Édes káposztasaláta mindenféle tartósítószer nélkül - A nagyi receptje szerint
Káposztát télen is találsz a boltokban, készíts hát belőle salátát!
A házi káposztasaláta feldobja a főételeket, és az év bármely időszakában könnyen hozzájuthatsz. A roppanós káposztához rakhatsz még répát vagy akár paprikát is. A hagymát és a köményt semmiképpen ne hagyd ki belőle. A nagyiféle recept pofonegyszerű, ráadásul rögtön eheted, de hűtőben több hétig is eláll.
Édes káposztasaláta
Hozzávalók
- 1 fej káposzta
- 7 dl víz
- 2 db vöröshagyma
- 0.5 dl ecet
- 3 evőkanál cukor
- 8 szem bors
- 1 evőkanál só
- 1 mokkáskanál kömény
Elkészítés:
A káposzta külső leveleit távolítsd el, majd vágd négy részre, és gyaluld le. Rakd hozzá a felszeletelt hagymát, és dobj rá egy evőkanál sót. Hagyd állni fél-egy órán át, majd, amikor már jól összeesik, nyomkodd ki a levét, és tedd egy tálba.
A vizet öntsd egy lábosba, rakd hozzá a cukrot, az ecetet, a borsot és a köményt, majd forrald fel. Öntsd le vele a kinyomkodott hagymát és a káposztát. Kóstold meg, ha szükséges, dobj még hozzá cukrot, esetleg adj hozzá ecetet. Forgasd össze, és rögtön eheted is. Meglocsolhatod még kevés olajjal is. A maradék káposztát rakd üvegbe, és jól zárd le. Mindenképpen tartsd a hűtőben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció