Sztárparádé Wes Anderson új filmje, de vajon megéri a pénzét? Asteroid City - Kritika
Wes Anderson, a legendás amerikai filmrendező új filmjét, az Asteroid Cityt vettük górcső alá.

Wes Anderson egyike azon old school rendezőknek, aki teljesen egyedi elképzelésmóddal alkot: filmjeinek vizuális elemei, történetmesélési eszközei könnyedén felismerhetők, sajátos stílusjegyei okán milliók kedvence, az amerikai független film egyik nagy hatású alakja. Legismertebb filmjei közé tartozik a Grand Budapest Hotel, az Utazás Darjeelingbe vagy épp a Kutyák szigete.
Utolsó mozgóképe, a 2021-es Francia Kiadás azonban meglehetősen vegyes, de inkább negatív fogadtatásban részesült, így joggal merül fel a kérdés: az Asteroid City a régi minőséget hozza, vagy tovább tart a lejtmenet Andersonnál? Átélhető, gondosan kidolgozott történetet vagy ismét plasztikmeghívót kapunk az útszéli látványpékségbe? Elmondjuk!
Asteroid City - filmkritika
Szinopszis - a film rövid története
Történetünk az 1950-es években játszódik, az Asteroid City nevezetű csinos kis sivatagi városkában összegyűlik néhány éles elméjű diák, szüleikkel együtt, hogy bemutassák világraszóló tudományos találmányaikat. A rendezvényt eget rengető esemény zavarja meg: a nagyszabású vetélkedőn teljesen váratlanul tiszteletét teszi egy ufó. Ezután egyes szülők kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, szorosabb kapcsok alakulnak ki, a karakterek belső gyötrődéseit, gondolatait pedig első kézből kapjuk meg. De erről egy kicsit később.
A főhős története, avagy nesze semmi, fogd meg jól!
A film egyik főhőse, Augie Steenback szuperzseni fiával és három lányával érkezik Asteroid Citybe. A gyerkőcökkel édesapjuk közöl egy súlyos fejleményt, ami érzelmes családi dinamikát vetít előre. Az alábbi premissza magával ragadó, ám minimálisan tér csak vissza ez a történetszál a lányok nagyapját alakító Tom Hanks által annak ellenére, hogy a film első perceiben ezt vezeti fel az író-rendező. Szó van arról is, hogy vejével sosem volt elégedett Hanks karaktere, illetve a gyerekek lelki megküzdésére is kíváncsiak vagyunk a fent említett fejleményt követően, a valódi érzelmek azonban elmaradnak. Ez pedig az egész filmre igaz.
Egy metafora vagyok, de nem tudom, mire!
A film komoly, húsbavágó emberi sorstörténeteket, dilemmákat vonultat fel, de különösebb direkció nélkül. Inkább bőséges csapongással, amivel azt éri el, hogy végül egyik sem érdekli igazán a nézőt, nincs lehetősége egyik szálnak sem elmélyülni. Kapunk egy csipetnyi bizonytalan, ám valamelyest átérezhető gyerekszerelmet, Covid-utalásokat - hiszen az űrlény érkezése után az egész várost karanténba zárják -, egy feltörekvő, ámde feltehetően meleg színész történetét, egy izgalmasnak ígérkező Area 51-párhuzamot, azonban egyik problémával sem foglalkozik a film behatóan, így a figyelmünk lankad, sőt, a moziteremben egyre erősebben szuszogó hangokat hallhatunk.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A film felénél vezeti fel az író a másik jelentős dilemmát: ember vs. ufók. Az üzenet, hogy igazából nem is vagyunk annyira érdekesek, és az ufók is visszadobják az Asteroid Cityben talált, immár leltározott aszteroidát, elgondolkodtató, azonban túl későn kerül felvetésre a csapongó történetvezetésű filmben, így a kívánt hatás elmarad. Egy mondatban érhetjük tetten a rendezőt, amikor is az ufót alakító Jeff Goldblum vászonra viszi egyetlen mondatát:
Egy metafora vagyok, de nem tudom, mire, azt nem szoktuk elmondani!
A legnagyobb hiba: a duális történetvezetés
Hamar kiderül, hogy kétféleképpen követhetjük az eseményeket: Augie, a lányok, Asteroid City és az ufók sztoriját, illetve maguk a színészek történetét is. A film közel 30 százalékában a cselekményt eljátszó előadóművészek - természetesen a filmben nem önmagukat alakítják, hanem egy-egy fiktív színészt - életét követjük: hogy miként kapták meg a szerepet, és épp milyen belső démonokkal küzdöttek a szerep elvállalásakor. Papíron ez talán jól hangzik, és egy olyan fekete öves rendezőnek, mint Wes Anderson, biztosan birizgálta is a fantáziáját a premissza, hiszen két alteregóját is beleírta a műbe, melyeket Edward Norton és Adrien Brody játszik.
A néző számára ez csupán egyetlen dolgot ér el: kiveszi őt a történetből.
Ráadásul végül szinte tanulság nélkül marad a színészi, "való életben" szövődő szál is. Ehelyett elmerülhettünk volna részletesebben Asteroid City történetében, kevesebb szereplővel és mélyebb történetszálakkal, de talán ehhez nem volt elég kakaó a forgatókönyvben, Anderson.

A szereplőgárda, a látványpékség főfogása
Ahogy azt Wes Anderson filmjeiben megszokhattuk, tömkelegével bukkannak fel kisebb és nagyobb szerepekre világhírű színészek. Hogy párat említsek, akik csupán néhány sort kaptak: Steve Carell, Bryan Cranston, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Maya Hawke. Nagyobb szerepet kapott viszont Scarlett Johansson és Tom Hanks is. Világos, hogy a rendező teljesen egyedi, mesebeli színekkel és kameramozgásokkal operáló vizuális történetmesélési módszerének egyik közvetett célja, hogy komfortos érzetet keltsen a nézőben, aki ezáltal otthon érzi magát. Feltehetően ezt az érzést kívánja fokozni filmjeiben a rendre feltűnő jó néhány világsztár is, azonban ha a történet nem működik, a filmcsillagok csupán mézesmadzagként szolgálnak, amelyről végül kiderül, hogy gyantával itatták át. A film rengeteg mellékszereplővel dolgozik, valódi főszereplő nélkül, a karaktereket alakító sztárok pedig, egyre inkább úgy tűnik, hogy ha gyenge a sztori egy Anderson-filmben, csupán látványelemként szolgálnak.
Megéri a pénzét a moziban?
Hogy mondjunk pár pozitívat is, az országos Wes Anderson-rajongóknak minden bizonnyal megéri megnézni a filmet, hiszen a rendező eddigi történeteit tekintve friss és egyedi darabot kapunk. A látványvilág - bár Wes Andersonhoz képest meglepően átlagos és kevésbé "színpompásan varázslatos" - magával ragadja az embert, és ha valaki szerelmes a rendező stílusába, és nem bánja a mélyenszántó történet hiányát, amelyet a mozizás után a villamoshoz érve szinte már el is felejt, csupán el szeretne utazni Anderson különleges világába másfél órára - neki minden bizonnyal megéri kiváltani a jegyet.
Ellenkező esetben nyugodtan ki lehet hagyni, hiszen sajnos az Asteroid City is a gyengélkedést, homályos látást és prüszkölést eredményező A Francia Kiadás-kórtól szenved.
8 hely a nagyvilágból, ami olyan, mintha egy Wes Anderson-filmbe csöppennénk - Olvass tovább!
Sokszor a valóságban is lehet filmbe illő helyeket találni.
(Borítókép: UIP-Duna Film)