A sikeres emberek így viselkednek a munkahelyen - Mit csinálj, ha előléptetésre vágysz?
Ez a sikeres emberek egyik titka: hétköznapi dolog, mégis kevesen csinálják.
Mit hall az ember a sikeres milliárdosoktól? Produktívnak és hihetetlenül kitartónak kell lenni, ha el akarjuk érni az álmainkat. Pedig nem ez az elsőszámú dolog, amit érdemes szem előtt tartani. Ennél egy sokkal triviálisabb tulajdonság is sikert hozhat a karrieredben.
Sarah Sarkis pszichológus szerint van egy másik készség is, ami nagy előnyt adhat számodra a munkahelyeden - és még csak meg sem kell hozzá szólalnod.
Ezt csináld, ha előléptetést szeretnél
Ez a "skill" pedig az, hogy legyél jó hallgatóság. Sarkis dietetikusokból, fizikoterapeutákból és egészségügyi szakértőkből álló csapata NFL-játékosokat, cégvezetőket és más szakembereket tanít arra, hogyan boldoguljanak egy olyan környezetben, ahol folyamatosan nagy a nyomás. A pszichológus szerint a sikeres, nagy teljesítményeket elért embereknél azt figyelte meg, hogy nemcsak remekül kommunikálnak, de kiválóan hallgatnak is.
A hallgatás banális dolognak tűnhet, pedig nem az. Sarkis szerint sokan nem tudják, hogyan kell úgy jelen lenni egy beszélgetésben, hogy csupán figyelsz, majd átgondoltan és érdemben reagálni arra, amit a másik mond. Sokan esnek abba a hibába, hogy hallanak, de nem hallgatnak, így az információk könnyen elvesznek. Az okostelefonok és egyéb zavaró tényezők szintén sokat rontanak a befogadáson, és elterelik a figyelmet.
Hogyan hallgass jól?
Először is fel kell mérned, hogy jelenleg mennyire vagy jó hallgatóság. Kezdetben jobb, ha nem a főnöködön kísérletezel: kérd meg egy-két közeli kollégádat, hogy beszélgessetek valamiről, ők pedig figyeljék meg, hogyan hallgatsz. Kérdezd meg, mit éreznek: figyelsz-e rájuk, és ha nem, miből érzik, hogy nem. Egy jó hallgatóságnál a beszélő fél komfortosan érzi magát a csevej közben és után.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezután teszteld le, mennyire figyelsz jól. Munkatársaddal való beszélgetés után foglald össze, miről beszélt a másik, majd kérdezd meg tőle, hogy pontos összefoglalása volt-e annak, amit mondott. A reflektív hallgatás empátiát és érdeklődést mutat majd. A következő kérdéseket bátran tedd fel legközelebb:
- Tudnál erre egy példát mondani?
- Miben segíthetek neked?
- Mit gondolsz/Mi a véleményed erről a dologról?
A jó hallgatóság a visszakérdezésben is megmutatkozik. Ha elkalandozol, vagy nem értesz elsőre valamit, nyugodtan kérdezz. A főnököd értékelni fogja, ha érdeklődsz, hiszen ez azt mutatja, hogy nyitott vagy a visszajelzésekre, és hajlandó vagy tanulni belőlük.
Az aktív figyelési készség elsajátítása türelmet és gyakorlást igényel, de ha egyszer sikerül, olyan lesz, mintha szupererőt kapnál. A kollégáid és a főnököd sokkal szívesebben dolgozik majd veled, és hamar komoly sikereket érhetsz majd el karrieredben.
5 mérgező mondat, amit ne mondj a munkahelyeden - Olvass tovább!
A munkahelyen nemcsak az számít, hogy mennyire teljesítesz jól, és hogy hogy végzed el a rád bízott feladatokat, hanem az is, hogy hogyan kommunikálsz a munkatársaiddal, a feletteseiddel.
5 mérgező mondat, ami tabu, ha sikeres akarsz lenni - A munkahelyen tilos őket használni
Ezeket a toxikus mondatokat mindenkinek el kell kerülnie a munkahelyen. Sokan használják őket, pedig nagyon károsak.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- sikeres nők
- munkahelyváltás
Miért váltanak gyakran munkahelyet a sikeres emberek? Nem felelőtlenségből
- pszichológia
- konfliktus