4 dolog, ami biztosan öregít
Ha szeretnél sokáig fiatal maradni, akkor ügyelned kell néhány dologra. Szerencsére nem túl sokra. Néha egy kevés is sokat jelent.
Karikás szemek, szürkülő bőr. Amikor a tükörbe nézel reggelente, valahogy nem az a nő néz vissza rád, akit látni szeretnél. Nem is érted, mi történhetett azzal a csinos húsz éves lánnyal, aki voltál.
Nos, sok minden történhetett. Nem kell hosszú éveknek eltelnie ahhoz, hogy öregebbnek és törődöttebbnek látszódj a korodnál. Viszont, ha odafigyelsz néhány dologra, akkor éveket fiatalodhatsz. Sőt, lassabban fogsz megöregedni.
1. Kevés alvás
A kevés alvás viseli meg leginkább a szépségedet. Hiába kened magadra a legújabb, leghatékonyabb krémeket, ha nem pihened ki magad, nem érnek semmit. Az alvást nem pótolja semmi.
Egyrészt a kialvatlanság jelei nagyon is szembeötlőek, a karikás szemek, a tompa tekintet nem éppen fiatalos. Másrészt hosszútávon sem éppen kifizetődő az éjszakázás. A különböző felépítő folyamatok éjszaka indulnak be, így a bőr is éjjel, alvás közben regenerálódik.
A fiatalság hormonjának nevezett melatonin is csak sötétben tud termelődni. Bár egyes tudósok szerint mindegy, mikor mész aludni, a legtöbben abban egyeztek meg, hogy az éjfél előtti alvás számít igazán.
Az ideális alvásmennyiség legalább hét és fél óra. Ha rendszeresen ennél kevesebbet alszol, akkor az ötévenként két vagy három évvel mutathat idősebbnek.
Ha az alvás nehezen megy, akkor tudatosan rá kell szoktatnod magad. Először is, gondold végig, hogy miért nem tudsz aludni. A munka, a gyerekek miatt? Vagy azért, mert a napi gondokon rágódsz? Igyál nyugtató teakeveréket, például a Bio Mandala Night flight gyógynövény-keverékét. Csillapítja a feszültséget, nyugtatja az idegeket. Ha van rá lehetőséged, jógázz. Ha erre nincs időd, sajátíts el egy egyszerű meditációs technikát, hogy ne a napi gondok járjanak a fejedben.
2. Hajlott hát
Kevesen húzzák ki magukat, keveseknek helyes a tartása. A hajlott hát az öregség szinonimája, hiszen az évek húzzák le az ember vállát. Mégis sok fiatalt lehet beesett vállakkal és púpos háttal látni. Ha te sem úgy jársz, mint aki könyvet visz a fején, ideje változtatni ezen. Ha kihúzod magad, karcsúbb leszel, kihangsúlyozod a dekoltázsodat, és erősíted a hát izmait. Ha pár hétig figyelsz erre, a hátizmaid annyira megerősödnek, hogy önkéntelenül is egyenesen tartod majd magad. Ez különösen akkor fontos, ha számítógép előtt görnyedsz. Szék helyett ülj fittballra, az egyensúlyozás miatt nem fogsz "összeesni". Ha nem húzod ki magad, nemcsak fáradtnak és idősnek fogsz tűnni, de az egészségednek sem teszel jót. Csökken a tüdőkapacitás, ártasz a gerincnek és a deréknak. A kismellű hölgyek pedig még nem épp esztétikus mell alatti ráncokra is szert tehetnek.
A helyes tartásra eleinte ügyelni kell. Emeld fel a fejed, húzd hátra a vállaid. Képzeld el, hogy a gerincedet egy szalag húzza az ég felé.
3. Nem figyelsz magadra
Sokan hivatkoznak időhiányra, amikor mozgásról, kozmetikáról vagy lazításról van szó. Sok esetben azonban lustaságról van szó. Ha valaki arra talál időt, hogy a tévé előtt tespedjen, akkor bizony másra is lenne ideje. Persze sokan valóban kóros időhiányban szenvednek.
De ki mondta, hogy csak te mehetsz az oviba a srácokért, vagy, hogy a háztartás a te feladatod? Osszátok meg a munkát igazságosan. A fenti háromra, a mozgásra, a kozmetikára és a pihenésre-stresszoldásra mindenképpen figyelmet kellene fordítanod. Ezek az "apróságok" számítanak, és nemcsak a testednek, hanem a lelkednek is.
Tévézés helyett vegyél illatos fürdőt, de ha otthon teszel fel egy pakolást, akkor akár mosogathatsz is közben. Ami valóban szervezést igényel, az a mozgás. Bár nehéz kifogást találni, hiszen, ha nincs kedved közönség előtt tornázni, akkor vegyél egyet a rengeteg DVD-ből, ha inkább közösségben űznéd, menj el terembe. Ha a szabad levegőn edzenél, akkor menj el futni. Ha félted az ízületeidet, akkor válaszd az aquafitneszt vagy az úszást.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
4. Stressz
A stressz közvetve és közvetlenül is öregít. Az állandó felfokozott állapot, a nyomás, amit a szervezet vészhelyzetként él meg, megterheli a szívet, a keringést, elrontja a kedvet, és állandó feszültségben tart. A tested elsősorban az állandósult vészhelyzet, vagyis a stressz kiiktatására fogja fordítani erőit, és nem arra, hogy regenerálódjon. Sok bőrproblémáért okolható az állandó nyomás, például ilyen a pikkelysömör, de vannak szakemberek, akik szerint a zsíros bőrért is a stressz a felelős. A rossz kedv, a homlokráncolás szintén rádtesz jó pár évet.
Hogy mit kell tenned? Hát lazítani. A fent említett jóga kitűnő eszköz a kikapcsolásra, a feszültség levezetésére. Nem véletlenül jár minden hollywoodi színésznő jógaórára. Menj el egy jógastúdióba, vagy vegyél egy DVD-t, és gyakorold rendszeresen. A komolyzene szintén nyugtató hatású. Ha egy kis Mozartot hallgatsz a kocsiban, máris kevésbé tudnak majd felidegesíteni.
OLVASD EL EZT IS!
- arcápolás
- pakolás
Egy éjszaka, mínusz 5 év
- arcápolás
- bőrtípus
Hogyan határozd meg a bőrtípusodat?
- arcápolás
- pattanás