Több mint 3 millió forintot kaphatsz az államtól
Nézd meg, melyiket lenne érdemes kihasználnod.
Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy havonta félre tudsz tenni a bevételeidből némi megtakarítást, érdemes elgondolkoznod a lakás-előtakarékossági szerződésen, mellyel állami támogatás is együtt jár.
Nemcsak ekkor járulhat azonban hozzá a mindenkori kormány ahhoz, hogy lakáshoz juss, más formában is kaphatsz vissza nem térítendő pénzösszeget. Bár számos lakástámogatási forma létezik, mi most csak néhányat emelünk ki, azonban már ezek összege is elég ahhoz, hogy bizonyos esetekben több mint 3 millió forintos állami támogatáshoz juthass.
Így működik a lakás-előtakarékosság
Lakástakarékpénztár-szerződést négy-tíz évre köthetsz. A rendszeres havi megtakarításaidhoz fix betéti kamat kötődik, és a befizetett összeg 30%-a erejéig állami támogatásban részesülsz.
A támogatás maximális kihasználásához azonban vállalnod kell, hogy havonta 20 ezer forintot befizetsz - ekkor juthatsz hozzá a maximális, évi 72 ezer forintos támogatáshoz, mely tíz év alatt 700 ezer forint fölé emelkedik -, de ha ezt nem tudod teljesíteni, kisebb összegben is megállapodhattok.
A befizetések remek alapot jelenthetnek például a későbbi, lakásvásárlásra felvett hitel önrészéhez, de szinte bármilyen lakáscélra felhasználhatók, legyen szó bővítésről, felújításról vagy energetikai korszerűsítésről. Lakáscélnak számít továbbá a lakáscélú hitel törlesztése is. Ha többet szeretnél tudni a lakástakarékról, kattints korábbi cikkünkre!
Vedd igénybe a szocpolt!
Ha gyermeked van, vagy tervezed, hogy lesz, akkor igényt tarthatsz a kormány vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatására, melyet jelenleg csak új lakás vásárlására vagy építésére tudsz fordítani.
A szocpol összegét a gyermekek száma és a lakás mérete is meghatározza: ha két gyermeked van, akkor 800 ezer és 1,3 millió forint között mozog, ha három, akkor 1,2 és 2 millió forint között, négy vagy több gyermek esetén pedig akár 1,6-2,5 millió forintot is igényelhetsz. Ha energiatakarékos lakást építenél, ennél magasabb összegekben is gondolkodhatsz.
Ha csak tervezitek a családalapítást, akkor a szocpolt meg is előlegezhetik számotokra: egy gyermek esetén négy, két gyermek esetén nyolc év áll a rendelkezésetekre. Az igénylés feltételei között szerepel az is, hogy a párok összeházasodjanak, és ne legyenek idősebbek 40 évesnél. Fontos szempont, hogy az igénylőnek ne legyen semmilyen köztartozása, illetve rendelkezzen 180 nap biztosítási idővel. Itt olvashatsz még többet a szocpolról.
Lakásvásárlás lépésről lépésre
Ha szeretnél lakást venni, nem árt, ha tisztában vagy néhány alapvető dologgal. Nézd meg a videót!
Otthonteremtési kamattámogatás
A saját otthont tervezők rendkívül kedvező konstrukcióval juthatnak kamattámogatott hitelekhez is. A lakástakarékkal kombinált, kamattámogatott hitelek jelenleg a legolcsóbbnak számítanak, amit a HVG cikke is alátámaszt.
Kamattámogatott hitel többek között új és használt lakások vásárlására, építkezésre, korszerűsítésre és bővítésre is igényelhető, a kedvező kamat pedig öt évre vonatkozik. Használt lakás vásárlása esetén a kamattámogatás mértéke 50%, ami jelentős megtakarítást jelent minden hónapban.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A lakáshitelt igénybe vevők az új kamattámogatással a piacinál alacsonyabb törlesztőrészletet fizetnek, és még nagyobb kedvezményben részesülnek, ha a hitelt lakásmegtakarítással is kombinálják. A Pénzcentrum cikke rámutat arra, hogy a lakástakarékkal kombinált hitelek előnye - a piaci alapú kölcsönökkel szemben -, hogy a futamidő lejártával alacsony és fix törlesztőrészletekre készülhetnek az ügyfelek. Olvasd el korábbi cikkünket a témában!
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- aktuális
Ezentúl többen kapnak anyagi támogatást a lakásra
- adó
- lakás
Megbírságolhat a NAV a lakásod miatt
- támogatás
- szocpol