Azonnal baktériumtanya lesz a lakás: 4 házimunka, amit tilos halogatni
Néhány házimunkát nem szabad későbbre hagynod, különben a baktériumok szaporodásának kedvezel.
Talán veled is előfordult már, hogy valami miatt sürgetett az idő, és inkább hagytad a házimunkát, hogy a sürgős teendőidre koncentrálj. Időnként teljesen természetes, hogy elmarad egy-egy feladat, a kellemetlen következmények elkerülése miatt viszont jobb priorizálni a házimunkát.
Néhány teendőt azonban mégsem szabadna halogatni, hiszen a baktériumok nagyon gyors elszaporodásához vezet, ha elfelejtődnek akár csak egy-egy napra is. Előzd meg azzal, hogy a következő teendőket hamar lezárod, és a többit hagyod későbbre.
Bevetni az ágyat
Már gyerekkorban megtanulja mindenki, hogy az egyik első reggeli teendő az ágy bevetése, lehetőleg szellőztetés kíséretében. Később a nagy sietségben mégis előfordul, hogy elmarad ez a feladat.
Egyszer-egyszer belefér, de, ha rendszeressé válik, a poratkák és a baktériumok is felhalmozódnak a bőrrel közvetlenül érintkező lepedőn, ami egészségügyi szempontból sem tesz jót. Emellett természetesen a gyakori ágyneműmosás is elengedhetetlen a megfelelő higiéniához.
Elmosogatni az edényeket
A tányérokra és az edényekre rászáradt ételmaradékot talán senkinek sem kell bemutatni: igazi rémálom őket hosszasan sikálni. Már csak ezért sem ajánlott elodázni a mosogatást, szinte megduplázza a munkával töltött időt.
A mosogatóban felhalmozott edények ráadásul azonnal élő baktériumteleppé válnak: a coliform baktériumoknak, így az E. coli szaporodásának is kedvez ez a környezet. Különösen veszélyes, ha ott marad a vágódeszka is, amin például nyers húst vágtál. A munka végeztével ilyenkor ajánlott magát a mosogatót is áttörölni egy kis ecetes vízzel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Letörölni a pultot
Hasonlóan szennyezett terület a konyhapult, amit mégis ritkábban töröl le igazán alaposan az ember. A kifröcsögő víz és a szennyeződés szinte garantálja, hogy hamar elszaporodjanak rajta a baktériumok, a szalmonella vagy a koliform baktériumoknak is kedvező ez a közeg. Pár csepp teafaolaj és egy pohár víz kombinációja orvosolja a problémát: az elegy tökéletesen fertőtleníti a területet.
Felporszívózni mindenhol
A porszívózás gyors házimunkaként él a köztudatban, pedig a tiszta végeredményhez nem elég körbeszaladni a lakás könnyen elérhető pontjain.
A szőnyegek, a lakástextilek szinte magukba szívják a port, ami előnyös az atkák és a gombák elszaporodásának, de a kevésbé háborgatott sarkok és polcok is rontják a lakás levegőjét. Ha nekiállsz porszívózni, ne állj meg a tiszta parkettánál: legalább heti egyszer alaposan takaríts fel a kisebb zugokban is.
(Fotó: Getty Images Hungary)
Te havonta hányszor csinálod? 4 házimunka, amit gyakrabban kellene végezned
Nézegess képeket!
Elolvasom