Így adj kozmetikumot ajándékba, ha nem szeretnéd, hogy csalódás legyen a vége
Elmondunk néhány alapvető szabályt.
Karácsonykor sok ember ajándékoz kozmetikumot a hozzá közel állóknak, de néha ezt nem a szeretet vezérli, hanem az ötlettelenség, és az utolsó pillanatban szaladnak be valamilyen drogériába, és emelik le a polcról a megmaradt kozmetikai csomagok egyikét.
Pedig a kozmetikumvásárlás is lehet ötletes és átgondolt, amiből a megajándékozott azt érzi, hogy tényleg figyelmesen választották ki számára az ajándékot. Egy Fa tusfürdő-dezodor kombó soha nem váltott még ki ilyen érzést.
Kinek mit ne adj?
Van néhány alapvető szabály, amihez érdemes tartani magad. Tusfürdőt, dezodort, szappant nem ajándékozunk, főleg nem ebben a kombinációban, mert kissé sértő lehet, a személyes higiéné hiányát feltételezi. Ránc elleni krémet távolabbi hölgy rokonnak szintén nem szerencsés adni. Mint mindenhol, itt is vannak kivételek, egy szép kézműves szappan másként hat, mint az Amo, és ha jóban vagy az anyósoddal, akkor is bátran adj neki olyan krémet, amit magának nem venne meg, de azért nem árt tisztában lenni az etikettel.
Az ajándékozás akkor jó, ha személyes, felejtsd el a szándék a fontos mantrát, mert nem igaz. Inkább arra törekedj, hogy valóban örömet szerezz a meglepetéssel. Ehhez kutakodásra lehet szükség. Egy bioőrült barátnőd nem biztos, hogy örül a patikában vett kenceficecsomagnak, de ez fordítva is igaz lehet, aki csak hipoallergén krémeket használ, nem tud majd mit kezdeni egy illatos, színes kenceficével. Ha valakinek nincs kádja, hiába veszel neki fürdőtömböt a Lushban.
Annak, aki már biokémikussá képezte magát, fejből tudja az összes kozmetikai összetevő hatását, szigorú arcápolási rutinja van, inkább találj ki mást, mert szinte biztos, hogy csalódást kelt a kozmetikum, amit választottál.
És kinek mit szabad?
Az ajándék legyen különleges, olyasmit adj, amit a másik esetleg nem engedhet meg magának, vagy tudod, hogy fájlalja rá a pénzt. Ilyenkor jobb egy minőségi készítmény, mint egy egész csomagra való a silányabb fajtából. Egy komolyabb szérum, luxusolaj vagy egy csodaszép sminkkészlet is jó ötlet, az utóbbinál se felejtsd el felmérni a terepet, hogy milyen színeket használ az illető.
Ha azt is tudod, hogy mi a megajándékozni kívánt személy kedvenc márkája, már nem nagyon lőhetsz mellé, ha betartod a fentieket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció