
Sűrű ír marhapörkölt zöldségekkel: megáll benne a kanál
Az ír marhapörkölt különlegessége, hogy rövid előfőzés után a sütőben érnek össze az ízei.


A sűrű ír marhapörkölt zöldségekkel fő, a szaft pedig Worchestershire-szósztól és barna sörtől lesz olyan intenzív ízű. Legjobb, ha erős, marhából főtt alaplével öntöd fel. A marhahúsnak hosszú idő kell, hogy megpuhuljon, de nem kell közben mellette állni, így addig nyugodtan foglalkozhatsz mással is.
Ír marhapörkölt
Hozzávalók 4 személyre
- 40 dkg marhalábszár
- 4 babérlevél
- 2.5 dl barna sör (legjobb a Guinness)
- 2.5 dl vörösbor
- 2 sárgarépa
- 2 dkg vaj
- 2 evőkanál Worchestershire-szósz
- 2 evőkanál paradicsompüré
- 1.5 dl marhaalaplé
- 1 hagyma
- 1 evőanál olaj
- 1 evőkanál liszt
- 1 evőkanál cukor
- 1 teáskanál rozmaring
- 1 teáskanál kakukkfű
- 0.5 póréhagyma
- só
- bors
Elkészítés:
Első lépésként vegyél elő egy olyan vastag aljú, vasból készült serpenyőt vagy fazekat, amit a sütőbe is be tudsz tenni. A húst kockázd fel, sózd, borsozd, majd kevés vaj és olaj keverékén pirítsd le. Hintsd meg liszttel, dobd mellé a megpucolt, felkockázott sárgarépát, az apróra vágott vöröshagymát és póréhagymát.
Keverd hozzá a cukrot és a paradicsompürét, fűszerezd rozmaringgal, kakukkfűvel, Worchestershire-szósszal, majd öntsd fel sörrel, borral, alaplével. Helyezd mellé a babérleveleket is, és lefedve told a fazekat 160 fokos sütőbe nagyjából négy órára. Időnként ellenőrizd, ha a levét elfőtte, pótold. Ha nincs olyan edényed, amit a sütőben is tudsz használni, a tűzhelyen is készítheted kis lángon.
Sörrel könnyed nyári fogásokat is készíthetsz: a bundázott cukkini is nagyon finom sörös tésztába forgatva.
- vörösbor
- alaplé
- marhahús
- marhapörkölt
- húsételek
- barna sör
- worchestershire-szósz
- ír marhapörkölt
- Recept

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
Promóció
Még több recept