
5 ikonikus épület a világban, amiről nem tudtad, hogy magyarok tervezték: van, amitől féltek a járókelők
Számos nagyváros köszönhet fontos épületeket magyar származású építészeknek.


Az utazásai során az ember önkéntelenül is a szokásosnál nagyobb figyelmet fordít az építészeti sajátosságokra. Egy-egy épület jelentősen meghatározza a környék arculatát, hangulatát, sokat elárul a helyi életről, kultúráról.
Olykor talán nem is sejti egy hazai turista, hogy a külföldön jártában-keltében látott épületeket magyar származású építész tervezte, pedig a világ számos pontján, többek között Londonban, New Yorkban és Sanghajban is rácsodálkozhat ilyen épületekre.
Magyar tervezők épületei a világban
Valószínűleg kevesen tudják, hogy New York első ikertornyos házát, valamint az 1920-as években legmagasabbnak számító lakóépületét egy, a ma már Szlovákiához tartozó, Gálszécsen született magyar származású építész, Róth Imre, vagy ahogyan világszerte ismertté vált, Emery Roth tervezte. Azonban nem csak az ő munkásságát érdemes feleleveníteni. A következő létesítmények építészettörténeti szempontból mind fontosak, jogosan tartanak számot az érdeklődésre.
Nézd meg, melyik budapesti lakásban bújt meg több Csontváry-festmény is!
Gerlóczy Gedeon neve talán sokaknak ismeretlenül csenghet, annak ellenére, hogy fontos alakja volt a hazai modern építészetnek, és neki köszönhetjük, hogy Csontváry Kosztka Tivadar ragyogó festményei átvészelték a történelem viharait. A képek a saját lakásának falán lógtak.
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
(Kiemelt kép: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- érdekesség
- építészet