Sztárparádé Wes Anderson új filmje, de vajon megéri a pénzét? Asteroid City - Kritika

Wes Anderson egyike azon old school rendezőknek, aki teljesen egyedi elképzelésmóddal alkot: filmjeinek vizuális elemei, történetmesélési eszközei könnyedén felismerhetők, sajátos stílusjegyei okán milliók kedvence, az amerikai független film egyik nagy hatású alakja. Legismertebb filmjei közé tartozik a Grand Budapest Hotel, az Utazás Darjeelingbe vagy épp a Kutyák szigete. 

Utolsó mozgóképe, a 2021-es Francia Kiadás azonban meglehetősen vegyes, de inkább negatív fogadtatásban részesült, így joggal merül fel a kérdés: az Asteroid City a régi minőséget hozza, vagy tovább tart a lejtmenet Andersonnál? Átélhető, gondosan kidolgozott történetet vagy ismét plasztikmeghívót kapunk az útszéli látványpékségbe? Elmondjuk!

Asteroid City - filmkritika

Szinopszis - a film rövid története

Történetünk az 1950-es években játszódik, az Asteroid City nevezetű csinos kis sivatagi városkában összegyűlik néhány éles elméjű diák, szüleikkel együtt, hogy bemutassák világraszóló tudományos találmányaikat. A rendezvényt eget rengető esemény zavarja meg: a nagyszabású vetélkedőn teljesen váratlanul tiszteletét teszi egy ufó. Ezután egyes szülők kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, szorosabb kapcsok alakulnak ki, a karakterek belső gyötrődéseit, gondolatait pedig első kézből kapjuk meg. De erről egy kicsit később. 

A főhős története, avagy nesze semmi, fogd meg jól! 

A film egyik főhőse, Augie Steenback szuperzseni fiával és három lányával érkezik Asteroid Citybe. A gyerkőcökkel édesapjuk közöl egy súlyos fejleményt, ami érzelmes családi dinamikát vetít előre. Az alábbi premissza magával ragadó, ám minimálisan tér csak vissza ez a történetszál a lányok nagyapját alakító Tom Hanks által annak ellenére, hogy a film első perceiben ezt vezeti fel az író-rendező. Szó van arról is, hogy vejével sosem volt elégedett Hanks karaktere, illetve a gyerekek lelki megküzdésére is kíváncsiak vagyunk a fent említett fejleményt követően, a valódi érzelmek azonban elmaradnak. Ez pedig az egész filmre igaz.

Egy metafora vagyok, de nem tudom, mire!

A film komoly, húsbavágó emberi sorstörténeteket, dilemmákat vonultat fel, de különösebb direkció nélkül. Inkább bőséges csapongással, amivel azt éri el, hogy végül egyik sem érdekli igazán a nézőt, nincs lehetősége egyik szálnak sem elmélyülni. Kapunk egy csipetnyi bizonytalan, ám valamelyest átérezhető gyerekszerelmet, Covid-utalásokat - hiszen az űrlény érkezése után az egész várost karanténba zárják -, egy feltörekvő, ámde feltehetően meleg színész történetét, egy izgalmasnak ígérkező Area 51-párhuzamot, azonban egyik problémával sem foglalkozik a film behatóan, így a figyelmünk lankad, sőt, a moziteremben egyre erősebben szuszogó hangokat hallhatunk. 

A film felénél vezeti fel az író a másik jelentős dilemmát: ember vs. ufók. Az üzenet, hogy igazából nem is vagyunk annyira érdekesek, és az ufók is visszadobják az Asteroid Cityben talált, immár leltározott aszteroidát, elgondolkodtató, azonban túl későn kerül felvetésre a csapongó történetvezetésű filmben, így a kívánt hatás elmarad. Egy mondatban érhetjük tetten a rendezőt, amikor is az ufót alakító Jeff Goldblum vászonra viszi egyetlen mondatát:

Egy metafora vagyok, de nem tudom, mire, azt nem szoktuk elmondani!

A legnagyobb hiba: a duális történetvezetés

Hamar kiderül, hogy kétféleképpen követhetjük az eseményeket: Augie, a lányok, Asteroid City és az ufók sztoriját, illetve maguk a színészek történetét is. A film közel 30 százalékában a cselekményt eljátszó előadóművészek - természetesen a filmben nem önmagukat alakítják, hanem egy-egy fiktív színészt - életét követjük: hogy miként kapták meg a szerepet, és épp milyen belső démonokkal küzdöttek a szerep elvállalásakor. Papíron ez talán jól hangzik, és egy olyan fekete öves rendezőnek, mint Wes Anderson, biztosan birizgálta is a fantáziáját a premissza, hiszen két alteregóját is beleírta a műbe, melyeket Edward Norton és Adrien Brody játszik.

A néző számára ez csupán egyetlen dolgot ér el: kiveszi őt a történetből.

Ráadásul végül szinte tanulság nélkül marad a színészi, "való életben" szövődő szál is. Ehelyett elmerülhettünk volna részletesebben Asteroid City történetében, kevesebb szereplővel és mélyebb történetszálakkal, de talán ehhez nem volt elég kakaó a forgatókönyvben, Anderson.

A szereplőgárda, a látványpékség főfogása

Ahogy azt Wes Anderson filmjeiben megszokhattuk, tömkelegével bukkannak fel kisebb és nagyobb szerepekre világhírű színészek. Hogy párat említsek, akik csupán néhány sort kaptak: Steve Carell, Bryan Cranston, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Maya Hawke. Nagyobb szerepet kapott viszont Scarlett Johansson és Tom Hanks is. Világos, hogy a rendező teljesen egyedi, mesebeli színekkel és kameramozgásokkal operáló vizuális történetmesélési módszerének egyik közvetett célja, hogy komfortos érzetet keltsen a nézőben, aki ezáltal otthon érzi magát. Feltehetően ezt az érzést kívánja fokozni filmjeiben a rendre feltűnő jó néhány világsztár is, azonban ha a történet nem működik, a filmcsillagok csupán mézesmadzagként szolgálnak, amelyről végül kiderül, hogy gyantával itatták át. A film rengeteg mellékszereplővel dolgozik, valódi főszereplő nélkül, a karaktereket alakító sztárok pedig, egyre inkább úgy tűnik, hogy ha gyenge a sztori egy Anderson-filmben, csupán látványelemként szolgálnak.

Megéri a pénzét a moziban?

Hogy mondjunk pár pozitívat is, az országos Wes Anderson-rajongóknak minden bizonnyal megéri megnézni a filmet, hiszen a rendező eddigi történeteit tekintve friss és egyedi darabot kapunk. A látványvilág - bár Wes Andersonhoz képest meglepően átlagos és kevésbé "színpompásan varázslatos" - magával ragadja az embert, és ha valaki szerelmes a rendező stílusába, és nem bánja a mélyenszántó történet hiányát, amelyet a mozizás után a villamoshoz érve szinte már el is felejt, csupán el szeretne utazni Anderson különleges világába másfél órára - neki minden bizonnyal megéri kiváltani a jegyet.

Ellenkező esetben nyugodtan ki lehet hagyni, hiszen sajnos az Asteroid City is a gyengélkedést, homályos látást és prüszkölést eredményező A Francia Kiadás-kórtól szenved.

8 hely a nagyvilágból, ami olyan, mintha egy Wes Anderson-filmbe csöppennénk - Olvass tovább!

Sokszor a valóságban is lehet filmbe illő helyeket találni.

(Borítókép: UIP-Duna Film)

• filmajánló
• filmkritika
• wes anderson
• mozi
• film
• Terasz