Ő volt az ’50-es évek legkeresettebb modellje: Suzy Parker vörös hajával és szépségével mindenkit lenyűgözött
Suzy Parker élete során hetven címlapon szerepelt, és számos márka arca lett. Ő volt az ’50-es évek legjobban fizetett modellje is.
A szupermodell kifejezést már a ’40-es évektől használják, ám a világhírű, úttörő, mai értelemben vett divatmodellek leginkább az ’50-es években robbantak be igazán a szakmába. Lisa Fonssagrives mellett Dorian Leigh-t, illetve húgát, Suzy Parkert is az elsők között tartják számon.
A halvány bőrű, vörös hajú szépséget 14 évesen fedezték fel, hamarosan pedig már mindenki rajongott érte. Élete során hatalmas sikereket ért el, és nemcsak külsejével, hanem személyiségével és munkamoráljával is lenyűgözte az embereket.
14 évesen fedezték fel
Cecilia Ann Renee Parker néven született 1932-ben a New York-i Long Island Cityben George és Elizabeth Parker gyermekeként. Szerette azonban, ha múltját homály fedi, és titokzatosság lengi körül, ezért mindig mást mondott, amikor erről kérdezték. Volt például, hogy Texast jelölte meg születési helyének. Nevét anyja három jó barátnőjéről kapta, apjának viszont nem tetszett a Cecilia, ezért Susie-nak becézte. Három testvére volt: Dorian, Florian és Georgiabell.
Nővére, Dorian, akit Dorian Leigh-ként ismert meg a világ, modellként dolgozott, így került húga is a szakmába. Egyszer, 14 éves korában bemutatta Eileen Fordnak, a Ford Models alapítójának és vezetőjének, akit teljesen lenyűgözött a vékony, magas, élénkvörös hajú, szeplős, zöld szemű lány. Innentől kezdve gyorsan berobbant a divatvilágba, 15 évesen már megjelent egy fotója a Life magazinban, és ugyanebben az évben a DeRosa Jewelry hirdetéseiből is ő mosolygott vissza.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár hivatalosan még Floridában élt a szüleivel, a fotózások ideje alatt nővérénél lakott, ő ismertette meg fotós barátaival, Irving Pennel, Horst P. Horsttal, John Rawlingsszal és a fiatal Richard Avedonnal, akinek később múzsája is lett. Hamarosan már ő volt a Chanel márka egyik arca, és magával Coco Chanellel is közeli kapcsolatba került, szinte egymás bizalmasai lettek. A divattervező a férfiakkal és a pénzügyekkel kapcsolatban is számos tanácsot adott neki, illetve több ruhát készített a számára.
Az ’50-es évek legkeresettebb modellje lett
Suzy Parker rövid idő alatt hatalmas sztárrá vált, ő lett az ’50-es évek legkeresettebb, legjobban fizetett modellje, sőt a világ első szupermodelljei közt tartják számon. Karrierje csúcsán 200 dollárt keresett óránként, és ő volt az első, akinek éves keresete meghaladta a 100 ezer dollárt. A hollywoodi publicista, Dale Olson úgy nyilatkozott róla: ő volt az amerikai nők álma, mindenki rá akart hasonlítani, és minden amerikai férfi olyan barátnőre vágyott, mint Suzy.
Káprázatos volt, kiemelkedett a többi modell közül, és egyáltalán nem volt szüksége erős sminkre ahhoz, hogy felkeltse magára a figyelmet. Nem szállt el a hírnévtől, végig kedves és közvetlen maradt. Tehetséges és alázatos volt, mindenkit levett a lábáról, akivel dolgozott. Számos alkalommal pózolt a Vogue-ban, együttműködött többek között a Revlon, a Max Factor és a Bliss márkákkal, élete során pedig több mint 70 címlapot tudhatott magáénak.
1950-ben férjhez ment Charles Statonhoz, majd 1953-ban elváltak. 1957-ben színésznőként debütált a Kiss Them For Me című filmben, ezután több más moziban is szerepet kapott. 1958-ban újraházasodott, de kapcsolata szakítással végződött. Harmadik férjéhez, Bradford Dillmanhoz 1963-ban ment hozzá, élete során négy gyermeke született. Utoljára a Night Gallery című sorozatban láthatta a nagyközönség 1970-ben. Hosszas betegeskedés után 2003-ban, 69 évesen hunyt el.
Amerika első szupermodelljének szomorú élete
Audrey Munsont Amerika első szupermodelljeként tartják számon, nevét manapság mégis igen kevesen hallották - sajnos nem véletlenül. Karrierje gyorsan ívelt felfelé, és hatalmas sikereket ért el, élete azonban hamar tragikus fordulatot vett. A Miss Manhattanként is emlegetett szépséget negyvenéves korában elmegyógyintézetbe zárták, és egészen 104 éves korában bekövetkezett haláláig itt ápolták.
Amerika első szupermodelljének szomorú története: elmegyógyintézetbe zárták 40 éves korától Audrey Munsont
Audrey Munsonról rengeteg szobrot mintáztak New Yorkban, nagyon sikeres és keresett modell volt, élete azonban szomorú fordulatot vett.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)