Ingyen kapnak ingatlant a családok: csupán ezt kell tenniük érte!
Egyre több helyen biztosítanak erre lehetőséget a családoknak. Ismerd meg a részleteket!
Az MTI információi alapján ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó és a családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a csok feltételeinek megfelelő családok.
Farkas Ferenc - Fidesz-KDNP -, a mintegy kilencezer lakosú település polgármestere elmondta: jelenleg 12, családi ház építésére alkalmas, 640 és 1350 négyzetméter közötti, 1-2,5 millió forint forgalmi értékű önkormányzati telket tudnak felajánlani az érdeklődőknek, de igény esetén bővítik a lehetőségeket.
A tervek szerint további telkek is lesznek
Önkormányzati tulajdonban vannak még belterületi, de mezőgazdasági kategóriába tartozó ingatlanok is, melyeket átminősítés után szintén fel tudnak ajánlani, ezen kívül az iparűzési adó felhasználásával elhagyott, régi házakat is megvásárolna az önkormányzat, és ezeket felkészítés, például bontás után építési telekként szintén a pályázóknak adnák.
Persze nemcsak a betelepülők, de a helyiek, a jászapátiak is kaphatnak az önkormányzattól ingyen telket, amennyiben megfelelnek a csok feltételeinek, a cél ugyanis legalább annyira a lakók maradásra biztatása, mint a betelepülők odacsábítása.
Szörnyű, hogy gyerekek ilyen helyeken élnek: nézd meg a szívszorító képeket!
Nézegess képeket!
ElolvasomA polgármester mindezzel kapcsolatban azt is szükségesnek tartotta elmondani, hogy a Jászságban, illetve Jászberényben munkaerőhiány van, egy fejlesztésnek köszönhetően pedig hamarosan Jászapátiban is óriási igény lesz még több munkaerőre, amihez hozzájárulhat a jászapáti ipari park bővítése is.
Több településen is van hasonló lehetőség
Ahogy arról a RESource.hu is beszámol, nem Jászapáti az egyetlen, ahol ingyen telkeket kínálnak, több más település is hasonló módon szeretné megakadályozni a lakosság fogyását, köztük Balassagyarmat és Ásotthalom is, valamint Kétpó, ahol már korábban is élt a lehetőség, nem véletlen azonban, hogy az említett cikk arra is felhívja a figyelmet, költözés előtt mindenki alaposan fontolja meg a döntést - akár csak a munkahelyek tekintetében -, az ugyanis a csok-nak köszönhetően vélhetően hosszú távra szól majd.
Az ingyenes telket kínáló településekről, illetve a további hasonló lehetőségekről a kapcsolódó anyagot elsőként közlő csok-otthonteremtesi-kedvezmenyek.blogspot.hu weboldalon további információkat is találsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- adó
- lakás- és pénzügyek
Új adót vezetnek be áprilistól: kinek kell fizetnie, és mennyit?
- tartozás
- társasház