Úgy öli meg a kapcsolatot, hogy a felek nem is sejtik - Ezt tilos lenne csinálni az ágyban
A legtöbb pár csinálja, pedig tilos lenne az ágyban. Tönkreteszi az intimitást és hosszú távon a kapcsolatot is ez a szokás.
Egy tartós kapcsolatnak rengeteg buktatója lehet, ezért sok részletre kell odafigyelni ahhoz, hogy hosszú távon is egészséges, boldog maradjon a viszony. Néha egészen apróságokon is megtörhet a szerelem, és olyan szokások is szétrombolhatják azt, amikről az ember nem is sejtené, hogy károsak.
Van például egy dolog, amit a legtöbb pár csinál esténként az ágyban, pedig tilos lenne: úgy öli meg a kapcsolatot, hogy a felek észre sem veszik.
Amit tilos lenne csinálni az ágyban
Ha az ágybeli szokásokról van szó, valószínűleg a legtöbbeknek a szex jut eszébe, pedig ennek a szerelemgyilkos szokásnak köze sincs hozzá, vagy legalábbis csak közvetve. Hozzájárulhat ugyanis többek között ahhoz is, hogy kevesebb legyen az együttlét.
Az ágy alapvetően egy fontos, „szent” hely kellene hogy legyen a felek életében, lakásában. Optimális esetben kint kell hagyni a mindennapi problémákat, a veszekedéseket, és egymásra, illetve a pihenésre koncentrálni. Ezt azonban egyre kevesebben teszik meg. A pszichológusok szerint számtalan pár ma már lefekvés előtt inkább a mobiljára fókuszál, és a közösségi oldalakat görgetik, vagy épp híreket olvasnak úgy, hogy egymást szinte teljesen figyelmen kívül hagyják.
A Baylor Egyetem egy 2017-es kutatása - melyben 143 párt vizsgáltak - arra mutatott rá, hogy a megkérdezettek 70%-a szerint a mobil eszközök néha, gyakran vagy akár nagyon gyakran is megzavarták a partnerek közti interakciókat. Tracy Ross, egy New York-i pár- és családterapeuta szerint kevés olyan szerelmespár van, akik a telefonokra nem nemkívánatos harmadik félként tekintenek. Elárulta, sok olyan páciense van, akik arra panaszkodnak, hogy partnerük folyamatosan a mobilján lóg, és nehéz elterelni a telefonjáról a figyelmét.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hozzátette: bár tény, hogy a nap végén jóleshet ellazulni és mobilozni, ez a szokás valójában súlyos károkat tehet a kapcsolatban. Máshová helyezi a fókuszt, az energiát, pedig a hálószobában, az ágyban töltött időn kívül sokaknak nem nagyon van más lehetőségük arra, hogy alapvetően más, zavaró tényezők nélkül egymással foglalkozhassanak, kapcsolódhassanak.
A folytonos telefonhasználat eltávolodást és az intimitás gyengülését eredményezheti, illetve azt is, hogy a felek kevesebbet beszélgetnek, nem osztják meg egymással az érzéseiket, a velük történteket, ugyanis másra helyeződik a fókuszuk. És persze a szexuális életre is erőteljesen negatív hatással van az, ha állandóan a TikTokon lógnak, vagy a rossz híreket olvassák esténként is - ezek ugyanis igazi libidógyilkosok lehetnek.
A mobilozás tönkreteszi az intimitást és csökkenti a vonzalmat, a szexuális együttlétek számát, pedig ezek nélkülözhetetlenek az egészséges, tartós és boldog kapcsolathoz. Tény, hogy a telefonok nem fognak teljesen eltűnni a hálószobából, és van, hogy a feleknek máskor nincs is idejük válaszolni az üzenetekre, vagy egy kicsit szétnézni a közösségi oldalakon. Ezért is érdemes bevezetni néhány szabályt.
Érdemes például időkorlátot szabni a mobilozásnak, esetleg közösen nézni a vicces videókat, néha pedig tudatosan le kell tenni a mobilt, és a másikra fókuszálni ahhoz, hogy egy kapcsolat tényleg éveken át jól működhessen.
9 szokás, ami lassan, de biztosan szétrombolja a legmélyebb szerelmet is: a pszichológus mondta el, mire kell figyelni
A pszichológus szerint ezek a szokások alattomosan teszik tönkre a kapcsolatokat. Ártalmatlannak tűnhetnek, de nagyon veszélyesek a szerelemre.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- szakítás