Ilyen régre nyúlik vissza az ágyban alvás hagyománya - A kutatókat is meglepte a felfedezés
Már sokkal korábban elkezdtek ágyban aludni az emberek, mint azt eddig gondolták a tudósok.

Már egészen régen, több ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely alváshoz és munkához használt fűágyak nyomait fedezte fel a Dél-afrikai Köztársaságban lévő KwaZulu-Natal tartománybeli Border barlangban.
Ezeket az ágyakat, amelyeket a kölesformák alcsaládjába tartozó füvek kötegeiből készítettek, a barlang hátuljában alakították ki hamurétegeken - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Kényelmi és praktikai okai is voltak az ágynak
- Úgy véljük, hogy a fűágyakat szándékosan helyezték hamura, nem csupán azért, hogy tiszta és jól szigetelt alapjuk legyen, hanem hogy távol tartsa a rovarokat - mondta Lyn Wadley, a johannesburgi Witwatersrandi Egyetem professzora, a Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a hamuréteg néha úgy keletkezett, hogy egy korábbi fekhely maradványait elégették, hogy megtisztítsák a barlangot, és elpusztítsák a kártevőket. Máskor a tűzrakó helyek fáinak hamuját használták fel tiszta alapként. A dél-afrikai, francia, argentin és belga szakemberekből álló kutatócsoport a megkövesedett fűkötegek nyomait vizsgálta a barlangban.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Számos kultúrában használták rovarriasztóként a hamut, amelyben a rovarok nem tudnak könnyen mozogni, lélegezni és harapni, míg végül kiszáradnak.
Az egészségre is jó hatással voltak az ágyak
- Tudjuk, hogy az emberek nem csupán aludtak, hanem dolgoztak is ezeken a füves felületeken, mivel kőszerszámkészítésből származó hulladékok is vannak a fűmaradványok között - mondta Wadley, megjegyezve, hogy nagyon sok apró, vörös és narancssárga okkerszemcsét is találtak.

- Vizsgálatunk azt mutatja, hogy 200 ezer évvel ezelőtt, fajunk megjelenése után nem sokkal, az emberek képesek voltak tüzet előállítani, és használták is a tüzet, a hamut és a gyógynövényeket, hogy tiszta, kártevőmentes táborhelyeket tartsanak fenn. Ezek a stratégiák az egészségre is jótékony hatással lehettek, ami előnyt jelentett ezen korai közösségek számára - magyarázta a professzor.
12 külső tulajdonság, amit a Neander-völgyi ősöktől örökölhettél: az orrodat és a fejformádat is figyeld meg
Vicces, de valóban hasonlítunk rájuk. Nézd meg, te miben!
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- történelem
- tudomány