Joghurtban pácolt csirkemell roppanós salátával: egészséges, kalóriaszegény és mennyei
A joghurtban pácolt csirkemellel alig van munka, ha pedig köretnek salátát kínálsz hozzá, biztos lehetsz benne, hogy ma is tettél az egészségedért.
A joghurtban pácolt csirkemellnél egyszerűbb fogást keveset találni. Csak pácold be a húst, amíg pihen, dobd össze a salátát, majd serpenyőben, nagyon kevés olajon süsd ki. A csirkemell változatos módszerekkel készíthető el, ebből a gyűjteményből kedvedre válogathatsz.
Joghurtban pácolt csirkemell
Hozzávalók 4 személyre
A csirkemellhez:
- 65 dkg csirkemellfilé
- 3.5 dl görög joghurt
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál fokhagymapor
- 1 teáskanál oregánó
- só
- bors
A salátához:
- 25 dkg fodros salátalevél
- 4 retek
- 4 evőkanál olívaolaj
- 4 szem szárított paradicsom
- 2 evőkanál citromlé
- 1 kígyóuborka
- 1 avokádó
- só
- frissen őrölt bors
Elkészítés:
A csirkemellet szeleteld fel, szórd meg mindkét oldalát sóval és borssal. A joghurtot keverd el az olívaolajjal, a citromlével, a fokhagymaporral és az oregánóval. Fektesd a húst ebbe a pácba, és tedd a hűtőbe addig, amíg elkészíted a salátát.
Ehhez a salátaleveleket szeleteld fel, és tedd egy nagy tálba. Add hozzá a megmosott, karikákra vágott retket és uborkát, a feldarabolt szárított paradicsomot, valamint a meghámozott, felcikkezett avokádót. Sózd, borsozd, öntsd le olívaolajjal és citromlével, és forgasd össze. Tedd a hűtőbe.
Egy tapadásmentes serpenyőt kenj ki vékonyan olajjal, és tedd a tűzre. A joghurtos pácból kihalászott csirkemellet oldalanként öt perc alatt süsd omlósra. Grillen is elkészítheted. Kínáld a behűtött salátával.
A saláta alapjául szolgáló avokádót akár tonhalas krémmel is megtöltheted.
Tonhalsalátával töltött avokádó: könnyed ebéd a forró napokra
A zöldséges tonhalsaláta önmagában is megállja a helyét, pirítóssal is kínálhatod, de még könnyedebb és frissítőbb lesz, ha avokádóba töltöd.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció