Mutatjuk a nagy divatházak női vezetőit: igazi luxusmárkává vált az álmuk
Ezek a nők mertek nagyot álmodni, és ma már mindenki ismeri a nevüket - még az is, aki nem követi a divatot.
Bár a mai világban már szerencsére egyre több helyről lehet hallani, hogy női vezető áll egy jelentős cég élén, még mindig nem egyenlő az arány a férfiakkal. A divat világára ez különösen jellemző, hiszen bár a legtöbb ruha és kiegészítő a nőknek készül, mégis leginkább férfiak irányítják ezt a közeget.
Voltak azonban nők, akik nem hagyták, hogy elnyomják őket, és úgy érezték, a stílusukat és a bennük tomboló kreativitást muszáj megmutatniuk, ezért nem álltak be tervezőnek egy nagy divatházhoz, inkább létrehozták a saját márkájukat - ennek köszönhetően pedig ma már milliók ismerik a nevüket.
A fist ladyk kedvence, Carolina Herrera
A divattervező neve egybeforrt az elegáns és nőies darabokkal, valamint az egyre csak növekvő parfümkollekciójával, amik Magyarországon is nagyon népszerűek. A Venezuelából származó tervezőnő 1939-ben született, és először nagymamája kezdte kalauzolni a luxusmárkák világában, aki maga is szerette a szép holmikat. Carolina huszonévesen költözött New Yorkba, ahol először a Pucci divatházban dolgozott publicistaként. Az itt töltött évei alatt jelentős kapcsolatokat épített ki a művész- és divatvilág fontos szereplőivel, és gyakran látogatta a Studio 54-et is, ahol Mick és Bianca Jaggerrel, valamint Andy Warhollal is jó barátságot kötött.
Mivel a társasági elit tagja volt, ezért gyakran középpontba került stílusa, amiről mindenki elismerően beszélt. 1981-ben barátja, Diana Vreeland, a Vogue akkori főszerkesztője azt javasolta neki, hogy tervezzen egy saját ruhakollekciót, hogy több emberhez eljusson a kivételes megjelenése. Első bemutatóját a kritikusok jól fogadták, a magazinok is csak elismerően írtak róla, ezután pedig évente kétszer előrukkolt újabb darabokkal. A Carolina Herrera az évek során neves luxusmárkává nőtte ki magát, ebben pedig nagy segítségére volt, hogy olyan first ladyket öltöztetett, mint Jackie Kennedy, Laura Bush, Michelle Obama vagy Melania Trump. A tervezőnő 83 évesen is aktív, a cég irányításában gyermekei segítenek neki.
Az örök lázadó, Vivienne Westwood
A divatvilág egyik legszínesebb egyénisége egyértelműen Vivienne Westwood, aki viszonylag később, ötvenéves kora körül robbant be igazán a köztudatba, de ennek ellenére is fiatalos energiákkal teliek nemcsak a ruhái, hanem ő maga is. 1941-ben született az angol munkásosztályba, korai éveiben művészeti iskolába járt, ám úgy vélte, származása miatt nem való ebbe a közegbe, így abbahagyta. Általános iskolai tanár lett, kreativitása azonban sosem hagyta el, ezért szabadidejében ékszereket tervezett. Férjnél volt, amikor megismerkedett Malcolm McLarennel, a Sex Pistols együttes menedzsere volt. Ez hatalmas lehetőség volt Vivienne számára, hiszen felkérték, hogy tervezze meg a banda fellépőruháit a turnén.
A punkegyüttes stílusához tökéletesen passzoltak a nő elképzelései, hiszen maga is szerette a vad, lázadó darabokat, a ’70-es években pedig ő lett a punkdivat úttörője. Malcolmmal közösen 1974 és 1976 között egy butikot is üzemeltettek Londonban SEX néven. A nő ezután még további négy üzletet nyitott, különféle stílusokban alkotta ruháit. Tervei függetlenek voltak, és saját értékrendjét képviselték, ez pedig a mai napig nem változott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A ’80-as években gyakran készültek olyan kollekciói, amikben a modellek a felső osztályt parodizáló ruhákat viseltek, de olyan megjegyzéseket is kapott, hogy ruhái két egymásnak ellentmondó eszmény kombinációját mutatják be. A világon több mint hatvan üzlete van, 2013 júniusában viszont bejelentette, hogy kerüli vállalkozása további bővítését a környezeti és fenntarthatósági problémák megoldása érdekében. 81 évesen is igazi lázadó, akinek stílusa a mai napig tükrözi vagány személyiségét.
Aki kitört híres apja árnyékából: Stella McCartney
Sokan gondolhatják, hogy az ötvenéves Stellának könnyű dolga volt, hogy betörjön a divatvilágba, hiszen olyan legendás édesapja van, mint Sir Paul McCartney, a Beatles egykori tagja. A lány azonban végigment a ranglétrán ugyanúgy, mint bárki más, eredményeit pedig csak magának köszönheti. 12 éves volt, amikor elkezdte érdekelni a divat, 15 évesen pedig már első kollekcióján dolgozott Christian Lacroix gyakornokaként. Felsőfokú tanulmányai is a divattervezésről szóltak, vizsgamunkáját pedig szupermodell barátnői, Kate Moss és Naomi Campbell mutatták be.
1997-ben lett a francia Chloé divatház vezető tervezője, és bár a poszt korábbi betöltője, Karl Lagerfeld nem fogadta jól a kinevezését, Stella bizonyított, ezért sokan dicsérték a munkáját. 2000-ben „Az év divattervezőjének” választották, egy évvel később pedig a Guccihoz szerződött. Olyan márkákkal is dolgozott együtt kollaboráció keretein belül, mint az Adidas vagy a H&M, a kollekcióit nagyon gyorsan elkapkodták, hiszen megfizethetővé váltak az amúgy prémiumközönségnek szánt darabok. Stella híres állatvédő, így ruháihoz nem használ bőrt vagy szőrmét. Egy ideje már nem nagy divatházakkal karöltve dolgozik, hanem megalapította saját márkáját, a szakma pedig elismeri munkásságát.
Aki forradalmasította a divatot: Coco Chanel
A francia divat egyik legnagyobb alakját nem lehet kihagyni a listából, hiszen Coco Chanel forradalmasította a 20. század trendjeit, hatása pedig a mai napig érezhető. A Gabrielle néven született lány szerény körülmények között élt fiatal korában, majd 12 évesen árvaházba került, ami nyomot hagyott stílusán, valamint varrni is megtanították itt. Később a színpad felé vette az irányt, imádott szerepelni, erre pedig a felsőbb körökben mozgó férfiak is felfigyeltek. Értékes kapcsolatokat kötött ebben az időben, majd ezek segítségével Párizsban megnyitotta első kalapkészítő műhelyét, ami után újabb üzleteket nyitott, és már nemcsak fejfedőket, hanem ruhákat, ékszereket és parfümöt is árult.
A francia előkelőségek odavoltak Chanel hagyományos, de mégis formabontó stílusáért, a kis fekete ruha, a fehér gyöngysor és a kosztümjei azóta is ikonikus daraboknak számítanak. Mint márka, a Chanel a mai napig az egyik legjelentősebb képviselője a luxuskategóriás divatnak a világon, rengeteg márkaboltja mellett szinte minden országban kapható az ikonikusnak számító illata, a Chanel N°5, amiről még Marilyn Monroe is azt nyilatkozta, hogy szüksége van rá minden éjjel az elalváshoz.
Miuccia Prada tette naggyá a családi céget
Az olasz Miuccia vezetékneve valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng. És bár nem ő, hanem nagyapja alapította a kezdetben luxusbőrtáskákkal foglalkozó márkát, rengeteg szerepe volt abban, hogy világszinten ismertté váljon a divatház. Miuccia 1949-ben született Milánóban, politológiából szerzett doktori fokozatot, de egy időben a pantomimművészettel is kacérkodott. A ’70-es évek végén viszont úgy döntött, belép a családi üzletbe, ötleteivel és ruhakollekcióival pedig a magasba repítette azt, és a legnagyobb márkák sorában kezdték emlegetni a Pradát.
Miuccia viszont nem állt meg itt: saját brandet is létrehozott Miu Miu néven, ami bár kezdetben az olcsóbb női ruhákra specializálódott, ma már szintén a legismertebb luxusdivatházak közé tartozik, számos üzlete van szerte a világon, és olyan hírességek reklámozták a kollekcióit, mint Lindsay Lohan, Katie Holmes vagy Maggie Gyllenhaal. A 72 éves üzletasszony és tervező egyértelműen megkerülhetetlen szereplője a divatvilágnak, és bebizonyította, hogy egy családi vállalkozást is világméretű céggé lehet tenni kellő kitartással és tehetséggel.
Ők a divatvilág legbefolyásosabb női
Ezek a nők kivételes stílusérzékükkel több millió ember ruhaválasztási szokásait befolyásolják.
A divatvilág legbefolyásosabb női: ők határozzák meg, hogy mi tetszik majd nekünk
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- divattervező
- 20 század