Erre figyelj, ha a maradékot melegíted - Télen is könnyen megromolhatnak az ételek

A karácsonyi lakoma után megmaradt finomságokat sajnos nem lehet a végtelenségig tárolni, sőt, még az sem mindegy, hogy mikor kerülnek a hűtőbe.

Maradék meddig áll el a hűtőben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ünnepek alatt a legtöbb családnál az év más szakára nem jellemző dőzsölés veszi kezdetét, ami nemritkán maradékhegyekhez vezet, hiába ette magát pukkadásig az ember. Ezeket biztonsággal el lehet fogyasztani még napokon át, ha megfelelően tárolták őket. 

Meddig áll el a hűtőben a maradék?

Fontos, hogy miután véget ért a lakoma, az ételeket 2 órán belül be kell tenni a hűtőbe, ezzel megelőzhető az, hogy romlásnak induljanak. Az elterjedt nézettel ellentétben, miszerint, hogy melegen még semmit nem szabad a hűtőbe tenni, a DHHS (Egyesül Államok Egészségügyi Minisztériuma) ajánlása szerint ezt valójában a lehető leghamarabb végre kell hajtani. Érdemes őket kisebb dobozokba porciózni, ezzel felgyorsíthatod a hűlési folyamatokat is. 

GettyImages-1477471856
Fotó: AJ_Watt / Getty Images Hungary

Ezután még mindig oda kell figyelni az idő múlására, hiszen a hideghatás sem védi örökké az élelmiszereket, általában 3-4 napon belül el kell fogyasztani őket, de ez függ az alapanyagoktól. Hogyha halból készült fogásról van szó, azok 1-2 napig fogyaszthatók csak biztonsággal, míg a csirkés-pulykás ételek 3-4 napig, a krumplipüré 5 napig, a főtt zöldségek jól záródó dobozban pedig 3-7 napig is elállnak. A sütemények szintén néhány napon belül elfogyasztandók, de ez függ a tésztájuktól is. 

Amikor a maradékot melegíted fel újra, figyelj arra, hogy a fogás minden része átmelegedjen. Ha mikróban melegítesz, fedd le a tetejét az ételnek, majd keverd össze és tedd be újra a mikrohullámúba. Ezzel a módszerrel nem száradnak ki és egyenletesen melegedhetnek át.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A húsféléket, ha szósz nélkül készültek, mikró helyett érdemes serpenyőben vagy sütőben újramelegíteni. Önts egy kevés vizet, esetleg húslevesalaplét a serpenyőbe vagy egy arra alkalmas tepsibe, és 10 percig fedővel vagy alufóliával lefedve melegítsd így, hogy szaftos maradjon. 

Azokat a maradékokat, melyek húst, halat, tojást tartalmaznak, és biztos vagy abban, hogy nem fogod néhány napon belül elfogyasztani, tedd inkább a fagyasztóba, ahol 2-3 hónapig elállnak

Olvass tovább: így használd fel a megmaradt rizst vagy szikkadt kenyeret

Ne dobj ki minden ételmaradékot, hiszen akár új fogásokat is kreálhatsz belőlük.

Így használd fel a megmaradt rizst vagy szikkadt kenyeret - Sokat megspórolhatsz velük

Ne dobj ki minden ételmaradékot, hiszen akár új fogásokat is kreálhatsz belőlük.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük