Miben strandoltak a 18-19. századi asszonyok? Fürdőruháik kicsit sem hasonlítottak a mai darabokhoz

A középkorban általában meztelenül fürödtek az emberek, ám mivel később az orvosok az egészségre károsnak találták a test vízben való áztatását, strandolni csak jóval később kezdtek.

A fürdőzés a 17. század végén szivárgott vissza a szokások közé, és a 18. században vált kedvelt időtöltéssé. Ezzel együtt jelentek meg igazán a fürdőruhák is, amelyek kicsit sem hasonlítottak a mai bikinikhez.

Miben fürödtek a 18. századi nők?

Az 1700-as években a nők hosszú, lepelszerű, fehér vagy halványsárga darabokat viseltek a vízparton, melyek az egész testüket takarták. Az évszázad vége felé, valamint a 19. század elején a vastag anyagból, általában gyapjúból készült, nyaktól lefelé minden bőrfelületet fedő ruhákban strandoltak az asszonyok, melyekhez sokszor kalapot és kesztyűt is viseltek.

Fontosnak tartották, hogy a ruha még vizesen se feszüljön, ne láttassa az idomokat. Ám ez nemcsak hogy kényelmetlen volt, de miután átázott, az egyébként is nehéz anyag még súlyosabb lett. A nők még emellett gyakran apró nehezékeket is varrtak a szoknyák aljára, hogy a vízben vagy a szellő hatására nehogy fellibbenjen, és megvillantsa a lábukat. A strandoló asszonyokra veszélyes ruháik miatt gyakran kísérők vigyáztak, akiknek direkt ez volt a feladata a parton. A férfiak ezzel szemben igazából abban fürödtek, amiben csak akartak, gyakran meztelenül mártóztak meg a tengerben, a tavakban. Csak az 1800-as évek közepétől várták el tőlük, hogy ruhában strandoljanak, ami egy rövidnadrágot és egy alsóinget jelentett ekkoriban.

Kerekeken guruló fürdőkabinok

A 18-19. században hódítottak az úgynevezett fürdőgépek, „bathing machine”-ok is, amelyek igazából kerekeken guruló, fából készült kabinok voltak. A hölgyek besétáltak az ajtaján, átöltöztek, eközben lovakkal a vízbe vezették a szerkezetet. Utána innen biztonságosan megmártózhattak a vízben, de gyakran csak a kabinból vagy annak lépcsőiről szemlélődtek. 

Ilyenek voltak a 19. századi fürdőruhák

Az igazi fürdőruhák a 19. század közepén jelentek meg, de még ezek sem hasonlítottak a mai úszódresszekre. A közlekedés fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbb időtöltéssé vált a tengerpartok látogatása, ezért kialakult az igény a kissé praktikusabb viseletek iránt. A nők ruhái viszont sokkal nem lettek kényelmesebbek.

A kétrészes darabok egy derékban szűkített ruhából és egy lazább, kissé buggyos nadrágból álltak, szinte ugyanolyanok voltak, mint a hétköznapi viseletként egy picit korábban nagy felháborodást keltő bloomer kosztüm. Még mindig fontos szempont volt, hogy a szett a lehető legjobban takarja a hölgyek testét: csupán nyaktól felfelé és bokától lefelé nem fedte őket ruha. Anyaguk általában flanel volt, amely szintén nem vált átlátszóvá vizesen.

Ez a darab nagyon sokáig divatban maradt, a fürdőruhák pedig csak lassan változtak. Az 1800-as évek legvégén és az 1900-as évek elején a szoknya- és nadrágrész már térdig érővé vált, a felső pedig rövid ujjú lett, és matrózgallérral egészült ki.

Az egyrészes, rövidnadrágos úszódresszek az 1920-as évek körül jelentek meg, míg az első híres bikinit egy tervező, Louis Réard alkotta meg 1946-ban.

Bizarr kalapok a viktoriánus korból

A 19. századi az embereket lenyűgözték a kitömött állatok. Nem csupán az otthonukat díszítették velük, hanem néha játékbabaként kezelték őket: nem volt ritka, hogy ruhát kaptak, teadélutánhoz ültették őket, vagy esküvőt rendeztek nekik. Egy idő után pedig a kalapjaikat is preparált állatokkal dekorálták. 

Képek: Getty Images Hungary, hu.pinterest.com, hu.pinterest.com, hu.pinterest.com, hu.pinterest.com,  hu.pinterest.com.

• fürdőruha
• történelmi érdekesség
• bloomer kosztüm
• viktoriánus-kor
• 18. század
• 19 század
• Szépség és divat