Több százezres büntetést fizettethet meg veled a szolgáltató: így előzheted meg!

Ártatlanként is meggyanúsíthatnak szabálytalan vételezéssel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az energiaszolgáltatók egyre kiemeltebb figyelmet fordítanak a gáz- és áramlopások felderítésére, amellett azonban, hogy a szabálytalan vételezés létező probléma, számos jogszerűen viselkedő, ártatlan fogyasztó is szembekerült már azzal, hogy meggyanúsították, illetve több százezres, sokszor pedig több mint félmillió forintos kötbért akartak kifizettetni vele.

Ha egy fogyasztó úgy érzi, jogtalanul vádolják meg szabálytalan vételezéssel, a Magyar Energia Hivatalhoz fordulhat jogorvoslatért, érdemes azonban a probléma megelőzéséért is megtenni mindent, amiben segítséget nyújthatnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság következő tanácsai.

Mindent jelezz a szolgáltatónak!

Ha új fogyasztásmérőd van, győződj meg a ház, a számlálószerkezet és a hitelesítési plomba sértetlenségéről is, és csak ezután írd alá a munkálatok elvégzéséről készült jegyzőkönyvet - egyébként is fontos utóbbit átolvasni, illetve az esetleges észrevételeket jelezni.

A szolgáltatónak fontos bejelenteni az egyes változásokat, például, ha alternatív fűtési megoldást építesz be, vagy vegyes tüzelésre térsz át, illetve, ha a régi készüléket hatékonyabbra cseréled.

Minderről tájékoztasd írásban a szolgáltatót, illetve tegyél így akkor is - két munkanapon belül -, ha a készüléken a plomba sérülését észleled.

A fogyasztásmérő állapotának megőrzése egyébként a fogyasztó feladata, így fontos, hogy figyelj és vigyázz rá.

Alattomosan növelik meg a rezsit: 7 tárgy a lakásban, amivel jobb, ha vigyázol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha ellenőriznek és gyanúsítanak

Ha a szolgáltató ellenőrzést végez, legyél végig ott, és figyeld, mit csinálnak, távozásra nem szólíthatnak fel. Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készül, melyet alaposan olvass át, ha pedig valamivel nem értesz egyet, azt egyértelműen jelezd, egy példányt pedig mindenképp őrizz meg.

Ha a szabálytalan vételezés gyanúja felmerül, a fogyasztásmérőt a szolgáltató szakértői vizsgálatra küldi, melyre azonban te is meghívást kapsz. Ezen mindenképpen vegyél részt, és foglaltasd is a szakértői véleménybe észrevételeidet, kifogásaidat.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ha a szolgáltatónak kötbérkövetelése van feléd, viszont ezzel nem értesz egyet, küldj reklamáló levelet, melyben részletesen vitasd a tényt, amivel vádolnak. Leveledre 15 napon belül válaszolniuk kell. Ha a reklamációt elutasítják, még mindig nincs minden veszve, panaszoddal viszont haladéktalanul fordulj a Magyar Energia Hivatalhoz. Ha további részletekre vagy kíváncsi, kattints ide!

Ezt is szeretjük