A ruha, amiért sokan megszólták, megalázták a nőket az utcán: a bloomer kosztüm története

A 19. század elején a nők öltözködését kicsit sem a kényelem vagy a praktikum jellemezte. Szoros fűzőket, nehéz és vastag alsószoknyákat, szoknyákat viseltek, melyek rendkívül kényelmetlenek voltak.

Az évek múlásával egyre inkább megfogalmazódott bennük a kellemesebb, könnyebb és kevésbé fájdalmas, veszélyes viseletek iránti igény, a női egyenjogúsítási mozgalmakkal pedig ez még jobban felerősödött.

A bloomer kosztüm eredete

1849-ben egy amerikai egészségügyi folyóirat arra kérte a hölgyeket, hogy alkossanak olyan ruhákat, melyek kevésbé károsak, mint az akkori öltözékek, és szabadabb mozgást engednek viselőiknek. A felhívásra rengeteg kreáció érkezett: sokhoz a buggyos török nadrágok szolgáltak alapötletül, melyekre szoknyákat álmodtak meg. A hasonló szettek megjelentek az újságban is, és voltak olyan bátor asszonyok, akik később az utcán is viselték őket.

Ez idő tájt látogatott el az amerikai nőjogi aktivista, Elizabeth Smith Miller unokatestvéréhez, a szintén aktivistaként tevékenykedő Elizabeth Cady Stantonhoz, méghozzá egy buggyos, bokánál húzott nadrágból és egy ruhából álló szettben. Amelia Bloomer, az első amerikai női magazin, a The Lily, azaz A liliom szerkesztője és alapítója is találkozott a hölggyel, öltözéke pedig teljesen lenyűgözte. Beszerzett magának egy hasonlót, és elhatározta, hogy újságjában is népszerűsíti majd a reformruhát, ami 1851-ben be is mutatkozott a Lily lapjain. Az összeállítás egyre népszerűbb lett, és Amelia maga is rendszeresen viselte, így hamarosan már róla nevezték el bloomer kosztümnek. A ruhát később más magazinok is átvették, bemutatták, a különleges darabok pedig rengeteg nő érdeklődését felkeltették.

Megszólták a nőket, akik viselték

1851-től igazi bloomerőrület tört ki: a bátor, divatrajongó hölgyek előszeretettel hordták, de jócskán akadtak olyanok is, akik felháborodtak rajta. Bár a szett szinte az egész testet eltakarta, mégsem szoknya volt, sőt fűzőket sem viseltek alá. Mivel addig teljesen szokatlan viseletnek számított, sokan nem nézték jó szemmel. Egyes asszonyok elítélték a hasonlókban parádézó nőtársaikat, az urak egy része pedig egyenesen felháborítónak találta a kreációt. Fenyegetve érezték férfiasságukat, és botrányosnak találták, hogy a nők felrúgják a hagyományokat. Mindezek miatt a bloomer kosztümöt viselőket gyakran megszólták, csúfolták az utcán, ruhájuk pedig gúny tárgyává vált. Ennek ellenére a trend egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, és hamarosan már bloomer bálokat, piknikeket is szerveztek a hölgyek.

Az 1850-es évek elején a szett gyorsan az egyenjogúság, a szabadság és a nőjogi reformok jelképévé vált Amerikában, és az aktivisták jó része ezt hordta. Nemcsak kényelmesebb viseletet jelentett a nőknek, hanem a választás, az újítás jogát is szimbolizálta.

De az évtized közepe után az aktivisták egyre inkább úgy érezték, hogy a ruha inkább a divatot, mintsem a női jogokat képviseli, sőt eltereli a fontos témákról a figyelmet. A krinolin megjelenésével maga Amelia Bloomer is leszokott a bloomer kosztüm viseléséről, így hamarosan az asszonyok újra a hagyományosabb szoknyákra váltottak. A nadrágos viseletek a 19. század végén tértek vissza, amikor is a nők biciklizni kezdtek, és nagy szükségük volt a praktikus darabokra. 

Az életveszélyes abroncsszoknya a viktoriánus korban

Úgy tartja a régi, jól ismer mondás, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Bár ez nem feltétlenül igaz, a viktoriánus korban kétségkívül így vélték a hölgyek. Akkoriban ugyanis nemcsak hogy kellemetlenségeket vagy fájdalmas procedúrákat tűrtek el a vágyott külső érdekében, hanem volt, hogy szó szerint életüket adták érte vagy a divatért. Nem csupán a mérgező arc- és hajápolók használata volt ekkor igen népszerű, hanem egy olyan szoknya is, melyben nemhogy járni alig lehetett, de sok halálos esés, baleset okozója is volt.

Képek: Getty Images Hungary.

• bloomer kosztüm
• történelmi érdekesség
• ruha
• 19 század
• 1800-as évek
• feminizmus
• női egyenjogúság
• Szépség és divat