8 órát alszol majd, és nem leszel ideges: 10 tárgy a lakásba a zen stílus jegyében
A nyugalom a fő eleme, ami sokat segíthet az alvászavaron is.
A lakberendezés nem egyszerűen a belső terek látványát határozza meg, hiszen ezen keresztül a közérzetre is hatással van. A zen szerint így egy jól megválasztott szín vagy tárgy harmóniát teremthet az ott élők életében.
Bár a mindennapokban rendkívül sok stressz éri az embert, nagyon egyszerűen tehet azért, hogy legalább otthonában nyugodtan érezze magát. Csak egy kis tudatosság, és a zen máris megteremti a tökéletes légkört.
Zen stílus a lakásban
A vallásnak és filozófiai rendszernek is tekintett zen - zen buddhizmus - célja a gondolatok zűrzavarától, a nyugtalanító zsongástól és a tudatot terhelő külső káosztól való megszabadulás. Az erre épülő lakberendezési stílus a letisztultságon alapul, ami a lélekben is harmóniát teremt. A díszítőelemek halmozása helyett pedig legfeljebb egy-egy uralkodó tárgyat helyeznek el a lakásban, amit nem nehéz rendben tartani, és jelentős energiával tölti be a teret.
Ha kíváncsi vagy, hogy valósul meg a zen stílus egy japán lakásban, nézd meg az alábbi képeket!
Egészen megdöbbentő, mi van a japán lakás belsejében: nézd meg képeken, és meglátod, miért!
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- lakberendezés
- kanapé
Ágyat szeretnél az erkélyedre? Képeken 12 ötlet, amit te is kipróbálhatsz
- bútor
- lakberendezés
Így lehet a legolcsóbban új bútorod: képeken 12 gyönyörű raklapos megoldás
- erdő
- lakberendezés