Citromos-bazsalikomos patiszonkrémleves

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Citromos-bazsalikomos patiszonkrémleves

Hozzávalók 2 személyre

  • 1 db zsenge patiszon
  • 1 db vöröshagyma
  • 0.5 citrom leve
  • 1 marék friss bazsalikom
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt színes bors
  • 1 csipet szerecsendió
  • 2 tk ételízesítő
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 dkg vaj
  • 2 ek tejföl (púpozott)
  • 5 dl víz
  • 2 maréknyi apróra tört dió
Recept idők

Elkészítés:

A zsenge patiszonnak vájjuk ki a magját, majd vágjuk fel apró kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A bazsalikomot szintén vágjuk fel apróra.

Egy edénybe hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Amikor a hagyma már üvegesre párolódott, adjuk hozzá a felkockázott patiszont, keverjük össze, majd együtt pároljuk pár percig.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, reszeljünk rá egy csipet szerecsendiót, szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal, facsarjuk rá a citromlevet, majd keverjük össze, és pároljuk még pár percig.

Ezután öntsük fel a vízzel, és addig főzzük, még a patiszon teljesen megpuhul. (Kb. 15 perc főzési idő alatt készre fő.)

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, majd turmixoljuk össze, hogy selymesen sima állagú legyen.

A diót törjük apróra, és egy teflon serpenyőbe, állandó kevergetés, rázogatás mellett, pörköljük meg, majd rögtön öntsük ki egy tányérra, nehogy megégjen. (Pár pillanat alatt megpörkölődik.)

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg a pörkölt dióval. Én pl. még csepegtettem rá pár csepp dióolajat is, de ez el is hagyható.

2427040741007280

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük