Ilyen alkalmazottakra lesz most szüksége a magyar cégeknek - A járvány ellenére is létszámbővítést terveznek
Egy felmérés szerint sok cégnél nem befolyásoló tényező a vírushelyzet.
![2021 létszámbővítés](https://kep.index.hu/1/0/3693/36936/369360/36936081_2820625_4afde24eeb2e831929c73d8f6c42dd69_wm.jpg)
Magyarországon a közepes és nagyvállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést, például IT-szakemberek, fizikai dolgozók és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak felvételét tervezik - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből.
A kutatásba a különféle iparágakban, de főként az IT/technológia, a gyáripar, az üzleti, a banki és pénzügyi szolgáltatások, illetve az autóipar területén működő magyarországi cégeket vonták be. A felmérésben csaknem 300 olyan vállalati szakembert kérdeztek meg, akiknek rálátásuk van a HR- és a munkaerőfelvételi folyamatokra, az adatfelvétel 2020 november-decemberében volt.
Így zajlanak az interjúk a jelenlegi helyzetben
A válaszadók 57 százaléka állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23 százalék úgy véli, hogy idén a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. A megkérdezettek 45 százaléka idén a fluktuáció stagnálásával számol, míg 27 százalékuk számít kisebb, 22 százalékuk pedig nagyobb mozgásra a saját területén.
![koronavírus-létszámbővítés3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3693/36936/369361/36936107_d1e49f24c4da6687cbb3cfc128c3208a_wm.jpg)
A vállalati szakemberek 52 százaléka szerint a munkaerőpiacon elérhető jelöltek egyik legfőbb hiányossága továbbra is az iparági munkatapasztalat hiánya, 37 százalékuk úgy vélte, hogy jelentős probléma még a nyelvtudás hiánya is. A felmérésben részt vevők 58 százaléka a hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekinti a legfontosabb eszköznek.
A fizetésekről is nyilatkoztak a cégek
A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentős hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70 százaléka tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46 százalékuk pedig inflációkövető béremelésről számolt be.
![koronavírus-létszámbővítés2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3693/36936/369361/36936111_a95b3b6c4036ab4512d06a61c6614c29_wm.jpg)
A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83 százaléka él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően. A kutatásban azt is vizsgálták, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat az új normává a vírus elvonulását követően.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
A válaszadók 37 százaléka heti 1-2 nap, 22 százaléka 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5 százalékuk nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson. Ugyanakkor jelezték, a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.
Hol kéne már tartanod a karrieredben? Mások szerint nem lett belőled senki? És?!
A karrier nem más, mint elvárások tömkelege. Semmit nem mond arról, milyen ember vagy.
Hol kéne már tartanod a karrieredben? Mások szerint nem lett belőled senki? És?!
A karrier nem más, mint elvárások tömkelege. Semmit nem mond arról, milyen ember vagy.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)