500 ezer forintos bírságot is kaphatsz, ha rossz állapotban van az otthonod
Nem ritka a következő példa.
Nem egy esetben fordul elő olyan visszás helyzet, mikor az építésügyi hatóság több százezer forintos bírság kirovását helyezi kilátásba, holott az, hogy egy lakóház életveszélyessé vált, a lakó pedig nem tudja azt önerőből helyreállítani, anyagi helyzetével is összefüggésben áll, amit a bírság tovább súlyosbít.
Természetesen a hatóságnak nemcsak a lakók anyagi helyzetét kell figyelembe vennie, hanem a társadalom biztonságát is, a bírságolás pedig nem cél, hanem eszköz a hatóság kezében. Ennek ellenére sokaknak okozhat problémát a befizetése, hiszen valószínűleg nem véletlenül került rossz állapotba az általuk birtokolt ingatlan.
Az MTI információi szerint a Belügyminisztérium figyelmét a visszás helyzetre az ombudsman hívta fel, aki kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy különítsenek el forrásokat azokra az esetekre, amikor egy életveszélyessé vált lakóház helyreállítását a tulajdonos anyagi helyzete miatt az önkormányzat kénytelen elvégeztetni.
Félmilliós bírságot helyeztek kilátásba
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményben ismertette egy panaszos helyzetét, mely miatt az illető az ombudsmanhoz fordult. A szélsőségesen csapadékos, majd száraz időszakok következtében ugyanis életveszélyes állapotba került a lakóháza, így családjával együtt ideiglenesen egy önkormányzati bérlakásban helyezték el, kötelezték azonban arra, hogy állíttassa helyre a házát.
Erre azonban sem a tulajdonosnak, sem az önkormányzatnak nem volt pénze. Az építésügyi hatóság ennek ellenére 500 ezer forintig terjedő bírsággal fenyegette meg a tulajdonost.
Az érintett anyagi helyzete nem számít?
Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy az építésügyi hatóság nem vizsgálta az érintett jövedelmi, vagyoni helyzetét, amikor félmillió forintos bírság kilátásba helyezésével is megkísérelte rávenni a tulajdonost a helyreállításra.
Ez az egyébként is szociálisan rászoruló tulajdonos anyagi terheit tovább súlyosbítja, hiszen az elvégzendő munkák költsége mellett behajtható és behajtandó adóssága keletkezik.
Képeken 7 dolog, amit társasházban nem tehetsz meg: nagy baj lehet belőle
Nézegess képeket!
ElolvasomSőt, amennyiben az építési hatóságnak kell megelőlegeznie a költségek fedezetét, jelzálogjogot is bejegyeztethet az ingatlan-nyilvántartásba mindaddig, ameddig a tulajdonos meg nem téríti a munkálatok árát. Az eljáró építésügyi hatóságnak azonban sok esetben nem áll rendelkezésére a megfelelő költségvetési forrás, ezért az építésügyi hatósági jogkört gyakorló jegyző eleve nem is hozza meg a megfelelő intézkedéseket, nem kezdődik meg a különben elengedhetetlen helyreállítás.
Még több bírság, amit kifizettethetnek veled - Kattints a cikkekre!
- Megbírságolhat a NAV a lakásod miatt »
- Tízezres bírság egyetlen virágcserép miatt »
- 700 ezer forintos bírságot is kaphatsz emiatt »
- Ezt kell tenned, hogy ne bírságoljon meg a NAV »
- Durva bírságot szabhatnak ki a társasházak lakóira »
Egy ingatlanjogász a bírságokról
Hallgasd meg, mit mond az ingatlanjogász a különféle építésügyi bírságokkal kapcsolatban. Nézd meg a videót!
Az ombudsman intézkedést sürget
Az ombudsman szerint a lakók szociális helyzetét is figyelembe vevő állami - önkormányzati, hatósági - segítség hiányában visszafordíthatatlan következmények fenyegethetik az érintetteket, az alapjogi biztos ezért Pintér Sándor belügyminiszternél kezdeményezte, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel együttműködve dolgozzák ki az ezekben az esetekben az építésügyi hatóság által felhasználható költségvetési források elkülönítésének és felhasználásának szabályait.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ombudsman továbbá felkérte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a kormányhivatalok útján hívja fel az építésügyi hatósági jogkörrel rendelkező jegyzők figyelmét a jogszabályok maradéktalan betartására az életveszélyes épületek állapotával kapcsolatos hatósági eljárásokban.
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- felújítás
Akár 600 ezer forint is járhat az államtól
- internet
- alkalmazás
Megnézheted, ki lakott a lakásodban régen: a legjobb ingyenes alkalmazások
- olcsó
- energiatakarékos