhőké lesz a főszerep. Nyugaton és keleten, északkeleten élénk szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 713 fok között alakulhat. A jövő hét elején lehűlés jön, az éjszakai fagyok is vissza fognak térni.

Ezentúl ezt a papírt is kérhetik a rendőrök igazoltatásnál: minden érintett autósnak magánál kell tartania

Bármikor elkérhetik ezt a dokumentumot a rendőrök!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük