Ezért mosd ki az új ruhát, mielőtt felvennéd: 6 dolog, amire figyelned kell a vásárlás során
Ha fontos számodra a környezetvédelem, a divatipar káros hatásaival is szembe kell nézned. Mutatjuk, hogy mit tehetsz a helyzet jobbítása érdekében.
A cikket a Lidl Magyarország támogatta.
A világon évente mintegy 100 milliárd ruhadarabot állítanak elő. Ez azt jelenti, hogy a bolygó minden lakosára egy év leforgása alatt körülbelül 12 darab jut. A fast fashion térhódítása viszont nemcsak a gyártási mennyiség ugrásszerű emelkedését hozta magával az utóbbi évtizedekben, hanem azt is, hogy a fogyasztók minden eddiginél több ruhát vásárolnak, azokat pedig jóval kevesebb ideig használják, mint az korábban jellemző volt.
A jelenség több szempontból is aggályokat vet fel: az olcsó munkaerőről, a környezetet károsító tényezőkről, valamint az emberek egészségét is veszélyeztető hatásokról sem szabad megfeledkezni. Szerencsére ma már egyre több vizsgálatot végeznek a témában, és ezek nyomán számos vállalat, márka foglalkozik a kérdéskörrel, tesz konkrét lépéseket, és csökkenti az erőforrások felhasználásának és fogyasztásának lábnyomát. Mit tehetnek a vásárlók?
A divatipar az egyik legfőbb környezetszennyező
Bár meglepőnek tűnhet, a divat az egyik legjelentősebb környezetszennyező iparág a világon. Az Európai Unió tájékoztatása szerint a ruha- és cipőgyártás felelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás 10%-áért, ami több, mint a nemzetközi légi és tengeri közlekedésből összesen származó mennyiség. Az ENSZ felhívja rá a figyelmet, hogy a divatipar a második legnagyobb vízfelhasználó a világon, ezt jól érzékelteti, hogy egyetlen póló előállításához 2700 liter vízre van szükség. Az iparág a globális szennyvíz mintegy 20%-áért felel, és évente körülbelül félmillió tonna szintetikus mikroszálat juttat a Föld óceánjaiba.
A fast fashion gyorsan cserélődő, megfizethető árukészletet kínál a fogyasztóknak, akik élnek is a lehetőséggel: az Európai Unióban az állampolgárok évente közel 25 kilogramm textilt vásárolnak. A megunt, elhasználódott ruhaneműk többnyire hulladékként végzik, ezzel is hozzájárulva a környezetszennyezéshez.
A ruhaipar méregtelenítése
A textil- és divatipartól elválaszthatatlan a vegyszerek használata. A nyersanyagok előállítása, a fonás, szövés, majd festés jelentős mennyiségű vizet és kemikáliát igényel. A káros anyagok nem csak az iparágban dolgozók egészségét veszélyeztetik, a környezetbe jutva szennyezik a természetet, mérgezik az élővilágot, a táplálékláncba bekerülve pedig az emberek szervezetére is negatív hatással vannak.
A problémás vegyszerek széles skálán mozognak, egyes gyártók több ezer kemikáliát is alkalmazhatnak a termékeik készítésekor. Már a gyapottermesztés során használt rovarirtószereket is ide lehet sorolni, de a különböző festék- és felületkezelő anyagok, ftalátok, nehézfémek, NPE-k (nonilfenol etoxilátok), amelyek gyűrődésmentessé, formatartóvá, színessé vagy épp vízhatlanná teszik a ruhadarabokat, szintén ide tartoznak.
Az Európai Unióban már számos vegyszer használatát korlátozták vagy betiltották, ugyanakkor a szabályozások nem minden esetben vonatkoznak az importra is. A ruhaipar méregtelenítéséért a Greenpeace, amely globális ruhateszten vizsgálta a káros anyagok jelenlétét az egyes termékekben, 2011 óta folytat kampányt. Küldetésükhöz több cég is csatlakozott, első élelmiszer-kiskereskedőként 2014 decemberében a Lidl azzal a céllal, hogy a potenciálisan káros anyagokat kivonja a saját márkás textil- és cipőtermékeinek gyártásából, ezáltal csökkentve az emberekre és a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mit tehet a vásárló?
Bár vitathatatlan, hogy a textiliparban globális változásokra van szükség, az a vásárló, akinek számít a környezetvédelem és a fenntartható fogyasztás, némi odafigyeléssel ezen a téren is több dolgot tehet. Az első és legfontosabb feladat a vásárlás átgondolása, ami a szekrény átnézésével kezdődik. Hasznos lehet, ha tudatosítod magadban, hogy melyek azok a ruhadarabok, amelyekre valóban szükséged van, és mik azok, amelyekből már több mint elég van a tulajdonodban.
Amennyiben elhatározod magad a vásárlás mellett, fenntartható opciót jelentenek a használt ruhák, ha pedig új darabok beszerzésén gondolkodsz, részesíts előnyben olyan márkákat, amelyek valóban elkötelezték magukat a környezetvédelem ügye mellett.
Figyeld az anyagokat, a logókat és a tanúsítványokat is: a biopamut ruhaneműk esetében például a GOTS (Global Organic Textile Standard) logó szavatolja, hogy organikus gyapotból, környezet- és egészségkárosító vegyszerek nélkül, a dolgozók számára is megfelelő, emberséges körülmények között készültek.
Amennyiben ez utóbbi szempontot a szívügyednek érzed, keresd a fair trade logókat. Az uniós ökocímke jelzi, hogy az adott termékkel kapcsolatban kevesebb hulladék keletkezik, és a tanúsítványhoz szükséges a veszélyes anyagok minimalizálása is.
Válogass azon boltok kínálatában, amik a saját gyártási láncuk méregtelenítéséért, valamint a fenntartható vásárlásért lépéseket tesznek, és átláthatóságra törekszenek.
Az új ruhát mindig mosd ki, mielőtt hordanád, így a vegyszerek egy részétől megszabadulhatsz, és akár kellemetlen bőrpanaszokat is megelőzhetsz. Ez különösen a bőrrel nagy felületen, közvetlenül érintkező termékeknél, például alsóneműknél fontos.
A divat változik ugyan, de nem szükséges minden szezonban teljesen lecserélni a ruhatárad. Ha addig hordod a kollekciód egyes darabjait, ameddig csak tudod, sokat teszel a környezetért. Az alapdarabokból érdemes jó minőségűeket vásárolni, amelyek tovább kiszolgálnak majd. Amíg még lehet, javítsd vagy javíttasd meg őket, ha pedig nagyon elhasználódtak, próbálkozz meg az újrahasznosításukkal a kidobásuk helyett. A hibátlan, ám megunt darabokat kimosva el is adományozhatod.
Új életet adtak a megunt ruháknak
A Reddit ZeroWaste csoportjában sok kreatív netező mutatta meg, hogy időt és energiát nem sajnálva átalakították régi darabjaikat ahelyett, hogy a kukába dobták volna őket. Volt, aki farmerből készített kiegészítőket vagy szőnyeget, míg más pólókból alkotott cicaágyat. A legszuperebb ötleteket gyűjtöttük össze.
Ami másnak szemét, nekik tökéletes alapanyag: 9 kreatív ember, aki új életet adott a megunt, régi ruháknak
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- vásárlás
- környezetszennyezés
Íme, a világ legszennyezettebb folyója: a ruhádat készítő gyárak okozták a katasztrófát
- jótékonyság
- jótékonykodás