Sok nő rémálma az őszülés, hiszen onnantól már úgy érzik, elmúlt a fiatalságuk. Pont emiatt nyúlnak sokan a hajfestékekhez, amikor megjelennek az első ősz hajszálak, hiszen amíg a színezőanyag elfedi a nem kívánatos látványt, addig a szépségük is megmarad.
Mostanában már egyre kevesebben szégyellik felvállalni, hogy ősz tincsekkel áldotta meg őket a természet, ami talán a pár éve óriási népszerűségnek örvendő ezüstös hajtrendnek is köszönhető.
Bátrak és gyönyörűek
A társadalmi nyomás és megfelelési kényszer sem vette el néhány bátor nő kedvét attól, hogy megmutassák, milyen is a hajuk valójában: a festékeket félredobva, ezzel pedig másoknak óriási erőt adva mutatták meg, hogy az ősz haj is gyönyörű.
A legtöbben már egészen fiatalon elkezdtek őszülni, ami főleg a genetika számlájára írható, vannak, akik már a kezdetektől megbarátkoztak az ezüstös tincsekkel, másoknak pedig elegük lett a folyamatos festegetésből, úgy döntöttek, hogy itt az ideje hátat fordítani az álcának, hiszen nem kell rejtegetni egy olyan dolgot, amiben semmi szégyellnivaló nincs.

A 38 éves Lihn a középiskola alatt kezdett el őszülni, és nagyon sokáig havonta kellett festenie a haját, hogy eltakarja a színét. Öt éve azonban teljesen felhagyott ezzel, és bátran felvállalja az igazi külsejét.
Fotó: grombre / Instagram

"A szürke haj nem azt jelenti, hogy öreg vagyok, morcos, vagy hogy igénytelen lennék. Az ezüst erős és szexi. 15 év után végre látom a valódi arcom, és nem is lehetnék boldogabb!" - mondta Mary, aki csak nemrég kezdte felvállalni ősz haját.
Fotó: grombre / Instagram

Alyssa már 15 éves korában szembesült a ténnyel, hogy őszül, de soha egy percig sem fordult meg a fejében, hogy befestesse, szerinte így természetes és gyönyörű.
Fotó: grombre / Instagram

Annette-nek egyszer egy vadidegen odaszólt a boltban, hogy úgy néz ki, mint egy borz, ezzel lerombolva azt az önbizalmat, amit nehezen felépített. Azóta azonban sikerült túllendülnie ezen, és szeretne másokat is inspirálni, akik szintén korán megőszültek.
Fotó: grombre / Instagram

Megan is fiatalon, 14 éves korában kezdett őszülni, és mindig is próbált úgy tenni, mintha az ezüstös hajszálai nem is léteznének, és önbizalomhiánnyal küzdött. Amikor azonban megismerte párját, ő rávilágított: a haja úgy gyönyörű, ahogy van.
Fotó: grombre / Instagram

"12 éve élek a természetes hajszínemmel - és nagyon elégedett vagyok vele! A kezdeti időszak nehéz, hogy elfogadd az ősz hajat, de később csak arra tudsz figyelni, hogy mennyire büszke vagy magadra!" - mondta Kristin.
Fotó: grombre / Instagram

Monica két éve döntött úgy, hogy nem festeti tovább a haját, ami először kissé nehéz volt számára, de azt mondja, teljesen megérte.
Fotó: grombre / Instagram

Vickie kisfia egyszer azt mondta, hogy sokkal idősebbnek néz ki, mint az osztálytársainak az anyukái, akik festetik a hajukat, ezért ő is rászánta magát. Valóban fiatalosnak érezte magát, de rájött, hogy az ő korában már nem fiatalos akar lenni, hanem inkább magabiztos - így maradt az eredeti szín.
Fotó: grombre / Instagram

Kristen is azok közé tartozik, akik már nagyon korán, 13 évesen felfedezték az első ősz hajszálaikat. Az anyuka négy évvel ezelőtt vetett véget a hajfesték uralmának, és úgy érzi, sokkal felszabadultabb és boldogabb.
Fotó: grombre / Instagram