A pszichológus szerint 7 típusa létezik a szerelemnek - Az egyiket csak kevesen élik át
Egy pszichológus szerint hét típusba sorolhatóak a romantikus kapcsolatok. Néhány szakítással végződik, néhány házassággal.
A kutatók már régóta tanulmányozzák a párkapcsolatokat és az ezekhez társuló érzéseket. Robert Sternberg amerikai pszichológus is ezt a területet vizsgálta a munkája során, és érdekes megállapításokra jutott.
Tanulmányai alapján létrehozta saját szerelmi elméletét, mely szerint a jelenség három fő alkotóelemből áll: az érzelmi intimitásból, a szenvedélyből és az elköteleződésből. A további vizsgálódások során pedig később arra jutott, hogy a szerelemnek hét különböző típusa létezhet. Ezek persze egymásba fonódhatnak, és akár változhatnak is a kapcsolat fejlődése során, de az alapfajták a szakértő szerint a következők.
Rajongás
Az első típus, a rajongás leginkább a szerelmek elején jellemző. Ekkor a felek még alig ismerik egymást, de elképesztően erős, kölcsönös vonzódás alakul ki köztük. Ilyenkor fogalmuk sincs, hogy van-e bennük bármi közös, vagy működhet-e köztük sokáig a kapcsolat. Ez a típus általában továbbfejlődik, de van, hogy a megragad ezen a szinten, ilyenkor viszont a legtöbbször viszonylag hamar szakítással végződik a viszony.
Szeretet
A második típushoz tartozó párkapcsolatok során a felek teljesen önmagukat adhatják a másik mellett. Sok mindenben hasonlítanak, közös az érdeklődési körük, az életfelfogásuk, és remekül megértik egymást. A pszichológusok szerint az ilyen kötődésnek egyetlen nagy hátránya van: jóval kevesebb benne a szenvedély, így ezek a kapcsolatok sokszor kihűlnek, és barátsággá alakulnak.
Az üres szerelem
Az üres típusból hiányzik az intimitás és a vágy, csupán a kötődés van jelen a felek között. Általában mindent elsöprő szerelemként indul, és gyakran olyan, mint a romantikus filmekben, de nem sokáig. A legtöbbször gyorsan átalakul: vagy teljesen elmúlik, vagy továbbfejődik, és a szenvedély is megjelenik a nő és a férfi között.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Korlátolt szerelem
A pszichológus szerint a korlátolt típusban egyformán jelen van az elköteleződés és a vágy. A párok legnagyobb részénél ez jellemző. A felek ebben az esetben erősen vonzódnak egymáshoz, sok bennük a közös, és ez az, ami a legtöbbször hatalmas esküvővel, közös otthonnal és családalapítással végződik. Gyakran hosszú éveken keresztül élnek együtt boldogságban, de a szakértő azt hangsúlyozta, hogy az intimitás sokszor nem fejlődik ki köztük, így előfordul, hogy nem érzik teljesnek a kapcsolatukat.
Romantikus szerelem
Az ötödik fajtát rengetegszer látni a filmekben: tele van szenvedéllyel, intimitással. Olyan, mintha egymásnak teremtették volna a szerelmeseket, ám egy fontos dolog hiányzik köztük, ez pedig az elköteleződésre való hajlam. Odavannak a másikért, teljesen önmagukat adhatják előtte, de félnek, vagy nem akarnak lehorgonyozni mellette. Ezért van az, hogy ez a típus általában nem végződik házassággal.
Társszerző szeretet
A hatodik fajta szerelem esetén erős az elköteleződés és az intimitás. Ebben az esetben sokkal szorosabb a felek közti viszony, mint egy sima barátságnál. Szinte utánozhatatlan kötődés van jelen a kapcsolatban, a férfi és a nő pedig szinte minden nehézséget átvészelnek. Ennek a típusnak egyetlen gyengesége van, mégpedig az, hogy hiányzik belőle a szenvedély, vagy legalábbis nagyon enyhén van csak jelen. Az ilyen kapcsolatok sokszor házassággal végződnek, de az még gyakoribb, hogy a hosszú, együtt töltött évek során válik ilyenné egy szerelem.
A beteljesedett szerelem
A pszichológus szerint utolsó szerelemtípust igen kevesen tapasztalják csak meg az életük során. Ebben mindhárom elem - az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés is - jelen van, igaz, mértékük és arányuk eltérő lehet. A szakértő azt állítja, azok a párok, akik között ilyen kapcsolat jön létre, boldogan élhetnek együtt akár életük végéig is. De persze, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek köztük konfliktusok, nehézségek és problémák, hanem azt, hogy közösen, sok munkával ezeken is túl tudnak lépni.
Ilyen a szerelem a valóságban
Az igaz szerelem az életben gyakran teljesen más, mint a filmekben. Egy művész azt rajzolja le, milyen is a valóságban. Ezek az a pillanatok neked is ismerősek lesznek.
A szerelem nem vattacukorfelhő, hanem ez: 10 megható kép, amiből rögtön érted
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary.