Az erős szexuális vonzalom 10 legfőbb jele két ember között: a testbeszéd és a hang megváltozása is erre utal

Egészen apró jelek utalnak arra, hogy erős a szexuális feszültség két ember között. Ezekre érdemes odafigyelni.

A szexuális vonzalom jelei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

A szexuális feszültség nem minden egy kapcsolatot illetően, de nagyon fontos szerepet játszik két fél viszonyában, hiszen valamilyen szinten megalapozza a vonzódást, a jó szexet és a vágyat is.

Az erős szexuális vonzalom jeleire azért is érdemes odafigyelni, mert az első randevúk során segítenek felismerni, hogy valóban akar-e valamit a másik, és megvan-e a szikra a két ember között. 

Az erős szexuális vonzalom jelei

Kate Balesteri pszichológus szerint ez egyfajta afrodiziákum, ami fokozza az izgalmat, a várakozást, a kíváncsiságot, és a stimulálja a fantáziát. A feszültség gyakran olyan erős, hogy a külső szemlélők is észreveszik, méghozzá azért, mert a testbeszéd is jelzi ezt. A szakértő hozzátette, fontos figyelni azt, hogy mindkét fél esetében hasonló-e a viselkedés, ez ugyanis a kölcsönösségről árulkodik. A következő jelek egyértelműen erős szexuális vonzalomra utalnak.

  • Intenzív szemkontaktus.
  • Az érintések számának fokozódása, a másik minden lehetőséget kihasznál, hogy hozzáérhessen partneréhez.
  • Nyitott testtartás beszélgetés közben.
  • A felek gyakran minél közelebb hajolnak egymáshoz.
  • Megváltozik a hangjuk, hangszínük amikor egymással beszélnek.
  • Kipirult arc.
  • Gyakran kínosan érzik magukat egymás előtt a feszültség miatt.
  • Sokat nevetnek egymás társaságában.
  • A felek a megszokottnál szórakoztatóbbak akarnak lenni a másik előtt.
  • Erőteljes, látványos flörtölés, kacérkodás.

A cikk az ajánló után folytatódik

A szexuális feszültség fokozása a kapcsolatban

A feszültség kezdetekben általában erősebb, de a párkapcsolatokban később alábbhagyhat, ám néhány egyszerű módszerrel fokozható és visszahozható a szexuális vonzalom. Jó ötlet például, ha a felek egy kicsit eltolják a szexet, és inkább a csábításra, a flörtölésre fókuszálnak, és újra meghódítják egymást. A várakozás és az izgalom felkorbácsolja a vágyat, és szexuális feszültséget hoz létre.

De az is beválik, ha a felek napközben kacér üzeneteket küldenek egymásnak az esti terveikről, így szintén tovább fokozhatják a feszültséget. Ezek mellett pedig az érintések gyakoribbá tétele, az intenzív szemkontaktus megteremtése is hozzájárulhat ahhoz, hogy újra fellángoljon a vonzalom.  

Jelek, hogy nincs meg a kémia két ember között

Sokak szerint nélkülözhetetlen, hogy meglegyen a kémia két ember között, hiszen ez nemcsak a kezdeti tüzet és szenvedélyt adja meg, hanem a kötődés, az intimitás és a boldog kapcsolat alapjait is. Való igaz, hogy ha már az elején nincs egy apró szikra sem a felek közt, érdemes átgondolni, hogy van-e értelme a folytatásnak. Ha a következőket veszed észre az első néhány találkozás során, nyoma sincs a kémiának. 

4 jel, hogy nincs meg a kémia két ember között: nem érdemes folytatni, ha ezt veszed észre az első randikon

A szakértők szerint a következő jelekből már az első néhány randi során észreveheted, ha nincs meg köztetek a kémia.

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük