Csöpög a radiátor, és jéghideg van a lakásban?
Éppen az év leghidegebb napján mondta be az unalmast a központi fűtés? Fagyoskodás helyett ragadj csavarkulcsot, és szereld meg!
Vannak helyzetek, amikor nem érdemes azonnal a szerelő számát tárcsáznod, hiszen a kellő ismeret birtokában saját kezűleg is elháríthatod a problémát. Ráadásul néhány ügyes fogás elsajátításával több tízezer forintot is megspórolhatsz.
Előfordulhat, hogy még egy csavart sem kell meghúznod ahhoz, hogy helyrehozd a megoldhatatlannak hitt problémát.
A fűtés ugyanis attól is leállhat, ha előtte egy napig maximális hőfokon járt. Mielőtt szerelőt hívnál, vagy nekilátnál a radiátor szétszereléséhez, próbáld meg öt fokkal lejjebb venni a termosztátot. Nagyjából fél óra múlva a rendszer valószínűleg életre kel.
Légteleníts!
Gyakran előfordul, hogy a radiátor nem egyenletesen fűt, például jóval hidegebb a tetején, mint az alján. Könnyen lehet, hogy a hibát egy beszorult légbuborék okozza. A probléma nagy valószínűséggel - a víz elzárása nélkül - a radiátor légtelenítésével orvosolható.
Mindössze egy légtelenítő kulcsnak nevezett fémdarabra lesz szükséged, amit bármelyik barkácsboltban megvásárolhatsz. A munkálat megkezdése előtt a fűtőtest alá tegyél egy darab rongyot, hogy felfogja a kicsöpögő vizet. A megfelelő méretű légtelenítő kulcsnak pontosan illeszkednie kell a radiátor oldalán, felül található kis fémcsavarba.
Tedd a rongyot a csavar alá a padlóra, majd forgasd el a szelepet az óramutató járásával ellentétes irányban negyedfordulatonként, míg meg nem hallod a kiszökő levegő hangját. Amikor megneszeled ezt a hangot, akkor semmi esetre se tekerd tovább, hanem tartsd így addig, amíg a vízcseppek meg nem jelennek. Ezt követően tekerd vissza a szelepet az óramutató járásával megegyező irányban. Egy óra múlva ellenőrizd, hogy fennáll-e még a probléma.
A légtelenítő szelepet soha ne forgasd el negyedfordulatnál többel! Ellenkező esetben a rendszer kilőhet egy kis fémdarabot, minek következtében tekintélyes mennyiségű víz áraszthatja el a szobát.
Ereszd le, töltsd újra!
Ha vacakol a radiátor, akkor sajnos, az is előfordulhat, hogy nem úszod meg légtelenítéssel, illetve azzal, ha lejjebb tekered a termosztátot. A legtöbb vízvezeték-szerelési munkálathoz le kell ereszteni a vizet a fűtőtestből. Ettől azonban nem kell megijedni, mindössze egy locsolócsőre, egy villáskulcsra és egy légtelenítő kulcsra lesz szükséged.
Ha nyílt lefolyású, azaz kéttartályos rendszered van, akkor mindegyiknek saját csapja lesz. A főcsap elzárása mellett fontos, hogy zárd el mindkét csapot a fűtőrendszerben. Ha ez megtörtént, akkor ne felejtsd el elzárni a bojlert.
A következő lépésben fogj egy locsolócsövet, és azt kösd rá a leeresztő csapra. A cső másik végét a kertbe vagy a lefolyóba vezesd. Ezzel megakadályozod, hogy a radiátorból leeresztett víz elárassza a nappalit. Ezután a villáskulcs segítségével lazítsd meg a csap tetején lévő csavart, de azt semmi esetre se vedd le onnan. Várj, amíg az összes víz ki nem folyik a rendszerből.
A fent leírtakhoz hasonlóan a ház összes radiátorát víztelenítsd, így a rendszerben maradt víz is távozhat. Ha már minden üres, akkor hozzáfoghatsz a javítási munkálathoz.
Miután végeztél, zárd el a leeresztő csapokat és az összes légtelenítőt, majd távolítsd el a locsolócsövet. Végül nyisd ki az összes csapot, hogy a rendszerbe ismét víz kerülhessen. Mivel a leeresztett víz miatt továbbra is levegős a rendszer, ismét légtelenítened kell a radiátort.
Szereld fel, cseréld le!
Minden radiátor alján, mindkét oldalon található egy-egy szelep. Ezek a forró víz áramlását segítik. Általában az egyik oldalon könnyen állítható, a másikon pedig egy fix, csak villáskulccsal állítható szelep van. Ha a radiátor nem fűt megfelelően, de egyenletes a hőmérséklete fent és lent is, vagy légtelenítéskor nem jött ki a levegő, akkor valószínűleg az állítható szelep romlott el. Ez azt jelenti, hogy a szelepet ki kell cserélni - ilyenkor ajánlott úgynevezett termosztatikus szeleppel helyettesíteni az elromlott alkatrészt, mert így a későbbiekben könnyebben szabályozhatod a szobák hőmérsékletét.
A szelep kicseréléséhez először is - a fent leírtaknak megfelelően - le kell eresztened a fűtőtestben keringő vizet. Ezt követően egy villáskulcs segítségével csavarozd ki a régi szelep mindkét oldalán lévő anyákat.
Elsőként a szelephez közelebb esőt távolítsd el, majd csavard ki a szelep alatti anyát is. Ilyenkor előfordulhat, hogy az új szelep nem illik a foglalatba, ilyenkor a foglalatot is el kell távolítani. A következő lépésben tisztítsd meg a csöveket a szennyeződésektől, majd helyezd fel az új foglalatot, végül tedd fel az új szelepet is a radiátorcsőre. Először az alsó anyát csavard a helyére, de egyelőre még ne húzd meg teljesen!
A termosztatikus szelephez kötőelemeket és alátéteket is adnak a barkácsboltban. A kötőelem a központi csőre csatlakozik, míg az alátét tömítést képez. Helyezd rá a kötőelemeket a cső végére, majd erre tedd rá az alátétet.
A radiátor feltöltése után érdemes még egyszer kézbe venni a villáskulcsot, mert előfordulhat, hogy az esetleges csöpögés megszüntetéséhez újból meg kell húzni a csavarokat.
Ezután tekerd körbe a termosztát menetét teflonszalaggal, megakadályozva, hogy a radiátor csöpögjön.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Már csak annyi dolgod maradt, hogy bekösd az új foglalatba a szelepet, majd a villáskulcs segítségével húzd meg az anyákat. Ha végeztél, töltsd fel ismét a rendszert.
Cikkünk megírásában Paula Lamb Csináld magad! - Nem csak nőknek című könyve segített.
OLVASD EL EZT IS!
- felújítás
- konyha
Így újítsd fel a kopott, összekarcolódott konyhapultot!
- felújítás
- fürdőszoba
Kopott kád, szürke fuga?
- felújítás
- csináld magad