- Mit tegyek, ha a párom anyja közénk áll?

Egy nagy gyerekkel a nők többsége nem tud mit kezdeni. Az a férfi, aki az anyja és a barátnője között őrlődik, igazából sosem tud majd választani.

Szakértőnk válasza számodra is tartogathat tanácsokat, melyekből megtudhatod, miért kötődik olyan erősen az anyjához a partnered, és mit tehetsz a közös boldogságotok, illetve a sajátod érdekében.

Kedves Ágnes!

A segítségedre lenne szükségem. A párom és én 30 évesek vagyunk. Három éve vagyunk együtt, eddig mindkettőnknek ez a leghosszabb kapcsolata. Nem élünk együtt, nekem van egy lakásom, ő pedig a nagymamájával lakik. Az ő nevén van a ház, és eltartási szerződésben van vele. Úgy kétnaponta találkozunk, mert ő is sokat dolgozik, és én is sokat dolgozom egy multicégnél több műszakban.

Nem akar összeköltözni velem, mert azt mondja, nincs még itt az ideje, én meg a sok elutasítás után már nem tudom, hogy összeköltöznék-e vele. Mindenesetre szeretném megpróbálni. Az igazság, az, hogy a mi kapcsolatunkat az anyósom nehezíti meg. Nagyon féltékeny rám, nagyon fogja a fiát, rengetegszer megbántott engem. Nem az anyukájával él, hanem a nagyival, de ő is nagyon birtokolni akarja az unokáját.

Többször megesett, hogy azért nem aludt nálam, mert a nagymamája azt kérte tőle, maradjon otthon, és vigyázzon rá. Hozzám csak ritkán jön, viszont én meg nem szeretek a nagyijához menni, mert azt érzem, hogy a párom családja nem akar engem befogadni. Amikor ott vagyok, legtöbbször csak őt kérdezik meg, hogy mit enne, tőle kérdik, hogy milyen napja volt.

Szerintem három év után kicsit furcsa, ha az embert ennyire nem tudják befogadni. A nagymama közölte is, hogy ő megmondta az unokának, ne nősüljön meg, mert nincs pénz lagzira, meg különben is, mi van, ha nem illünk össze. Nem mondtam semmit, de nagyon fájt.

Az anyósom pedig egész egyszerűen nem szól hozzám, ha egy légtérben vagyunk, vagy rosszindulatúan célozgat egy-egy hibámra. Már nagyon sok fájdalmat okozott nekem a három év alatt. Az első félévben aranyos volt, utána csak a rosszat látta bennem, és nem örült, ha mentem hozzájuk. Ha a fia elvitt kirándulni, az volt az első kérdése, hogy engem, kisfiam, mikor viszel el ide vagy oda. Már beszéltem vele erről, de semmi értelme nem volt. Mondtam neki, fogadja el, hogy én vagyok a fiának, erre azt kérdezte tőlem, hogy van-e más választása.

Volt egy számomra nagyon durva eset, aminek a mai napig is iszom a levét. A párom családjának nyaralója van a Balatonnál, és eddig mindig vittek magukkal engem is. Egyszer azonban úgy történt, hogy amikor az édesanyjával együtt mentünk nyaralni, ő nem sokkal azelőtt tudta meg, hogy én is megyek velük, mielőtt engem felvettek volna kocsival. Nem tudta lenyelni a dühét, nagyon mérges volt, és dúlt-fúlt, mikor pedig beszálltam az autóba, nem is köszönt.

Egyértelmű volt számomra, hogy a fiával kettesben akart menni. Mondanom sem kell, mennyire összetörtem, hogy ilyen szinten kimutatta felém a dühét. Persze ő nem mondja ki, hogy minden idejében a fiával akar lenni, de egyértelmű. Pedig van férje. A párom akkor nem állt mellém, egy szót sem szólt. Állítólag négyszemközt mondta az anyukájának, hogy legyen velem normális. De ez édeskevésnek bizonyult.

Ezek után engem már nem vitt magával a következő hétvégére, amit én nagyon rosszul viseltem, sokat sírtam, nem tudtam aludni, sem pedig enni. Kértem őt, hogy többet ilyet ne tegyen. Sajnos most megint egy ilyen hétvége lesz, és engem ismételten nem hívott el. Csak az anyósom megy, a nagymama és ő.

Egy hete nem alszom normálisan, depressziós vagyok emiatt. Nem az fáj, hogy nem visz el magával, hanem inkább a miértje, az, hogy az anyukája el tudta érni, hogy engem kihagyjanak a közös hétvégékből. A párom nagyon anyás, elismeri az anyja hibáit, de imádja, és mindig azt mondja, hogy őbelőle csak egy van. Én nem gondolnám, hogy egy felnőtt, 30 éves férfinak meg kellene osztania magát a barátnője és az édesanyja között.

A kérdésem az lenne, hogy szerinted valaha lesz-e ebből normális kapcsolat. Netalántán család. Attól félek, hogy nem lesz soha olyan kötődése felém, amilyennek ki kellett volna már alakulnia közöttünk. Nagyon későn érő típus, de ez valószínűleg az erős családi kötés miatt van. Félek, hogy nem tehetek semmit, és csak mennek az évek. Én meg megöregszem.

Ő nálam nem szeret lenni, pedig én kiszolgálom, de hát ugye, nem érzi a magáénak az otthonomat, pedig egy nagyon szép lakóparki lakásom van. A nagymamája és az anyukája fontosabbak neki, mint én - nagyon erős a családi kötelék közöttük -, de én nem tudnék ott élni, igaz, nem is kértek meg rá, és nem is fognak. Az a baj, hogy nem is afelé terelik, hogy ideje már megállapodni. Azért, mert nekik így jó, hogy ellátja őket, elmegy boltba, elviszi őket ide-oda.

Nagyon szomorú vagyok, kérlek, segíts!
Napsugi

Kedves Napsugi!

Nagyon is megértem a szomorúságodat. Nézzünk szembe egy pillanatra ezzel a hétvégével: egyedül maradsz, nem mehetsz le a párod családjával a Balatonra. Mit teszel majd: sírsz, virrasztasz, koplalsz, tehát már megint csak szenvedsz? Persze szenvedni könnyebb, mint élni, cselekedni. Miért nem próbálsz nekifutni így: ha nem megyek a Balatonra, lesz végre egy kis időm magamra.

Sokáig alszom, ágyban olvasok és kávézom, főzök magamnak valami finomat, amit csak én szeretek, a párom nem, ezért ritkán készítem el, aztán eszem egy nagy adag tejszínhabos fagylaltot vagy két szelet süteményt, zenét hallgatok, sétálok, takarítok, rendet rakok a szekrényeimben. Elkezdheted felsorolni, mi mindent csinálnál még szívesen.

Akkor a másik oldalról: az a fiú, aki nem tud leszakadni az anyjáról, általában nem tud igazi párkapcsolatot sem kialakítani. Számtalan családon belüli történet, ahogy a családállítás módszere megfogalmazza, elakadás lehet az oka annak, hogy egy ilyen fiatalember lelkében kizárólag az anyja jelenti a női minőséget.

Mivel itt most a nagymama is főszerepet játszik, gyaníthatóan generációkon átívelő problémáról van szó. Vajon mi van az édesapjával? Ez egy kulcskérdés ugyanis, mert, ha nem volt, és nincs is megfelelő kapcsolat közöttük, hiányzik az a lehetőség is, hogy teljes értékű - lelki szintről beszélünk, nem testi megnyilvánulásokról - férfivá válhasson.

Van viszont egy rossz hírem: te, bármennyire szereted is, biztosan nem tudod kihúzni ebből az érzelmi katyvaszból. Hiába próbálkoztál eddig is szép szóval, zsarolással, ahogy olvasom, csak még többet szenvedtél a folyamatos kudarcok miatt. Elmehetsz a végsőkig, sosem győzhetsz az édesanyja és a nagymamája ellenében. Ez rossz irány. Inkább próbáld először magadban, aztán egyszer hangosan, neki is kimondani: tisztellek ezért, hogy ennyire szereted anyádat és a nagymamádat. Ugye, milyen más perspektíva?

Ha a párod szeretne változtatni az életén, akkor hozd el egy családállításra. Ez a módszer tipikusan az ilyen helyzetek esetében működik látványosan és sikeresen - persze csak akkor, ha ő tényleg elszánná magát rá. Ám, ha nem tud, vagy nem akar változtatni, el kell fogadnod ilyennek, amilyen, az anyjával, nagyanyjával együtt. Szóval ezt az elemét a rendszernek nem áll hatalmadban önkényesen megváltoztatni. De változtathatsz a másikon, a saját életeden.

Akkor tehát maradjunk most a te oldaladon: vajon miért ezt a fiút választottad? És miért ragaszkodsz hozzá ilyen makacsul, a sok szenvedés és megaláztatás árán is? Attól félsz, hogy egyedül maradsz? Attól, hogy nem találsz majd másik párt magadnak? Félsz, hogy netán boldog is lehetnél?

A családfelállítás segítségével körbejárhatjuk ezeket a kérdéseket, ami persze azt a rizikót is magában rejti, hogy szembe kell nézned a kapcsolatotokkal. Mert netán kijöhet az is, hogy a fiút semmi nem köti, csak te kötődsz valami ok miatt hozzá. De persze kijöhet valami egészen más is. A lényeg, hogy itt az idő eldönteni, belesüppedsz-e ebbe a helyzetbe, vagy változtatsz rajta, netán azon az áron is, hogy vége lesz a kapcsolatnak.

Még csak 30 éves vagy, előtted áll szinte az egész élet, annak legalábbis egy igen szép hányada. Leélheted azt így is, de leélheted egészen más minőségben is. A választás joga a tiéd. Nyugi, senki nem róhatja fel neked, ha a szenvedést választod a cselekvés helyett. Ha sírsz és éhezel hétvégenként, és nem pihensz, tanulsz, szórakozol, mint ahogy mások teszik. De valóban erre vágysz?

Próbálj ki valamit a kedvemért. Amikor tényleg itthon hagynak hétvégére - ha most, akkor máris belevághatsz a kísérletbe -, nézz ki magadnak egy filmet valamelyik nagy moziban. Olyat ajánlanék, ami szívet melengető, vidám, boldog és szerelmes. És igenis menj el egyedül megnézni. Válts jegyet, ülj be a helyedre, dőlj nyugodtan hátra, nézd az érkező embereket, szokd a helyzetet. Amikor kijössz, sétálj egy kicsit hazafelé. Hidd el, nagyon büszke leszel saját magadra, hogy végig tudtad csinálni. Netán még élvezted is. Ha pedig a hétvége további részét is élvezettel töltöd meg - lásd a válaszom elejét -, akkor a következő hét elején sokkal nyitottabban, tisztábban látod majd a párkapcsolatodat.

Hívd meg valamikor vacsorára a párod, beszélj neki mindarról, amit ezen a magányosan is szép hétvégén éreztél, kigondoltál, összegyűjtöttél. Mondd el neki, mit érzel iránta. Fogadd be, amit ő válaszol, aztán ismételd meg valamikor az önálló mozizást, úszást vagy tornázást, és randizz közben a pároddal - előbb vagy utóbb érződik majd a változás, ami benned végbemegy.

Képes leszel dönteni, és ő is döntésre kényszerül. Tesz valamit azért, hogy megtartson téged, vagy lemond a boldogságról. De ez már az ő története.

Addig is nagyon szép hétvégét kívánok, és őszinte szívből szurkolok!

Üdvözlettel: Féderer Ágnes

• férfi
• anya
• családállítás
• hét kérdése
• féderer ágnes
• Lélek&Test