Így vágd fel a hagymát könnyen és biztonságosan - A profi séfek is így csinálják
Ezzel a módszerrel ez a konyhai feladat is gyorsan megoldható.
Szinte valamennyi magyar étel nélkülözhetetlen alapanyaga a hagyma, így nem árt, ha tudod, hogyan is lehet biztonságosan megpucolni és feldarabolni. Számos módszer létezik rá, de amit most mutatunk, már a profi séfeknél is bevált.
Így vágd fel a hagymát könnyen és biztonságosan
Először is a biztonságos hagymaaprításhoz fontos, hogy megfelelő konyhai eszközeid legyenek. Azaz egy éles kés, aminek legélesebb pontja középen található, ezért mindig ott kezdd a vágást. Első lépésként vágd le a hagyma két végét, a szárnál teljesen, de a gyökérnél csak a kilógó részeket. Majd tedd a hagymát a vágódeszka közepére, és vágd ketté középen. Ezek után már könnyen lehúzhatod a két héját mindkét felén.
A legtöbb recept, így például a pörköltfélék is felkockázott hagymát kérnek, amit így készíthetsz el a legkönnyebben. Tedd a hagymát a vágott felével lefelé, majd kezd el széltében bevágni, de úgy, hogy nem vágod át a gyökérrésznél. Majd hosszában is ejts rajta egy vágást középen, úgy, hogy közben tartod a hagymát, hogy ne essen szét. Ha szükséges, több hosszanti vágást is ejthetsz, majd ha megvagy, fordítsd el, és kezdd el szeletelni, csakúgy, mint a lenti videón.
@chefalmafernanda Will never cut onions differently 🧅🧅🧅 #onion #lifehackvideo #lifehackstiktok #cutting #kitchenhack #KitchenHacks #chef #cheflife #fy #fyp ♬ Ultimate life hacks - Kelly - The Life Bath
Más szeletelési módok
Ha nincs szükséged ennyire apró kockákra, elég csak a lefelé fordított hagymafelet egyszerűen széltében felszeletelned. Az így kapott szeletekben még jobban átjön a hagyma íze és puhább is lesz, mivel a rétegek nem tartanak össze. Kiválóan használhatod őket salátákba, hamburgerbe vagy akár savanyúságba.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hagymagerezdek esetén a megtisztított, félbevágott felével lefelé tett hagymát sugarasan vágd be, az így kapott vastagabb szeleteket sült csirke vagy pulyka mellé használhatod a legjobban. A hagyma karikára vágása is egyszerű, ilyenkor a pucolás után ne vágd ketté, csak vágd le a szárát és a gyökerét a két szélén. Majd vágj le egy kis darabot az aljáról, amire fektetve könnyen felkarikázhatod.
Ezért könnyezel hagymahámozás közben: 4 megelőző trükk, ami sokaknak beválik
Érdekes, miért könnyezel, ám sokak szerint meg lehet előzni a kellemetlenséget.
Elolvasom(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- biztonság
- élelmiszer