10 szokás, ami csak a legsikeresebb emberekre jellemző – Érdemes alkalmazni őket

A legsikeresebb emberek sok mindent másképp csinálnak: ezek a legfontosabb szokásaik.

A legsikeresebb emberek szokásai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte mindenki vágyik a sikerre, de nem mindenkinek adatik meg. Van, akinek hirtelen, bármilyen komolyabb erőfeszítés nélkül érkezik, ám a legtöbben bizony keményen megdolgoznak érte.

A kitartás, a tehetség, a talpraesettség és a fejlődni, valamint tanulni akarás mellett más, néha már-már apróságnak tűnő szokások is hozzájárulnak ahhoz, hogy elérik céljaikat. A Medium oldala most azt a tíz dolgot gyűjtötte össze, ami csak a legsikeresebbekre, tehát nagyjából az emberek 1%-ára jellemző.

A legsikeresebb emberek szokásai

Ütemezés

Mindig beosztják az idejüket, megértik, hogy céljaik eléréséhez időre és erőfeszítésekre van szükség. Ez persze nem azt jelenti, hogy túlzsúfolják a napjaikat, és kifacsarják az energiakészleteiket, hanem inkább azt, hogy a nap minden percéből igyekeznek a legjobbat kihozni. Hogy mennyire fontos az időbeosztás? Ez lehet a különbség aközött az élet között, ahol az ember mindent megtesz, elvégez, és aközött, ahol nem.

Tervezés

A legtöbben azt hiszik, hogy tervezés nélkül is képesek sikereket elérni, de ez nem igaz - és a befutott emberek ezzel tisztában is vannak. Ez a nagyság kulcsa, ezért mindig előre átgondolják, megszervezik a napjaikat, az éveiket és életük különböző területeit is. Azt is tudják, hogy bár mindig hozhatnak döntéseket, a dolgok alakulását azonban nem minden esetben tudják befolyásolni. Ezért is készülnek mindig második, harmadik tervvel is.

Például, ha repülnél valahova, érdemes megnézni más opciókat, mondjuk a buszt és a vonatot is arra az esetre, ha törölnék a járatot. Ezzel sok időt és energiát spórolhatsz, ráadásul mindenképp időben eljuthatsz oda, ahová szeretnél. De az első és legfontosabb lépés a jövő megtervezése: céljaid megvalósításához tudnod kell, mit akarsz elérni mind a karrier, mind a magánélet terén.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Korán kelés

A legsikeresebb vezetők és vállalkozók, például Elon Musk vagy Oprah Winfrey is sokkal korábban kelnek másoknál. A korai ébredés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy beütemezzék a napjukat, produktívabbak legyenek, többet hozzanak ki az idejükből, és eddzenek, meditáljanak a reggeli órákban, vagy bármi olyat csináljanak, amit igazán szeretnek.

Meditálás

A meditáció lehetővé teszi, hogy elcsendesítsd az elmédet, a jelenre összpontosíts, illetve azokra a gondolatokra koncentrálj, amikre szeretnél. Edzi az agyat, segíti, hogy képes legyél egyvalamire koncentrálni egy meghatározott ideig, emellett pedig csökkenti a stresszt, a szorongást, a depressziót, illetve javítja a memóriát, fejleszti a kreativitást. Ezért is képezi a sikeres emberek mindennapjainak részét. Nincs szükség arra, hogy egy órát ülj csendben, elég tíz perc is az eredmény eléréséhez.

Mindennapos mozgás

A testmozgás az egészséghez és a sikerhez is fontos, az élet minden területére nézve számos előnye van, ezért sportolnak valamit mindennap a vezetők is. Fontos, hogy kiderítsd, melyik mozgásforma a legjobb számodra, mert ha nem élvezed, amit csinálsz, nyűgnek és feleslegesnek tartod majd egy idő után, így nagyobb eséllyel is hagyod ki az edzést. Ha viszont megtalálod azt, ami neked való, akkor a napjaid alapvető részévé teheted az edzést.

Néha elszakadnak a telefonjuktól

A sikeres embereknek is szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra, ennek pedig nélkülözhetetlen része, hogy néha teljesen elszakadnak a telefonjuktól. Jó ötlet az is, ha időnként kikapcsolod a közösségi médiás alkalmazásokat, az értesítéseket, és nem hagyod, hogy ezek megzavarjanak, eltereljék a figyelmedet vagy stresszt okozzanak.

Olvasás

A gazdag vezetők sokat olvasnak, hogy új dolgokat tanuljanak, új perspektívákat ismerjenek meg, tágítsák a világnézetüket, és inspirációt, motivációt kaphassanak. Az olvasás emellett javítja a memóriát, a képzelőerőt, illetve fokozza a kreativitást is. Nem kell azonban feltétlenül a könyvekhez ragaszkodni, ha nagyon nem akarsz, jó eredményt érhetsz el a hangoskönyvekkel és a dokumentumfilmekkel is.

Nyitottak az új ötletekre

Mindig tanulni, fejlődni akarnak, ezért nyitottak az új ötletekre, így érik el, hogy mindig a csapat élén, és mások előtt járjanak. Amikor tanulási üzemmódba kapcsolják az elméjüket, megnyitják az utat a lehetőségek előtt, és nagyobb eséllyel találják ki következő nagy dobásukat.

Félretesznek, hogy befektessenek

Szintén jellemző rájuk, hogy minél korábban elkezdenek félretenni, majd befektetik a megtakarított pénzt. Ha ezt jól csinálják, idővel sokat keresnek, sőt előfordulhat, hogy befektetéseik fedezik, majd túlszárnyalják a havi költekezéseiket. A többletjövedelmet pedig arra költhetik, amire csak akarják.

A belső motiváció viszi őket előre

A belső motiváció az egyik legfontosabb a sikerhez vezető úton. Vannak, akiket a pénz, a hírnév vagy a díjak motiválnak, de nem ők lesznek a legsikeresebbek, mivel nincs meg bennük a kellő löket álmaik megvalósításához. Inkább azok érnek fel a csúcsra, akiknek nincs szükségük külső ingerekre ahhoz, hogy keményen dolgozzanak.  

Szokások, amik gátolják a sikert

Nemcsak arra kell figyelni, hogy beiktass jó szokásokat, melyek segítenek álmaid megvalósításában, hanem arra is, hogy kiiktasd azokat, amik visszatartanak bennük. A következőket minél hamarabb felejtsd el, ha meg szeretnéd könnyíteni a sikerhez vezető utat.

Ha sikeres akarsz lenni, ezt a 6 szokást felejtsd el: meggátolnak a céljaid elérésében

Ezek a szokások sikertelenségre kárhoztatják az embereket. Apróságnak tűnnek, mégis károsak.

Elolvasom
Ezt is szeretjük