Pécsi Eszter első magyar mérnöknőként szerezte meg építészoklevelét 1920-ban, majd a kor vezető építészeivel dolgozott együtt. Két gyerek anyjaként is elismert szakember lett, akinek tudását a tengerentúlon is elismerték.
Pécsi Eszter családanyaként lett sikeres építész
Hétgyermekes szegény családba született Pollák Eszter néven a tehetséges építésznő nőnapon, 1898. március 8-án. Iskoláit először Berlinben végezte, majd miután megnyílt a Budapesti Műszaki Egyetem a nők előtt, itt fejezte be tanulmányait. Egyike volt az első négy női hallgatónak, majd közülük elsőként ő kapott diplomát 1920-ban. Két évvel később ment feleségül egy másik építészhez, Fischer Józsefhez, akivel két fiuk született. A családi élet sem akadályozta Esztert az építészpályán való boldogulásban, az alábbiakban azokat az épületeket mutatjuk, amiknek építésében ő is részt vett.

Pécsi Eszter a diploma megszerzése után egy mérnökirodában kapott állást, ahol egyik első munkája a Hajós Alfréd által tervezett margitszigeti fedett uszoda volt.
Fotó: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Margitsziget, Budapest, Wikipedia

Szintén részt vett Budapest első vasszerkezetű magánházának, a Fiumei úti baleseti kórháznak a tervezésében.
Fotó: Rimanóczy Jenő:Péterfy Sándor utcai baleseti kórház (Fiumei út), Budapest/Wikipedia

A Kútvölgyi Kórház szerkezeti terveit is ő készítette az 1930-as évek végén. Pécsi Eszter az 1928-ban megalakult Dolgozó Nők Klubjának tagja volt, ahol gyakran tartott előadást a modern építészetről. Úgy vélte, a család és a karrier nem zárja ki egymást, bár a gyerekfelügyelet megoldása néha neki is gondot okozott.
Fotó: Kútvölgyi út 4, kórház/Wikipedia

Férjével és két gyermekükkel ebben a Szépvölgyi úti villában laktak, a férje által tervezett ház képe bejárta a szakmai sajtót.
Fotó: Szépvölgyi út 88. alatti villa, Budapest II. (tervezte Fischer József, épült 1933-34-ben)/Wikipedia

A mai Blaha Lujza téren álló Népszínház (később Nemzeti Színház) a II. világháborúban számos találatot kapott. A tetőzet megerősítésében Eszter is részt vett, de átnézte számos más megsérült épület szerkezetét is.
Fotó: Blaha Lujza tér, Nemzeti Színház., 1952, Fortepan / Fortepan/Album083

Az 1956-os forradalom után elbocsátották munkahelyéről, először Bécsbe, majd 1958-ban az Egyesült Államokba emigrált. Miután újra lediplomázott, számos híres épület statikai tervén dolgozott, mint a képen látható Sheraton New York Times Square Hotel, korábbi nevén Hotel Americana.
Fotó: Jim.Henderson: Looking east across 7th avenue at Sheraton Hotel & Tower at midday./Wikipedia

Eszter 1965-ben ért a szakmai csúcsra, amikor elnyerte "az év legjobb statikusa" címet a Hudson folyó partján épülő toronyházakhoz kifejlesztett különleges alapozási módszerért.
Fotó: Bjoertvedt: Hudson River and Palisades/Wikipedia

Férje is követte Amerikába, majd ápolta utolsó éveiben. 1975. május 4-én New Yorkban hunyt el, hamvait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A fenti emléktábla mellett a Műegyetem egy termet nevezett el Eszterről, valamint egy
középiskolai tanári díj is viseli a nevét.
16 évesen fiúiskolába járt, később a világ első női nagykövete lett: Bédy-Schwimmer Rózsát Nobel-békedíjra is jelölték
Fiatalkori tapasztalatai hatására lett nőjogi aktivista Bédy-Schwimmer Rózsa.
Elolvasom
(Borítókép forrása: Pécsi Eszter portréja, a Budapesti Mérnöki Kamarai tagsági igazolványán, 1931/Wikipedia
Cikken belüli képek forrása: Wikipedia, Fortepan)