4 szexgyilkos mondat, amit ne ejts ki a szádon!
A szex a legintimebb helyzet, ami két ember között létrejöhet. Ha nem akarsz pillanatok alatt véget vetni az idillnek, vigyázz, mit hogyan mondasz!
Nem csak az ágyon kívül vétkezhet félresikerült mondatokkal az ember. Olykor a legtökéletesebb pillanatot is szétzúzhatja egy óvatlanul elejtett, nem egészen úgy gondolt, de bizony úgy értett szösszenet, mert a férfi még az együttlét alatt is hiú és érzékeny, a kritikát tehát éppen ekkor viseli a legrosszabbul. A szexről tehát beszélni kell, de nem mindegy, hogyan adod párod tudtára, hogy mit szeretnél. A következő mondatokkal ne tedd!
- Legyen már vége, holnap hatkor kell kelnem!
Biztosan ismered az érzést, amikor este ágyba bújva kívánod partnered, de az ólmos fáradtság perceken belül hatalmába kerít. Ha nem vetnél meg egy kis hancúrozást, de kezdeményezni már semmi energiád, partnered azonban megteszi az első lépéseket, akár egy egetrengető szeretkezés is kerekedhet a dologból. Ha azonban minden kényeztető simogatás ellenére továbbra is a fáradtság környékez, ki ne ejtsd a szádon, hogy mikor lesz már vége! Inkább szenvedélyesen suttogd partnered fülébe, hogy ezúttal egy hevesebb együttlétre vágynál.
Ha azonban annyira fáradt vagy, hogy egyáltalán nem akarsz lepedőakrobatikázni, inkább még az elején mondj nemet, hiszen az egyikőtöknek sem jó, ha gyönyör helyett egy hosszadalmas vita kerekedik az elalvás előtti szeretkezésből. Természetesen előfordulhat, hogy félúton vagy kénytelen visszavonulót fújni, de ebben az esetben ne próbálj szökőúton eljutni az áhított végeredményig, egyszerűen csak add partnered tudtára, hogy ez most mégsem megy, túlságosan feszült vagy kimerült vagy.
- Az orális szex neked nem megy
Ha nem vagy maradéktalanul elégedett partnered teljesítményével, a lehető legrosszabb, amit tehetsz, ha ezt ilyen kíméletlen formában adod a tudtára. Lásd el inkább tanácsokkal, hogy hogyan elégíthetne ki jobban. Ha ugyanis csak annyit mondasz neki, hogy egyáltalán nem jó, ahogy csinálja, azzal mélységesen belegázolsz önérzetébe, ami szexuális komplexusokhoz vezethet.
A férfi libidója sem tökéletes minden helyzetben, ha pedig huzamosabb ideig úgy érzi, hogy elégedetlen vagy a teljesítményével, és nem tud lenyűgözni az ágyban, előbb-utóbb komolyabb problémákkal is találkozhatsz, mint ügyetlen nyelve. Ha tehát technikája hagy maga után némi kívánnivalót, adj neki egy kis nyelvleckét, hogy kiköszörülhesse a csorbát.
Az orális szex a férfiak körében ugyanolyan presztízskérdés, mint a nőknél: ha valaki megkapja partnerétől, hogy rosszul csinálja, azzal rásütöd a bélyeget, hogy rossz szerető. Odalent lehet kicsi, de játékos, ha azonban te nem segítesz neki, csóktechnikáját magától nem tudja javítani.
- Már bent van?
Természetesen kőkemény illúzióromboló kritika az is, ha a méretét veszed célba. A legtöbb nő azzal próbálja feledtetni a kicsi vagy nagy problémát, hogy ezt tulajdonképpen a férfiak találták ki, és amíg betölti a neki szánt helyet, addig mindegy is, hogy mekkora. Amikor azonban a legártatlanabb szándékkal kiejted a szádon ezt a mondatot, az minden illúziót képes lerombolni. Lehet az oka egy pillanatnyi képzavar vagy a kelleténél eggyel több koktél, ennél sértőbb mondatot keresve sem találhatnál.
A lényege ugyanis éppen az, hogy nem szánod annak, csak viccnek, de ettől garantáltan végleg elszáll a pasi minden bátorsága. Ha eddig büszke is lehetett nemi szervének méretére, azt követően szinte biztos, hogy inába száll a vágy, és a szenvedélyesnek ígérkező éjszaka ezen a ponton véget is ér. Bizonyos helyzetekben tehát inkább hagyd a kérdéseket, és vedd a kezedbe az irányítást: ha izgatóan elkezded simogatni, pillanatokon belül harcra kész lesz, és ezt érezni is fogod.
- Miért vágsz ilyen arcot?
Ha nem szeretnéd, hogy párod szembesítsen azzal, hogy a te csinos vonásaid hogyan torzulnak el a gyönyör pillanatában, inkább őt se kritizáld. Emellett, ha szóvá teszed furcsa gesztusait, azzal azt sugallod, hogy te egyáltalán nem élvezed az együttlétet. Ha tehát nem tetszik, ahogy partnered átadja magát az élvezetnek, próbáld meg lágy fényekkel tompítani a hatást, és gyújts gyertyákat. Ha nem díszkivilágításban bújtok össze, te is kevésbé fogod szégyellni magad.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyönyör felé közeledve az ember gesztusai kontrollálhatatlanná válnak, és nem feltétlenül kellemes, amikor ezt valaki a szemére is veti. Add át magad inkább te is a felhőtlen gyönyörnek, és hunyd be a szemed: így sokkal jobban tudsz figyelni az érzéki élményekre. Ha pedig egyszerre értek a csúcsra, annál nincs tökéletesebb pillanat, és ekkor úgyis mindegy, hogy kinek milyen az ábrázata.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- női hiba
3 vágylohasztó női szexbaki
- szex
- orális szex
A 4 legdurvább orális szexbaki (18+)
- szex
- vita