Mi történt Pablo Escobar gyerekeivel? Fia jóvá akarja tenni apja bűneit, lánya elzárkózik a nyilvánosság elől

Pablo Escobar egyik gyermeke már többször megjelent a nyilvánosság előtt, lánya azonban a mai napig rejtőzködik a kíváncsi szempárok elől.

pablo escobar
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pablo Escobar kolumbiai drogbáró neve már-már szinte beleégett a köztudatba, tekintve hogy a '70-es évektől kezdve egészen a '90-es évek elejéig a kolumbiai kokaincsempészet 80%-a fölött uralkodott. Általa alakult meg a Medellín drogkartell, akiknek tagjai könyörületet nem ismerve hajtották végre üzleteiket, becslések szerint legalább ezer ember életét olthatták ki közvetve vagy közvetlenül Pablo Escobar ténykedései miatt.

Nem csoda, hogy családjáról, főleg lányáról vajmi keveset tudni, miután az 1993-as rendőri rajtaütés során a drogkartell feje életét vesztette. Lehet, hogy Kolumbiában igazi hősként tekintenek rá, mert mind magánemberként, mind polgármesteri pályafutása során foglalkoztatta a szegények megsegítése, de máshol inkább bűnözőként tartják számon - pláne azok a családok, akik szeretteiket vesztették el miatta.

Pablo Escobar családja

Bár hajtotta a hatalom és a pénz is az egykori drogbárót, családját mindennél jobban szerette. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a tárgyakat bármikor tudja pótolni, de a feleségét és a gyerekeit soha.

26 évesen Pablo Escobar már nyakig lubickolt a drogbiznisz kétes vizeiben, amikor 1976-ban feleségül vette az akkor még csak 15 éves Maria Victoria Henaót. A párnak két gyermeke született, 1977-ben Juan Pablo Escobar Henao és 1984-ben Manuela Escobar Henao. Párja, Maria Victoria Henao, megváltoztatott nevén Victoria Eugenia Henao Vallejo később egy könyvben emlékezett vissza az együttélésükre, melyben kifejtette, hogy valójában neki nem volt arról tudomása, hogy pontosan milyen ügyletekkel szerzi férje a vagyonát.

Házasságuk alatt Escobar üzleti partnerei csak „politikusként” és „vállalkozóként” emlegették férjét. Amikor Magyarországra látogatott, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nemcsak a kolumbiaiak féltek Pablo Escobartól, hanem ő is, és nem merte elhagyni, mert bár fizikailag soha nem bántotta őt, lelkileg terrorizálta.

Victoria Eugenia Henao Vallejo.
Victoria Eugenia Henao Vallejo.

Akár tudott kétes ügyleteiről, akár nem, házasságuk 16 évében az Escobar klán rengeteg család életét tette tönkre, miközben szeretett gyermekeit, főleg kislányát a széltől is óvta a drogbáró. Amikor odáig fajult a helyzet, hogy családjával együtt bujkálniuk kellett egy titkos hegyi ingatlanukban, állítólag a férfi 2 millió dollárnyi papírpénzből rakott tüzet, hogy ne fázzon meg Manuela Escobar. De bekövetkezett az elkerülhetetlen, és Juan Pablo Escobar Henao 16 évesen, húga pedig 9 évesen félárvává váltak. A halálesetet követően menekülniük kellett az országból, és különböző álnevek mögé bújtak. A rivális kartell csak azért hagyta, hogy meglógjanak, mert odaadták az összes vagyonukat nekik, és végül Argentínában telepedtek le.

Juan Sebastián Marroquín Santos

Hosszú évek teltek el, de végül 2009-ben először a drogbáró fia, Juan Pablo, azaz megváltoztatott nevén Sebastian Marroquín egy dokumentumfilmben nyilatkozott édesapjáról, amiben azt fejtette ki, milyen érzés volt egy drogkartell vezetőjének a fiaként felnőni, 2014-ben pedig egy könyvet is kiadott.

1979-es fotó Juan Pablo Escobarról.
1979-es fotó Juan Pablo Escobarról.

- Az édesapámat nem lehet utánozni - nyilatkozta a férfi az Agence France-Presse oldalán. - Megmutatta azt az utat, amin soha nem szabad járni, mert önpusztításhoz, az értékek és magának az élet értelmének elvesztéséhez vezet.

Megdöbbentette a 2016-ban elkészült Netflixes sorozat apjáról, mely szerinte túl finoman, már-már pozitív fényben mutatja be a drogcsempészetet és apja bizniszét, holott valójában az erőszak, a rettegés és a terror tette ki életük jelentős részét, főleg a kokainbáró életének utolsó évtizedében.

2020-as felvétel Juan Sebastián Marroquín Santosról.
2020-as felvétel Juan Sebastián Marroquín Santosról.

Jelenleg családos emberként Buenos Airesben él, és diplomás építészként keresi kenyerét, miközben próbálja elsikálni Pablo Escobar véres hagyatékát. Két férfival is találkozott, hogy bocsánatot kérjen tőlük, amiért apjukat kivégeztette az ő apja - remélte, így békére lelnek.

Instagram-oldalán többször megemlékezik a régi időkről, családi fotókat mutat, és láthatóan a nyilvánosságot nem fél beengedni magánéletébe. Ellentétben húgával.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Juana Manuela Marroquín Santos

Szintén édesanyjával együtt menekült az akkor még csak kilencéves Manuela Escobar, akinek éppúgy nevet kellett változtatnia, akárcsak a család többi tagjának. A most 37 éves nőről közel harminc éve nem tudni szinte semmit - egyetlen közösségi oldalon sem regisztrált saját nevével, interjút sem adott, teljesen eltűnt a külvilág számára. Egy ideig állami iskolába járt, majd miután édesanyját és bátyját letartóztatták, már otthonról tanult. Több forrásban említik, hogy egy bombarobbanás következtében a fél fülére megsüketült.

Elképzelhető, hogy Juana Manuela Marroquín Santos a mai napig célpontja a drogbáró egykori ellenségeinek, és az életét kockáztatná, hogyha felfedné valódi kilétét. Egyes beszámolók szerint depresszióban szenved, és szorongások gyötrik, de ennek ellenére normális életet próbál élni, több helyen is házas emberként hivatkoznak rá.

Úgy tartják, hogy villamosmérnök vált belőle, és jelenleg Észak-Karolinában él, más pletykák szerint már régóta testvéréhez költözött Buenos Airesbe, megint mások pedig azt mondják, hogy magánvállalkozásba kezdett, és egy kisállat-felszerelésekkel foglalkozó üzletet vezet. Hajmeresztő elméletek szerint pedig valójában Pablo Escobar még mindig él, és lánya vele lakik valamilyen ismeretlen helyen. De minden bizonnyal ez utóbbi teljességgel lehetetlen.

Letették a drogot, szó szerint újjászülettek

Egykori drogfüggők mutatták meg, mennyire átalakultak a leszokásuk után.

Hihetetlen, de ez a két ember ugyanaz: letette a drogot, szó szerint újjászületett

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Cikken belüli képek forrása: Wikipédia/Juan Pablo Escobar, Getty Images Hungary, Instagram/juanpabloescobarhenao, borító-, és ajánlóképek forrása: Northfoto.)

Ezt is szeretjük