Miért most érdemes komposztálni? Így gondoskodhatsz előre a jövő évi jó termésről

Ősszel kell elkezdeni a föld táplálását.

Komposztálás ősszel
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az őszi, lehulló levelek a legtöbb háztartásban csak gondot okoznak, hiszen elégetni tilos őket, összegyűjtésük, bezsákolásuk pedig egészen addig tart, amíg az utolsó levél is a földre nem szédül. Azonban az őszi leveleknek nem kell feltétlenül hulladékként végezniük, remekül táplálhatják a földet is, ha beleteszed őket a komposztba.

Sokan nem szívesen rakják a komposztba az őszi leveleket, mert egyes levelek lassabban bomlanak le, mint mások. Ilyen lassan érők például a dió vagy a tölgy, pedig ezek is hasznos összetevői lehetnek a táptalajnak.

Miért érdemes ősszel komposztálni?

Persze az az őszi levél, ami most kerül a komposztba, legelőbb jövőre lesz hasznos, hiszen a komposztnak 10-12 hónapra van szüksége ahhoz, hogy megérjen, ezért is jó ötlet helyet csinálni a komposztládában az új leveleknek úgy, hogy az ember kiteríti a kész komposztot.

komposzt

A földet komposzttal gazdagítani általában ősszel vagy tavasszal szokták. Az ősszel leterített komposzt előkészíti a földet a télre, és termékennyé teszi azt tavaszra, így egészségesebbek lesznek a növények.

Az őszi komposztot általában az első fagy után érdemes leteríteni, de ügyelni kell rá, hogy a föld ne legyen fagyott, ebbe ugyanis nehezebb beleforgatni a komposztanyagot. A komposztot elég a föld felső rétegébe forgatni, a föld felszínén is lehet hagyni - ahogyan ez a természetben is történik -, de ez tápanyagveszteséggel jár. 

A komposzt cseréjekor ügyelj rá, hogy valamennyi érett komposzt maradjon a komposztálóládádban, amire rárakhatod a leveleket. A fele-fele arány az ideális. A le nem bomlott anyagokat is érdemes visszatenni még a komposztba, azonban ha vannak még ilyenek, akkor azt éppen ősszel érdemes a termőtalajhoz forgatni, hiszen ezek tavaszra biztosan lebomlanak, és jól táplálják a földet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Tilos a komposztba dobni

Bár a legtöbb szerves anyag komposztálható, és a levelek is lebomlanak, még ha némelyiknek több időre is van szüksége a folyamathoz, azért vannak bizonyos dolgok, melyeket jobb a szemetesbe dobni. Mutatjuk, mi az, amit nem szabad a komposzthoz adni.

10 dolog, amit tilos a komposztba dobni - Sokan nem tudják

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: Getty Images

Ezt is szeretjük