Ezen az 5 dolgon múlik, lesz-e második randi
Szeretnél még randizni a pasival? A szakértő szerint ezeken áll vagy bukik a dolog.
Nem érdemes félni, avagy taktikázni. Kizárt, hogy tudatos felkészüléssel sikerül majd célba érned. Legyél csak olyan, amilyen lenni szeretsz, azaz önmagad.
A titok ugyanis nagyon egyszerű. Vagy téged keres, akivel most találkozol, vagy semmi köze hozzád. Persze az előbbi esetben is van néhány alapvetés, amit érdemes betartanod az első alkalommal.
Mettől, meddig, hol és mit?
Talán sokan nem is gondolnak rá, hogy a helyszín kiválasztása milyen fontos lehet. Érdemes tehát előre tervezni. A nők többsége persze szereti a férfira bízni mindezt, ám nem árt mindkét félnek B-tervet is tartalékolni, ha valami mégsem jól sülne el. Megvan a bája a hangos zene, rossz idő, a kiszemelt, ám elmaradt program miatt befuccsolt, esetleg egyéb váratlan tényezők miatt túl kalandosra sikeredett találkának is. Egy valóban fontos kapcsolat jövője természetesen nem múlhat mindezen, az első benyomások mégiscsak meghatározók.
Ezért mindegy, mit ajánl a randevúpartnered, te - amennyiben korrigálni kellene a helyzetet - mindenképpen tudd, hogy mire lenne szükségetek. Olyan körülményekre, amelyek minimalizálják a kényelmetlenség, feszengés és szerepjátszás lehetőségét, viszont maximális teret biztosítanak a kötetlen, bensőséges beszélgetésnek, ismerkedésnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miben, hogyan fogsz megjelenni?
Az első randevú nem divatbemutató, nem valamiféle ideának kell megfelelned, azt kellene inkább megmutatnod az öltözködéseddel is - természetesen okos kompromisszumokat kötve -, hogy ki vagy. Ezért ne tipegj magassarkúban, ha egyébként ritkán viselsz ilyen cipőt, ám a kedvenc bakancsodat hagyd otthon, ha egy elegánsabb étterembe szól a meghívás.
Bár nem készült még reprezentatív felmérés a témáról, az általam megkérdezett, több éve boldog párkapcsolatban élők java egyáltalán nem emlékszik arra, hogy mit viselt a másik az első hivatalos találkán. A benyomások maradnak meg, a kisugárzás és érzések. Menj biztosra, ha a legjobb formádat akarod megmutatni. Ehhez az alkalomhoz nincs szükséged új öltözékre, válogass abból, ami már korábban is bevált, nem eltúlzott, szereted viselni és biztosan jól áll.
Időutazás a jelenben?
A hol és miben kérdés tisztázása után jön a talán legfontosabb, a miről. Helyezz hangsúlyt az arányokra. A beszélgetésben tudsz ugyanis leginkább hibázni, ezért igyekezz mindig az itt és mostban megmaradni.
Legyen az a fő téma, ki hol tart az életében, hogyan és mivel telnek a napjaitok. Ebből az életrendből alakulhat ki majd esetleg valami új, közös. Nem árt kideríteni tehát egymásról, egyáltalán úgymond összeilleszthetőek vagytok-e. Ne menj bele azonban unalmas részletekbe a munkádat illetően, és nem ez az alkalmas pillanat panaszkodásra sem.
A jövőddel kapcsolatban csakis főbb irányokat említs meg, például: szeretnék majd gyerekeket. Az, hogy milyen nevet adnál nekik, nem ide tartozik, sőt, nagyon elriasztó lehet, ha partnered jövőjében még nem bukkant fel a nagy, boldog, saját család víziója.
Család, lakás, kocsi, telek?
Jól jegyezd meg, mindig az irányítja a beszélgetést, aki kérdez. Ez egy remek trükk például hosszabb, téma nélküli szünetek áthidalására. De beválik akkor is, ha elterelnéd a figyelmet valamiről. Mondjuk, ha olyan múltbéli dolgokhoz érkeztek, amelyekről most még nem szívesen beszélnél vagy hallanál. Ám az ügyes, új témát felvető kérdezésből soha ne legyen faggatózás. Nem kihallgatást tartasz, így nem ez a legmegfelelőbb időpont a másik anyagi helyzetének felmérésére, esetleg korábbi kapcsolatainak kitárgyalására. A múlt csupán a jelen megértésnek magyarázataként, érintőlegesen bukkanhat fel az első randin, azt, ami fontos belőle, majd később elmesélitek, tisztázzátok.
Kis ő vagy nagy Ő?
A legkínosabb percek talán a búcsúzáskor jöhetnek. Mi lenne, ha a lehető legtermészetesebben viselkednél? Ne a romantikus filmek vonatkozó jeleneteit utánozd, hiszen a valóságban nincs protokoll ilyen helyzetekre. Ezért nem kell semmit megtenned - például csók -, ami ellenedre van. Ne várj a másiktól ígéreteket, és ne hangsúlyozd feltűnően, netán mesterkélten, hogy milyen jól érezted magad. Ez a búcsúzás vagy végleges, vagy valami nagyon fontosnak a kezdete.
Ha az előbbiről van szó, kedvesen, de határozottan vess véget a találkozónak. Ha az utóbbi sejlik, szavakra, fogadkozásokra nincs is szükség. Minden nagy szerelem egy első randival kezdődik. Ezért éld meg tisztán, elvárások és a jövő siettetése nélkül az első találkozás utolsó pillanatait is. A többi majd úgyis alakul.
OLVASD EL EZT IS!
- randi
- első randi
Így készül a férfi, és így a nő egy első randira
- Lélek&Test