
Szép, fiatalos nőnek lenni áldás és átok is egyben: tudat alatt másként kezelik őket az emberek
Percek alatt bekerülnek egy skatulyába a szép nők, ahonnan nagyon nehéz kimászni.


Azt gondolnánk, hogy a szépség és a fiatalos külső számtalan előnnyel jár, pedig hátrányok egész garmadáját is magával hozzá. A gyakran babaarcúként emlegetett nőknek is megvan a maguk keresztje.
Sok éve használt, elunt klisének hangzik, hogy ahogyan a könyvet sem szabad megítélni a borítója alapján, úgy az embereket sem. Mégis hiába a közismert mondás, a tudatalattival nehéz szembeszállni. A beskatulyázás folyamata már az első pillanattól kezdve elkezdődik.
A babaarcú nők
A társadalomkutatókat már régóta foglalkoztatja a kérdés, milyen külső tulajdonságok azok, amik alapján még a másik személyisége megismerése előtt valamilyen benyomás szerint sztereotipizálna az ember. Egy 2008-as kutatásból kiderült, hogy a babaarcú emberek külön csoportba tartoznak ebben a vizsgálati körben.

Ők azok, akik kerekded arccal, nagy szemekkel, magasan fekvő szemöldökkel, vastag ajkakkal, magas homlokkal, kicsi orral és alacsony állal rendelkeznek. Az archetípushoz hozzátartozik, hogy genetikájukból adódóan bőrük sima és ránctalan, bármilyen korosztály tagjai közül kitűnnek megjelenésükkel.
A fiatalos külső árnyoldalai
A fiatalos, szép külsejű embereket gyakran kezelik gyerekként, és naivnak, gyengének, befolyásolhatónak tartják őket, olyanoknak, akik védelemre szorulnak. Fizikailag, szociálisan, intellektuálisan is gyengébbnek érzékelheti őket környezetük a keményebb vonásokkal rendelkező személyeknél. Bár ezen jelzők nem feltétlenül a legrosszabb tulajdonságok, az élet bizonyos területein gátakat szabhatnak számukra, amik leginkább a karrierépítésre gyakorolnak negatív hatást.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
A munkahelyen gyakran előfordulhat, hogy „megkímélik” őket a mentálisan megterhelő munkáktól, de a vezetői pozíciókat, előléptetéseket is ritkábban kapják meg - derült ki egy kutatásból. A benyomások miatt tudat alatt másként bánnak velük. Érdekesség, hogy ugyan a már meglévő munkahelyükön gyakran hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, munkaszerzés közben sikereket élhetnek át. Kutatásban bizonyították, hogy a vonzó külsejű nőket nagyobb hajlandósággal alkalmazzák annak ellenére, hogy a későbbiekben nem, vagy csak nehezen biztosítanak számukra előbbre jutási lehetőségeket.

De nem csak rossz dolgokat feltételeznek róluk. Kiderült, hogy igéző, édes látványukkal könnyen elnyerik az emberek bizalmát, és őszinteséget sugároznak magukból. Környezetüktől sok segítséget, támogatást és kedves bókokat kaphatnak, amiket nem mindenki mondhat el magáról. Sokszor bókolnak nekik azzal, hogy milyen fiatalnak néznek ki a korukhoz képest.
A duci nő lefotózta, hogy megnézik az utcán, de valamit nem vett észre
Haley Morris-Cafierónak meggyőződése, hogy kövér nőként megbámulják, és lefotózta azokat, akik szerinte ezt tették.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)