6 dolog, amit sose takaríts ecettel, mert roncsolja a felületet: nem csak a képernyőt kell óvni tőle

Az ecet sokszor praktikus szer a takarításban, de nem használható minden felületen.

Ne takarítsd ecettel
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az utóbbi években egyre többen törekednek arra, hogy az otthonukat minél inkább természetes, környezetbarát módszerekkel, hozzávalókkal takarítsák, lehetőség szerint kerülve a vegyszereket.

Az ecet, mint a legtöbb háztartásban jelen lévő konyhai alapanyag, nagyszerűen megfelel erre a célra, ám nem árt tudni, hogy néhány felületet kifejezetten roncsolhat, így azokra más megoldást kell keresni.

Ezekre nem jó az ecet

Az ecet olcsó, a lakás számos pontján bevethető, ráadásul baktérium- és gombaölő tulajdonsággal is rendelkezik, és a vízkő ellen is remekül használható, kávéfőző, vízforraló kifőzéséhez sokan alkalmazzák is. Ugyanakkor az ecet hígított ecetsav, ezért egyes anyagokban kárt tehet.

Nem is beszélve arról a veszélyes eljárásról, amikor fertőtlenítőszerekkel, hipóval keverik össze - ez mindenképp kerülendő, ugyanis klórgáz keletkezhet, ami az egészségre nézve kifejezetten veszélyes! 

Amíg az ecet maró hatása jól jön az ablak foltjainak eltüntetésekor vagy a kotyogós kávéfőző vízkőmentesítésekor, több dolog takarításához nem ajánlott.

Az elektronikai berendezések és a kütyük képernyőjének semmiképp sem tesz jót még a hígított ecetes áttörlés sem, ugyanis nemcsak a bevonatukban tehet kárt, hanem az érintőképernyő érzékenységét is csökkentheti.

A természetes, kényes kőfelületek, például a márványból készült konyhapult vagy járólap, illetve a mészkő burkolatok ecettel tisztítva elveszíthetik a fényességüket, mert a sav egy idő után kikezdheti őket. A köveknél, így a gránitnál is fennáll az a veszély, hogy a tömítésükhöz, bevonásukhoz használt anyagot az ecet lebontja.

A fafelületekkel sem árt vigyázni: a keményfából készült padlón az ecet foltokat hozhat létre, és a viaszolt, lakkozott bútorok megjelenését is ronthatja, méghozzá úgy, hogy egyszerűen eltávolítja a bevonatukat.

A háztartási gépek, konyhai eszközök esetében érdemes lehet végiggondolni a felépítésüket, a szilikon- és gumielemeket, például a hűtőben lévő ajtógumit hosszú távon roncsolhatja az ecet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A vasaló tartályának vízkőtelenítésére sem biztos, hogy az ecet a legjobb megoldás, mert a szerkezet belsejébe jutva tönkreteheti azt, de ez a készülék kialakításától is függ.

Bármilyen furcsának is tűnhet, a kések megtisztításához szintén nem az ecet a legjobb anyag, mert a savas folyadék korrodálhatja a fémet, kárt téve az eszközök élében.

Mindemellett az ecettel való takarítás során is ajánlott gumikesztyűt húzni, és gyakran szellőztetni a helyiségben. A házi állatoktól és a kisgyermekektől pedig a vegyszerekhez hasonlóan elzárva tartandó az ecetes flakon is.

Így lesz újra makulátlanul tiszta a tűzhelyrács

A tűzhelyrács sok bosszúságot tud okozni, a rápattogott olaj, a kifutott tej vagy a ráégett pörköltszaft is rendkívül nehezen távolítható el róla. Megerőltető csutakolás helyett érdemesebb egy jól bevált házi módszert követni, mellyel egykettőre patyolattiszta lehet a felülete.

Ráégett az olaj, ráfutott a tej? Így lesz újra makulátlanul tiszta a tűzhelyrács

A tűzhelyrács könnyen beszennyeződik, de nem szükséges órákig kapargatni, hogy újra tiszta legyen.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük