Ma hajnaltól karácsonyig tartanak az angyali misék - A napfelkeltével ér véget a roráté
2022-ben november 27-én kezdődnek az adventi időszakra jellemző rorátémisék.
Hogy advent első vasárnapján meggyújtjuk a koszorún az első gyertyát, azzal még a kevésbé vallásos családok gyermekei is tisztában vannak. A december 24-i éjféli misére is sok olyan család látogat el, akik az év más időszakában nemigen lépik át a templom kapuját.
Ám, hogy a katolikus templomokban advent időszakában - szinte - minden hétköznap hajnalban tartanak egy különleges, sajátos hangulatú úgynevezett rorátémisét, az kevésbé közismert.
Roráté: advent első hétköznapjától
A katolikus egyház mindig fontosnak tartotta nagyobb ünnepköröket megelőző lelki előkészületet. A húsvét előtti böjtöt a legtöbben ismerik, de - még gyakorló hívek között is kevesen tudják -, hogy az advent is böjti időszak. A roráté ehhez a böjti, adventi időszakhoz szorosan kapcsolódó hajnali mise, mely a katolikus egyház sajátos hagyománya.
Roráté- vagy angyali miséket elvileg minden katolikus templomban tartanak az első adventi vasárnapot követő hétköznap hajnalokon - egyes helyeken szombaton is -, egészen karácsonyig. A hajnali misére hagyományosan 6 órakor hívják a híveket, ám vannak templomok, ahol - alkalmazkodva az új idők későbbi ébredéséhez - csak reggel 7-kor kezdődik a roráté.
Nevét a mise elején felcsendülő ének latin szövegének első szaváról kapta: Rorate caeli vagy coeli de super - Harmatozzatok egek onnan felülről. Nevezik még aranyos misének is, és elsősorban Jézus édesanyja, Szűz Mária tiszteletére rendezik - ezt hangsúlyozza az Úrangyala imádság is. Ebben az imában az a bibliai történet elevenedik meg, mikor Máriának megjelenik Gábriel angyal, és hozza a hírt: a Szűz hordja szíve alatt a születendő Megváltót, Jézust. Ezzel szorosan összefügg az Úr eljövetelének várása, amit a Roráté ének fejez ki.
Különleges hangulatú angyali misék
A napfelkelte előtt kezdődő misének sajátos hangulatot ad, hogy sötétben kezdődik, és a liturgia végére a felkelő nap kezdi el megvilágítani a templom belsejét. Ez régi időkben, villanyvilágítás hiányában teljesen természetes volt. Manapság sajnos csak néhány templomban tartják azt a szokást, hogy mise alatt sem világítják ki teljesen a templombelsőt, csak gyertyát gyújtanak, a legszükségesebb fények égnek. Az így megvilágított templomban egészen különleges hangulat uralkodik. A felkelő nap a Megváltó közelgő eljövetelének szimbóluma lesz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok plébánián roráté után agapéra - szeretetlakomára - gyűlik össze a közösség. A lakoma szó csak idézőjeles, némi ételt és teát vehetnek magukhoz a hívek reggeli gyanánt. Egyrészt gyakorlati vonatkozása van, hogy a híveknek valamiféle reggelivel szolgáljon, de a közösen elfogyasztott étel az összetartozást is erősíti.
Idézetek adventi naptárhoz
Bár kétségtelen, hogy a legkedveltebbek az édességeket rejtő adventi naptárak, a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt, ha házilag készíted el az ünnepváró díszt. Akár lélekemelő idézetekkel is megtöltheted a napok zsebecskéit.
24 gyönyörű idézet az adventi naptárba: meghitt hangulatba kerülsz tőlük
Lelkileg is feltöltődhetsz, ha mindennap egy idézetet húzol ki az adventi naptárból.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- advent
- adventi naptár