4 melengető, cipóban tálalható leves
Ha valami laktató és különleges fogást szeretnél, ne keress tovább: a cipós levesnek senki nem tud ellenállni.
Ezek a gazdag, laktató levesek már önmagukban is remekművek, ha viszont egy cipóban tálalod őket, akkor azzal igazán különlegessé teheted az alkalmat.
Persze a legjobb, ha a cipót is te magad készíted! Az sem olyan nehéz feladat, mint elsőre tűnik.
Cipó
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 5 dkg élesztő
- 2 dl langyos tej
- só
A langyos tejbe morzsold bele az élesztőt, és kevés liszttel keleszd meg. Majd add a többi sózott, szitált liszthez.
Adj hozzá annyi vizet, amennyit felvesz. Közepesen kemény tésztát készíts belőle. Keleszd meg, formázd meg, és előmelegített sütőbe téve süsd ki.
Francia hagymaleves
Hozzávalók:
- 4 vöröshagyma
- 2 póréhagyma
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál liszt
- 5 dl húsleves
- 1,5 dl száraz fehérbor
- ízlés szerint só
- ízlés szerint morzsolt kakukkfű
- ementáli sajt
A hagymát tisztítsd meg, és vágd vékony karikákra, majd olvasztott vajon pirítsd meg. Ezután szórd rá a lisztet, majd öntsd fel a borral és a húslevessel.
Szórd meg a fűszerekkel, és forrald össze az egészet. Közben vágd le a cipók kalapját, és óvatosan kapard ki a belsejüket. Ha a leves felforrt, már kanalazhatod is a cipókba. A végén ne felejtsd el reszelt ementálival bőségesen megszórni.
Bableves
Hozzávalók:
- 20 dkg bab
- 1 fej vöröshagyma
- 30 dkg szálas savanyú káposzta
- 25 dkg füstölt hús
- 10 dkg szárazkolbász
- 1 evőkanál liszt
- 2 dl tejföl
- 4 babérlevél
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olaj
- 1 mokkáskanál köménymag
A babot áztasd legalább egy éjszakán át, majd tedd fel főni 10-15 percre. Ezután öntsd le róla a vizet, és tiszta, sós vízben főzd újabb 60 percig. Közben hámozd meg, és vágd apróra a hagymát, majd pirítsd meg egy kevés olajon. Szórd meg a köménymaggal, és öntsd fel két liter vízzel. Ezután mehet bele a savanyú káposzta, a leszűrt bab, a só és a babérlevél. A füstölt húst kockázd fel, majd tedd a levesbe, és főzd 60-80 percig. Ha a bab már puha, tedd bele a felkarikázott kolbászt is. Kevés liszten pirítsd meg a fokhagymát, majd öntsd a leveshez, és főzd még 10 percig. Ha kész, szedd a cipókba, és a tetejét locsold meg tejföllel.
Krumplileves
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli
- 1 csomag leveszöldség
- 3 fej hagyma
- 1 csomag petrezselyemzöld
- 15 dkg gyulai kolbász
- 2 dl tejföl
- 1 dl száraz fehérbor
- 0,5 dl olaj
- 1 evőkanál liszt
- 1 teáskanál majoránna
- só
- bors
Fedő alatt párold félpuhára a karikára vágott hagymát, a répát és a fehérrépát, majd sózd, borsozd, és add hozzá az ugyancsak felkarikázott krumplit és kolbászt. Öntsd fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Főzd addig, amíg a zöldségek megpuhulnak, ekkor készíts habarást a lisztből és a tejfölből, sűrítsd be a levest, végül add hozzá a bort, az apróra vágott petrezselymet, a tárkonyt és a majoránnát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sajtleves
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 3 húsleveskocka
- 20 dkg trappista sajt
- 10 dkg gouda sajt
- 1 dl fehérbor
- 1 púpozott evőkanál liszt
Vágd finomra a hagymát, és futtasd meg kevés olajon, majd pirítsd hozzá a lisztet. Ezután öntsd fel a borral és másfél liter vízzel, add hozzá a leveskockákat, és forrald fel. Tedd bele a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajtokat, és főzd még pár percig. Nem olvad majd teljesen fel a sajt, de ez nem baj. Ha túl hígnak találod, pici tejszínnel sűríthetsz rajta.
OLVASD EL EZT IS!
- paradicsom
- hagyma
Isteni, kalóriaszegény krémlevesek
- leves
- marhahús
Az igazi erőleves receptje
- leves
- bab