3 meglepő energiazabáló a lakásban
Igyekszel spórolni az árammal és a gázzal, a számlákon ez mégsem érződik? Ideje hatástalanítanod a legnagyobb energiazabálókat!
Legfőképpen a téli hónapokban tanácsos odafigyelned arra, hogy mennyi energiát is fogyaszt a lakásod. A fűtést nem kapcsolhatod ki, de bánhatsz vele okosan is, és ezen kívül is sokat tehetsz azért, hogy kisebb számok szerepeljenek azokon a bizonyos sárga csekkeken.
A fűtőtestek karbantartása, a lakás megfelelő szigetelése, a villanyok okos használata, illetve az olyan apróságok, mint a csöpögő csap minél előbbi kiiktatása jelentős mértékben befolyásolhatja a lakás rezsijét.
A legtöbbet azonban akkor spórolhatsz, ha leszámolsz a legnagyobb energiazabálókkal.
A villanyszámla legnagyobb ellensége
Ha energiatakarékosságról van szó, szinte a csapból is az folyik, hogy nem szabad gyakran nyitogatni a hűtő ajtaját, csak olyan ételt tanácsos elhelyezni benne, ami már kellően kihűlt, és túlságosan telepakolni sem érdemes. Emellett ajánlott időközönként leolvasztani - ha nem megy másként, kézzel. Sajnos azonban a régi hűtőszekrények így is rengeteg áramot fogyasztanak, ennek oka pedig elsősorban éppen az önleolvasztó funkció hiányában keresendő. Míg ugyanis a modern készülékekben szinte sosem borítja jég a fagyasztórészt, addig a régi berendezések akár egy-két hét alatt bejegesednek. A jég pedig még nagyobb teljesítményre ösztönzi a készüléket, ami magasabb energiafogyasztást és ezzel nagyobb villanyszámlát eredményez.
Ráadásul a készüléknek nem is kell matuzsálemi korúnak lennie: egy öt-tíz éves, de önleolvasztó funkcióval nem rendelkező, magas energiafogyasztású hűtő éves szinten akár 15 ezer forintnyi áramot is fogyaszthat, míg ez a szám egy szintén öt-tíz éves, de modern készülék esetében csupán hét-nyolc ezer forint.
A fürdőszobák réme
Annak ellenére, hogy az üzletekben már csak az Európai Unió előírásainak megfelelő energiaosztályba tartozó háztartási készülékek kaphatók, számos otthonban találni még régi típusú mosógépeket. Bár sokak szerint ezek sokkal jobban bírják a strapát, mint korszerű társaik, jelentősen többet fogyasztanak, mint az energiatakarékos változatok. Ha kitartasz a régi mosógéped mellett, kétszeresen is ellensége vagy a pénztárcádnak: ezeknek a készülékeknek az áramfogyasztása és a vízfogyasztása is jelentősen magasabb.
A korszerű, A energiaosztályba tartozó, tehát energiatakarékos mosógépek egy mosás alkalmával mindösszesen negyven-nyolcvan liter vizet használnak el - ez a szám a régiek esetében 140 liter körül alakul.
A különbség az áram terén is látványos: míg egy korszerű készüléknek 2,8 kW áramra van szüksége egy órányi mosáshoz, addig a nagy kedvenc, de igencsak elavult mosógépek ennek több mint dupláját fogyasztják.
Ha nem szeretnéd kidobni a pénzed az ablakon, és új mosógép vásárlását fontolgatod, néhány dolgot nem árt alaposan átgondolnod a vásárlás előtt. Kattints ide, segítünk!
Áramzabálók, melyekről könnyű megfeledkezni
Ne csodálkozz a villanyszámlán, ha az egész lakás rendszeresen fényárban úszik esténként, egyszerre több szobában is megy a televízió, és a gyerek számítógépe is egész este be van kapcsolva. Mindez jelentősen megterheli a pénztárcádat, ám bármennyire meglepő, elsősorban a számítógép az, ami a leginkább megpörgeti a villanyórát, főként akkor, ha asztali PC-ről van szó. Ezeket a készülékeket ugyanis az ember hajlamosabb bekapcsolva hagyni akár órákra is anélkül, hogy használná, hiszen ezzel időt spórolhat - az asztali számítógépeknek köztudottan több időre van szükségük ahhoz, hogy használatra készen álljanak, mint például a laptopoknak.
Csakhogy azzal egyáltalán nem spórolsz, ha a képernyővédőre bízod az energiafogyasztás csökkentését. A képernyővédők a monitor élettartamát hivatottak növelni, az energiatakarékossághoz semmi közük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha rendszeresen így hagyod a számítógéped, azzal havonta akár három-öt ezer forinttal is megnöveled a villanyszámlád - mondanunk sem kell, teljesen feleslegesen.
OLVASD EL EZT IS!
- fűtés
- tél
Így spórolj a fűtésszámlán!
- energia
- konyha