Ilyen volt az első adventi naptár: nem csokit rejtettek az ablakok

Az adventi naptár a német protestánsoktól indult, majd a második világháborút követően terjedt el szerte a világon.

GettyImages-894206304
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az adventi koszorún meggyújtott gyertyák hétről hétre közelebb visznek a karácsonyhoz, szimbolizálják az ünnep fényét, mely Jézus születésével költözik a szívekbe.

Sok kisgyerekes családban azonban a koszorúnál nagyobb sikere van az adventi naptárnak, mely a türelmetlen apróságoknak egy kis szelet csokoládéval vagy apró játékkal segít felkészülni a karácsonyra.

Ilyen volt az első adventi naptár

Az adventi naptár története a XIX. századi Németországig nyúlik vissza és elsőként a protestánsok között terjedt el. Az 1800-as évek közepe táján vált szokássá a vallásos családokban, hogy december 1-től kezdődően egészen 24-éig mindennap egy kis bibliai képet akasztottak a falra. Ennek a hagyománynak egyfajta korai bizonyítéka Elise Averdieck 1851-ben írt gyerekkönyvéből származik: „Minden este új kép kerül a tapétára, és a gyerekek tudják, hogy amikor mind a huszonnégy kép lóg a tapétán, akkor itt a karácsony.”

1903-ban egy müncheni kiadó tulajdonosa, Gerhard Lang nyomtatott naptárt indított Im Land des Christkinds - A gyermek Krisztus országában - címmel. Ez egy lapból állt, amelyből 24 képet kellett kivágni. Advent idején a gyerekek mindennap kivághattak egy képet és felragaszthatták.

"A gyermek Krisztus országában" 1903-ból
"A gyermek Krisztus országában" 1903-ból
Fotó: wikipedia.org/Richard Ernst Kepler

Édességet rejtő adventi naptár

Az első, már édességet is tartalmazó adventi naptár szintén Gerhard Lang - illetve voltaképpen az anyukája - nevéhez köthető. A férfi számára kedves emlék volt, hogy gyerekkorában édesanyja egy doboz fedelére 24 aprósüteményt varrt, és az adventi időszakban mindennap ehetett belőle egyet, hogy ezáltal könnyebben teljen az ünnepi várakozás.

Az I. világháború megakasztotta az adventi naptárak népszerűsítést, illetve gyártását, ám 1920-tól megindult a növekvő kereslet, ami a motívumok választékának bővülését eredményezte. A két világháború között az adventi naptárak egyre többféle kivitelben és méretben jelentek meg a piacon. 1926 körül Gerhard Lang kihozta az „A karácsonyi rózsa” névre hallgató kiadást, amely az első olyan adventi naptár volt, melyben a Stollwerck cég 20 darab csokoládéja rejtőzött.

A cikk az ajánló után folytatódik

A második világháborútól napjainkig

Az 1930-as évek végére már több cég is értékesített adventi naptárakat. Többek között Franz Eher Verlag vállalata is, mely mentesült az 1940-es évek német pártpolitikai nyomtatási tilalma alól. Ezt azonban csak úgy érhette el, hogy az elnevezés adventi naptárról karácsony előtti naptárra módosult, a hagyományos vallási tartalmakat pedig egy újfajta szimbolika és ideológiai tartalom váltotta fel. Az adventi naptárak végül a második világháború befejeződésével indultak el világhódító útjukra. A klasszikus kis ablakos, nyitogatós verzió mellett ma már létezik fiókos, fenyőfa alakú és felnőtteknek szánt alkoholos verzió is. Az otthon készíthető verzióknak pedig tényleg csak a fantázia szab határt.

Ötletes adventi naptárak

Ha te magad készítenél adventi naptárt a gyerekeknek, ötletadónak mutatunk pár nem túlságosan bonyolult darabot.

12 egyszerű, de igen mutatós adventi naptár elfoglalt anyukáknak: a gyerekek imádni fogják

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kép:  https://de.wikipedia.org/wiki/Adventskalender

Borítókép: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük