Videón Ferenc pápa utolsó beszéde – a szentatya húsvétkor még megjelent a hívek előtt

Halála előtt egy nappal a pápa még elmondta a húsvéti áldást a Szent Péter-bazilika erkélyéről.

Ez az utolsó felvétel Ferenc pápáról

Ferenc pápa halála előtt egy nappal még megjelent a nyilvánosság előtt: elmondta a Szent Péter-bazilika erkélyéről az urbi et orbi, vagyis a városnak és a világnak szóló áldást. 

Sokáig kérdéses volt, a szentatya egyáltalán megjelenik-e a hívek előtt húsvétvasárnap. A szokásos misét már nem tudta megtartani, így azt Angelo Comastri bíboros mutatta be, a szertartás végén azonban kerekesszékben kitolták az erkélyre. A Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő üdvrivalgással fogadta.

Ezek voltak Ferenc pápa utolsó nyilvános szavai

A pápa az erkélyen rövid beszédet mondott, és boldog húsvéti ünnepeket kívánt az egybegyűlteknek. Az általa írt beszédet azonban már nem tudta felolvasni, így azt Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester tette meg helyette.

Ferenc pápa utolsó beszédének témája már megszokott módon a béke volt. A háborúkról azt mondta, ez az emberek azon döntésének következménye, hogy az élet helyett a halált választják. Elítélte a családon belüli erőszakot, az idősek és betegek tehernek tekintését, a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. Beszélt a szeretet és a megértés fontosságáról, hiszen „mindannyian Isten gyermekei vagyunk”.

A háború sújtotta területek közül a Szentföldet emelte ki, közösséget vállalva az izraeli és a palesztin nép szenvedéseivel egyaránt.

A beszéd végén már ő maga mondta el a szokásos húsvéti urbi et orbi áldást.

Szerény temetést kért

Ferenc pápa korábban egyértelművé tette, hogy a megszokottnál szerényebb temetést kér. Szeretné, hogy a szertartás az eddig megszokottnál szerényebb külsőségek között zajlódjon, a Szent Péter-bazilika helyett pedig a római Santa Maria Marrioréban helyezzék örök nyugalomra.

Ferenc pápa április 21-én 7:35-kor hunyt el 88 éves korában. 

Borítókép: Vatican Pool / Getty Images

Meghalt Ferenc pápa: a katolikus egyházfő 88 éves korában, húsvéthétfőn hunyt el

A katolikus egyházfő 88 éves korában, egészségi állapotának lassú, folyamatos romlása következtében hunyt el.

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük