Nézd meg Ferenc pápa szerény otthonát: nem akart a pápák pompás lakosztályába költözni

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban él, mert nem akart fényűzőbb környezetbe költözni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az argentin származású Ferenc pápa 2013 óra a Római Katolikus Egyház feje. Nem véletlenül választotta pápai nevét: Assisi Szent Ferenc tiszteletére tett így, mert az egyház élén a béke és a szegények oltalmazásának védelmében képzelte el tevékenységét.

Ferenc pápa nemcsak küldetésében, de saját mindennapjaiban is a szerénységet képviseli. Bár címének megfelelően megtehette volna, nem költözött be az Apostoli Palota gyönyörű pápai lakosztályába. Ahelyett inkább a jóval szerényebb Szent Márta-házat jelölte ki lakhelyéül, mely eredeti funkciója szerint vendégház: a pápaválasztók számára létesült, szállást nyújtó épület, illetve a Vatikánba látogató püspökök és bíborosok vendégháza. A Szent Márta-ház helyén álló, akkor már több mint 100 esztendős épület átépítését II. János Pál pápa rendelte el 1992-ben azzal a szándékkal, hogy a konklávé idején a bíborosok kényelmes körülmények között tartózkodhassanak. A korszerűsítő és bővítőmunkálatokat 1996-ban fejezték be.

Képeken a pápa otthona

A következő felvételeken kívül-belül megmutatjuk a pápa lakhelyét: szerény lakosztálya mindössze egy nappaliból és egy szobából áll.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük