Nem csak az alapos kézfertőtlenítés kötelező, ha hazaértél: a szakértők elmondták, mire figyelj feltétlenül
A koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében több fontos dologra is oda kell figyelned, miután hazaértél.
A jelenlegi helyzetben a legjobb, ha mindenki otthon marad, aki megteheti, hiszen így csökkenthető a koronavírus-fertőzés esélye, valamint így korlátozható a legjobban a vírus terjedése is. Az azonban elkerülhetetlen, hogy néha-néha ki kelljen mozdulni a lakásból. Van, aki nem teheti meg, hogy home office-ban dolgozzon, vagy ha mégis, a bevásárlás, a patikába járás vagy épp a halaszthatatlan ügyintézés ekkor is megköveteli a lakás elhagyását.
Bár a WHO információi szerint még nem egyértelmű, hogy hol meddig képes életben maradni a vírus, a tesztek azt mutatják, hogy a tárgyakon napokon keresztül, míg a levegő porrészecskéiben akár három órán át, illetve a bőrön is több órán át megélhet. Így pedig a szemmel, az orral vagy a szájjal érintkezve könnyen bekerülhet a szervezetbe. Éppen ezért a lakásba visszaérve nem csak az alapos kézmosásra, illetve fertőtlenítésre kell odafigyelned: több dologra is ügyelned kell ezen kívül.
A ruhák mosása, elzárása
A puha felületek, például a textilek kevésbé kedveznek a koronavírusnak, ezért ezeken valószínűleg csak néhány órán át képes megélni, azonban ez is elegendő lehet a fertőzés terjedéséhez, hiszen innen nem csupán a bőrre vagy az arcra, hanem más felületekre is átkerülhet. Ezért hazaérve azonnal érdemes megszabadulni az utcai öltözékedtől, és azt vagy 60 fokban kimosni, vagy pedig egy zsákban elzárva félretenni, amíg össze nem gyűlik egy mosógépnyi szennyes.
A kézmosás során a körömökre is figyelj
Az alapos, legalább fél percig tartó meleg vizes, szappanos kézmosás vagy kézfertőtlenítés fontosságát már szinte mindenki tudja. Mobeen H. Rathore, egy floridai gyermekkórház fertőző betegségekre és immunológiára szakosodott főorvosa szerint azonban a körmökről a legtöbben elfeledkeznek. Pedig a vírus ezek alatt is megtapadhat, ezért a legjobb, ha most a lehető legrövidebbre vágod őket, és a kézmosás során a körmök alatti részt is kitisztítod, illetve a körömágybőrt is átdörzsölöd. Kerüld a lakkozást, mert a megtöredezett, leváló rétegek között is megtapadhatnak kórokozók, és ezeket még nehezebb fertőtleníteni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az arc és a haj
A jelenlegi helyzetben minden szakértő arra kéri az embereket, hogy kerüljék az arc érintését, ez viszont sokaknál tudattalanul is megtörténik. Ám nem csupán a kéz által kerülhet kórokozó az arcra, hanem bár erre jóval kevesebb az esély, a levegő porrészecskéin keresztül is. Ezért a legjobb, ha a kézmosás után az arcodat is átöblíted langyos, esetleg érzékeny bőrre kifejlesztett szappanos vízzel vagy langyos vízzel és a szokásos arctisztítóddal.
Dr. Saad Omer, a Yale Institute of Global Health igazgatója azt is elmondta a Today oldalán, hogy bár konkrét vizsgálatok ezt még nem mutatták ki, az eddigiekből valószínűsíthető, hogy a koronavírus néhány órán át a hajon is képes életben maradni. Érintéssel, valamint tüsszentés vagy a levegő porrészecskéi által kerülhet a szálakra. Dr. Adam Friedman bőrgyógyász hozzátette, a fejbőr természetes olajai valamennyire védhetnek a fertőzéssel szemben, mert korlátozhatják annak a szálakra tapadását is, azonban nem nyújtanak teljes biztonságot. A legjobb ezért az, ha összefogod a hajadat, amikor kimozdulsz a lakásból, nem érsz hozzá, hazaérve pedig meg is mosod a tincseidet. Ha ezt el szeretnéd kerülni, egy kalap vagy egy sapka sokat segíthet.
A fenti javaslatokat betartva sokat tehetsz azért, hogy minimálisra csökkentsd a koronavírus-fertőzés esélyét.
Az ásványvizes arcmosás hatása
Az ásványvíz állítólag feltölti nedvességgel az arcot, és még a pattanások ellen is hatásos megoldás. Egy lány a saját bőrén tesztelte le, valóban ennyire szuper-e, ezért egy héten keresztül mindennap ezzel mosta az arcát. Rendszeresen készített fotókat is magáról, és a Bustle oldalán mesélte el a tapasztalatait. Képeken mutatjuk, mi történt, és azt is elolvashatod, mi volt a lány véleménye a kísérletről.
Képek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- arcápolás
- kókuszolaj
Egy hétig kókuszolajjal mosta az arcát – Képeken mutatta meg a hatását
- zuhany
- bőrgyógyász