Felvitt egy raklapot az apró erkélyre, hihetetlen, mit hozott ki belőle: 8 szuper ötlet balkonra fillérekből
Nem kell több százezret költeni arra, hogy teljesen megújuljon a régi erkély.

A városi lakások egyik legfontosabb része kétségkívül az erkély, hiszen nemcsak a szabad levegő és a napsütés élvezhető az otthon elhagyása nélkül, hanem igazi nyugalomsziget lehet a mindennapi rohanásban.
Szerencsére ma már nem kell csillagászati összegekre gondolni, ha szeretnénk kicsit átalakítani, szebbé tenni a balkont, hiszen olcsón beszerezhető, hétköznapi dolgokból is remek eredményt lehet kihozni. Nem kell más, csupán egy jó ötlet, kis kézügyesség, és olyan lesz az erkély, mintha kicserélték volna.
Remek ötletek az erkélyre fillérekből
Az olcsó lakberendezési kellékek egyik legnagyobb aduásza nem véletlenül a raklap: csodás kerti bútorokat lehet belőle készíteni, amiket aztán az erkélyen is bátran lehet használni. Ám nem ez az egyetlen, ami fillérekből feldobja az összhatást. Érdemes észben tartani, hogy az ördög mindig a részletekben rejlik, már egy-egy jól eltalált párnahuzat vagy egy kis festék is sokat segíthet.
(Képek forrása: Pinterest.)